Az alábbiakban az eddig kevésbé hangsúlyozott történelmi tényeket tekintjük át.


Sokan gondolják, hogy március 15-én egy elbukott forradalmat ünneplünk. A történelemkönyvek azonban régóta hangsúlyozzák, hogy az 1848. március 15-én kitört polgári forradalom legfőbb törekvései teljesültek. Igaz azonban, hogy a későbbi szabadságharc, a magyar függetlenségi mozgalom vereséget szenvedett 1849-ben.

A polgári forradalom győzött

A polgári forradalom győzelmét mi sem bizonyítja jobban, hogy az 1848-as eredményeket, vívmányokat még a szabadságharc leverése utáni rémuralom és abszolutista kormányzat sem merte eltörölni. Így a jobbágyok felszabadítása, a közteherviselés és a törvény előtti egyenlőség évtizedes követelése (amelyek a reformkor legfőbb törekvései voltak) 1848. március 15. után megvalósultak.

Az iparszabadsággal párosulva pedig a politikailag legsötétebb 1850-es években, a Bach-korszakban hallatlan ipari és gazdasági fejlődés ment végbe Magyarországon. A fejlődés motorja, akár csak az 1989-es rendszerváltás után, a külföldről beáramló működő tőke. Más kérdés, hogy ebből a magyar (köznemesi) politikai vezetők 1849 után többnyire kimaradtak. A függetlenségi törekvések leverése miatt sokáig a magyar nemesség visszahúzódott a politikai élettől, s csak az 1867-es kiegyezéssel teremtődtek meg a politikai és gazdasági feltételek a harmonikusabb fejlődésre.

„Emeljük fel politikánkat a körülmények színvonalára”

De nézzük, mi történt 1848 márciusában! Március 15. csupán egy a nevezetes napok között, igaz, messze kiemelkedik fontosságával a többi közül. Ugyanakkor a forradalom előszele már korábban megérintette a magyar (politikai) nemzetet: Kossuth Lajos március 3-án a pozsonyi országgyűlés alsótáblájának kerületi ülésén nagy beszédben követelte az abszolutizmus felszámolását, és belső átalakulást szorgalmazott.

Híres felszólalásában hangzott el a mondat: „emeljük fel politikánkat a körülmények színvonalára”. Kossuth ekkor még csak burkoltan követelte a közteherviselés, a politikai jogegyenlőség, a népképviselet és a független nemzeti kormány megteremtését Magyarországon – írja Hermann Róbert. Kossuth alkotmányt is követelt a Habsburg-birodalom örökös tartományainak, az osztrák és a cseh régióknak is.

Széchenyi diktátor akart lenni

Kossuth felirati javaslatot terjesztett elő, a liberális, ellenzéki többségű alsótábla a felirati javaslatot elfogadta, s március 8-án felhívta a főrendeket a felirat azonnali tárgyalására. A konzervatív főrendek azonban a tárgyalás elodázására törekedtek.

E napon, nyolcadikán Bécsben tanácskozás folyt, amelyen Széchenyi azt javasolta, hogy a király nevezze ki őt teljhatalmú királyi biztossá, és rendelje alá az országban tartózkodó hadsereget is! A diktátori jogosítványokat követelő, a radikálisokat megfékezni akaró Széchenyi javaslatát azonban a bécsi udvar nem fogadta el.

A kokárdáról A kokárda színei a nemzeti színű szalag meghajlításából adódnak. Az eredeti szabály szerint a színek belülről kifelé olvasandók. A magyar kokárdában tehát kívülre kerülne a zöld. De már 1848 márciusában is használatos volt mindkét mód. Mondhatjuk, hogy a történelmi hagyomány miatt a magyar kokárdán az eredeti, Franciaországból származtatható szabályokkal ellentétben a piros van kívül és a zöld belül. Katona József a kokárdáról így szól előadásában: „… Ugye a kokárda úgy készül, hogy egy nemzeti színű szalagot meghajlítunk. Hogyha azt akarjuk, hogy kétoldalt piros-fehér-zöld jöjjön ki belőle, bizony itt a zöld kerül kívülre és a piros belülre. A kokárda mindig belülről kifelé olvasandó. De már 1848-ban a kokárdák többsége fordított volt. Kívül volt a piros, mert úgy csinosabb. Az olasz kokárda amit mi hordunk, mert ugye az osztrák fekete-sárga kokárdát is úgy hordták, hogy a katonának a csákóján egy sárgaréz lap volt és a közepén egy fekete gomb. Fekete-sárga. Tehát így kellene kinéznie a kokárdának.” Az előadás szövege itt olvasható>>. És még egy apró adalék: íme az olasz légierő kokárdája

A fiatal Magyarország – a márciusi ifjak

Pesten március hetedikén közölték a lapok Kossuth március harmadikai pozsonyi beszédének szövegét. Kossuth javaslata után az Ellenzéki Körhöz fordult, hogy a legfontosabb követeléseket petíció formájában terjessze az országgyűlés elé. Az Ellenzéki Kör vezetői tudták, hogy ilyen petíciónak csak akkor van értelme, ha azt a Fiatal Magyarország hívei támogatják. De mi is volt ez a Fiatal Magyarország mozgalom? Olyan ifjakat tömörített, akik a legradikálisabb változásokat követelték: ha mai szóhasználattal élnénk, akkor baloldaliaknak is nevezhetnénk őket.

