NATIONAL GEOGRAPHIC MAGYARORSZÁG
Korábbi számok
További különszámok


Korábbi számok

Képgaléria
Háttérképek
Képernyővédők



Gödöllői fotópályázat: döntött a zsűri!

A Kresz Albert fotóművész vezette zsűri március 11-én kiválasztotta a négy győztes képet a több száz közül, amelyet a január 30-i kastélyfotózáson készítettek a pályázaton résztvevők.


Mint ismert, három kategóriába lehetett feltölteni fotókat a műemlékem.hu pályázati oldalán. Így külön kategória volt a Gödöllői Királyi Kastély felújítás alatt álló Rudolf- és Gizella-szárnya, a megújítás előtt álló Muzsikus-szárny, valamint a Lovarda, istálló és a kastélypark. A Kresz Albert fotóművész vezette zsűri ebben a három kategóriában döntött a győztes fotókról, s kiosztott egy különdíjat is.


„Nagyon fontos a vizuális kultúra fejlesztése, ezért örömmel adtunk helyet a kezdeményezésnek” - mondta a Gödöllői Királyi Kastély igazgatója. Révész T. Mihály már a fotózás napján kijelentette, hogy mivel a hatalmas havazás miatt nem jutott el Gödöllőre valamennyi jelentkező, a tavasz folyamán újabb pályázatra kerül sor a kastély már ismert helyszínein.


A mostani pályázat négy győztes képének készítője az elkövetkező hetekben ünnepélyes keretek között ajándékcsomagot, valamint „örökbelépőt" vehet át a Gödöllői Királyi Kastélyban.


A győztes képek megtekinthetők a műemlékem.hu magazinjában.


Műemlékem.hu


Kovács Olivér



2010. március 12.
[ Nyomtatható cikk ]
Vissza a főoldalra >>
Vissza a rovat cikkekhez >>








Kereső
 




National Geographic könyvek 25 % engedménnyel!


Tekintse meg könyveinket, amelyek most
25 % ENGEDÉNNYEL KAPHATÓK!
folytatom

Kutató Diákok Mozgalma


A Kutató Diákok Mozgalmát Prof. Csermely Péter alapította 15 évvel ezelőtt. Az idei TUDOK legkiemelkedőbb előadásaiból, a Nagydíjas szerzők munkájának a bemutatásait olvashatják ebben a sorozatban.
folytatom





Puzzle játék a Magazin képeiből!


A National Geographic Online játéka: rakja össze a Magazin májusi lapszámának képeit könnyű, közepes, vagy ha Ön nagyon türelmes, akkor nehéz fokozatban!
folytatás >>

Önök küldték


Ebben a rovatban olvasóink fényképfelvételeit mutatjuk be. Ez itt az Ön fotójának a helye. Küldjön képet!
folytatás >>

Blogfigyelő


Ebben a rovatban a természet- és társadalomtudományokkal foglalkozó blogokról válogatunk heti egy-két alkalommal. Ha van ötlete, hogy honnan idézzünk, kérjük ossza meg velünk!
folytatás >>




NATIONAL GEOGRAPHIC MAGYARORSZÁG

Sanoma Budapest Zrt.
Minden jog fenntartva!

Médiaajánlat |  Impresszum |  Kezdőlapnak!