Amikor 1847 nyarán csatlakozott hozzájuk, Petőfi Sándor így jellemezte ezt a csoportosulást: „A Fiatal Magyarországhoz mindazokat számítom, kik valódi szabadelvűek, nem szűkkeblűek, merészek, nagyot akarók”, s olyan Magyarországot szeretnének, „mely nem akarja a haza kopott bocskorát örökké foltozni, hogy legyen folt hátán folt, hanem tetőtől talpig új ruhába akarja öltöztetni”. A csoport tagjai közé tartozott Jókai Mór, Vasvári Pál és Irinyi József, aki a 12 pontot fogalmazta. (Irinyivel együttműködött testvére, János, a gyufa feltalálója is.)

Népgyűlésre készültek

1848. március 9-én felkérték az ifjakat a Kossuth javaslatát támogató petíció elkészítésére. Petőfiék elfogadták a megbízatást, s ekkor határozták el, hogy március 19-én népgyűlést tartanak majd a Rákoson, s itt elfogadtatják követeléseiket, mert a József-napi vásárra nagy tömeg, több ezer paraszt jön majd össze.

Március 11-én Irinyi József irányításával megfogalmazták a 12 pontot, amely a radikális ifjak felfogásának megfelelően a sajtószabadság megvalósítását, felelős minisztériumot, évenkénti országgyűlést Pesten, törvény előtti egyenlőséget, nemzetőrséget, közteherviselést, az úrbéri terhek megszüntetését, esküdtszéket, nemzeti bankot, magyar nemzeti hadsereget, a politikai foglyok szabadon bocsátását és az Erdéllyel való uniót követelte. Ugyanaznap Petőfi megírta a „Dicsőséges nagyurak” című versét, melyet kéziratban terjesztettek, s mely a Rákoson állomásozó nagyszámú parasztsereg rémhírével együtt érkezett meg Pozsonyba.

Órákkal a forradalom előtt

Március 13-án a nádornál tartott kormánypárti értekezleten a bécsi forradalom hírére elhatározták, hogy Kossuth és Batthyány segítségét kérik a rend fenntartására. Március 14-én reggel azonban már elterjedt Pozsonyban is a bécsi forradalom híre. Kossuth a március harmadikai javaslatát a polgári átalakulás teljes programjává fejlesztette tovább. A főrendi tábla és a nádor vita nélkül fogadta el a javaslatot.

A javaslat elfogadása után az országgyűlési ifjúság este fáklyás zenét adott Kossuth tiszteletére, aki ekkor Batthyányt leendő miniszterelnökként mutatta be. 1848. március 15-én reggel az országgyűlési küldöttség Bécsbe indulása előtti kerületi ülésén a rendek elfogadták az általános közteherviselést, az úrbéri viszonyok eltörlését állami kárpótlással. Azt akarták, hogy a király nevezze ki a felelős minisztériumot. Március 15-én reggel tehát a rendek újabb döntő lépéssel haladtak előre, s ezzel egyidőben tört ki Pesten a forradalom.

Az országgyűlés felismerte a közhangulat változását és a bécsi forradalom jelentőségét. Tudták, hogy Pesten forr a levegő. Március 14-én a pesti Pilvaxba megérkezett a bécsi forradalom győzelmének híre. Erre a fiatalok elhatározták magukat a forradalmi fellépésre, jóllehet korábban még március 19-ét jelölték meg akciójuk időpontjaként.

Március tizenötödike

Innentől kezdve az események jól ismertek: március 15-én reggel a Pilvaxban Jókai felolvasta a 12 pontot tartalmazó kiáltványt, Petőfi pedig elszavalta a Nemzeti dalt. Az ifjak a szakadó esőben az egyetemre vonultak, először az orvosi karra, majd a mérnökök és jogászok következtek. Ezután a szaporodó tömegnek a Landerer-Heckenast nyomdában cenzúrázatlanul kinyomtatták a 12 pontot és a Nemzeti dalt.

Délután háromkor majd tízezer ember jelenlétében a Nemzeti Múzeum előtti népgyűlésen bizottságot választottak, hogy az a városi tanáccsal elfogadtassa a 12 pontot. A városi tanács azt a tömeg nyomására elfogadta, majd megválasztották a közbátorsági bizottmányt, melybe Petőfi, Vasvári, Irinyi József, Klauzál Gábor és Nyáry Pál mellett jobbára a városi tanács tagjai, köztük Rottenbiller Lipót, kerültek be.

A húszezresre dagadó tömeg ezután a helytartótanácshoz vonult (amely „reszketni méltóztatott”). A tömeg és vezetői elfogadtatták a 12 pontot, eltöröltették a cenzúrát, és kiszabadította börtönéből Táncsics Mihályt, akit Népkönyv című munkájáért börtönöztek be 1847-ben. (Táncsics Mihály ennek a napnak az emlékére változtatta meg a nevét Stancsicsról.)

Győzött a forradalom

Éjjel ülésezett Rottenbiller Lipót alpolgármester elnöklete alatt a Pest városi Rendre Ügyelő Választmány, s kiáltványban közölte a nap eseményeit. Egy másik hirdetményben pedig bejelentette a nemzetőrség szervezésének megkezdését. Pesten ezzel győzött a forradalom.

Március 17-ére már országszerte elterjedt a pesti megmozdulások híre, s a vidék mindenhol csatlakozott a forradalomhoz. Sok helyen közbátorsági bizottmányokat alapítottak, megkezdték a nemzetőrség szervezését. E napon kapott felkérést Batthyány Lajos gróf az első felelős magyar kormány megalakítására is, miután miniszterelnökké nevezte ki őt a nádor.