NATIONAL GEOGRAPHIC MAGYARORSZÁG
Korábbi számok
További különszámok


Korábbi számok

Képgaléria
Háttérképek
Képernyővédők



Fotók a National Geographic Channel e heti filmjeiből

Egy-egy kép, és rövid leírás a filmekről


Március 15., 18.00
Az antik világ építészeti remekei II: A Szt. Pál Székesegyház


Az 1666-os nagy londoni tűzvész egyéb fontos épületek mellett a gótikus stílusban emelt régi Szent Pál székesegyházat is lerombolta. A tragikus pusztulást követően a kor egyik legnagyobb építésze, Christopher Wren nagyot álmodott: elhatározta, hogy a katedrálist, precedens nélkül a korabeli Angliában, barokk stílusban, hatalmas kupolával építi újjá. A megvalósítás körüli nehézségek sora azonban már az első kapavágás előtt megkezdődött, így csak Wrenn dacán, dörzsöltségén és szakmai zsenialitásán mút, hogy 36 évvel később valóban elkészült London új, ikonszerű nagytemploma…

Március 15., 17.00
Veszedelmes leopárdok


Ha egyszer szépségversenyt rendeznének az állatvilág számára, az indiai leopárdok bizonyosan előkelő helyen végeznének. Ennek ellenére hajlamosak vagyunk rossz szemmel nézni rájuk, mert évről évre számtalan emberéletet követelnek – jóval többet, mint akár a tigrisek. Pedig ha jobban ismernénk szokásaikat és szükségleteiket, minden bizonnyal kevesebb összetűzésünk lenne velük. A filmben megismerkedünk egy gyermekét sirató családdal, egy, a leopárdok szokásait kutató tudóssal és néhány elhivatott természetvédővel, akik a vadon élő állatok és az ember igényeit igyekeznek összehangolni.


Március 16., 21.00
Mérnöki találékonyság II: A bilbaói Guggenheim Múzeum


A sorozatban olyan 21. századi mérnöki csodákkal találkozunk, melyek gyökerei – a látszattal ellentétben – a régmúltba vezetnek vissza. Bár eredetileg a legendás építész, Frank Gehry néhány hevenyészett firkantásának indult, a Guggenheim Bilbao múzeum rendhagyó épülete mára az érdeklődés középpontjába került. De mi köze e posztmodern mérnöki alkotásnak a forgatókerékhez, az orosz tengeralattjárókhoz, Sir Walter Raleigh-hez és egy hawaii tűzhányóhoz?

Március 16., 17.00
Harcos méhek


Egy ősi Sri Lanka-i erődben több ezer méh éli mindennapjait; nagy tisztelet övezi őket, hiszen a néphit szerint egy valaha élt király katonáinak reinkarnációi ők. A legenda számtalan történetet, mítoszt és hagyományt egyesít magában: Sri Lanka és a Sigiriya-sziklaerőd építészeti örökségét, a mézelő méhek életciklusát, Kasyapa király történetét és a buddhisták hiedelmeit születésről, életről, halálról, újraszületésről...


Március 17., 18.00
Különleges építmények 13/8. rész: A chicagói Sears Torony

Az epizódban a nézők Észak-Amerika legmagasabb épülete, a 442 méter magas Sears Torony mindennapjaiba pillanthatnak be. A Chicago jelképévé vált 110 emeletes, rekordmagasságú irodaépület dimenzióira mi sem jellemzőbb, mint hogy saját irányítószáma van; hogy kapuját naponta mintegy 25 ezer ember lépi át; hogy zökkenőmentes működéséről 151 gondnok, 28 mérnök, 6 villanyszerelő, 6 technikus, 3 ács és egy lakatos gondoskodik; és hogy felvonói 488 méteres percenkénti sebességgel repítik utasaikat a magasba...


Március 17., 19.00
Történelmi összeesküvések 6/6. rész: Amelia Earhart


A sorozat izgalmas nyomozómunkával a világtörténelem néhány – egyesek szerint mindmáig tisztázatlan – eseményének a körülményeit igyekszik feltárni. Lehetséges, hogy Amelia Earhart, a Csendes-óceán felett 1937-ben eltűnt világhírű pilótanő túlélte a balesetet, és egy távoli szigeten hajótöröttként élte le utolsó éveit? Vagy azoknak van igazuk, akik szerint Earhart a baleset után a Marshall-szigeteken a japánok fogságába esett, akik kémnek nézve őt kivégezték? Vagy netán sikerült visszatérnie az Egyesült Államokba, ahol álnéven folytatta az életét?


Március 18., 17.00
Veszélyben az óriásvidrák


A két és fél méteresre is megnövő óriásvidrát az indiánok vízi tigrisként vagy folyami farkasként ismerik. Személyesen azonban már az őslakosok is egyre ritkábban találkoznak velük, mert sok más nagyteremetű állatfajhoz hasonlóan őket is mindinkább kiszorítják kisebb méretű, alkalmazkodóképesebb rokonaik. Utolsó mentsvárukat Amazónia nehezen megközelíthető, máig háborítatlan élővilágú vizei jelentik; ezek közé tartozik a Guyana déli részén kanyargó Rupunni-folyó, melynek partjain a megszállott természetvédő Dianne Mc Turk egy vidrarezervátumot üzemeltet. Az óriásvidráknak sajnos szükségük is van a gondoskodásra, mert amúgy is csökkenő állományaikat a határ túloldalán, a brazíliai Takatu-folyó mentén prémvadászok tizedelik...


Március 18., 19.00
Őskori ragadozók: pokoli disznók


30 millió évvel ezelőtt, valamikor az oligocén kor hajnalán, Észak-Amerika kíméletlen versengés színhelye volt: aki a kelleténél lassabbnak vagy gyengébbnek bizonyult, előbb-utóbb óhatatlanul valamelyik ragadozó zsákmányaként végezte. Az entelodonnak, ennek a hatalmas, disznószerű állatnak azonban ilyen körülmények közt sem volt félnivalója, mert mérete és testi ereje élőhelye rettegett urává tette. Idővel azonban kedvezőtlen változás állt be Észak-Amerika faunájában: feltűnt a “félig kutya, félig medve” amphicyon, melyet gyorsasága, fogazata és falkaszelleme életveszélyes ellenséggé tett az entelodon számára…



Március 19., 22.00
Tabu IV Bizarr testek

A sorozat olyan szokások és praktikák nyomába ered, melyek egyes társadalmakban a mindennapok részét képezik, máshol viszont szigorúan illegális és büntetendő a gyakorlásuk. Míg sokan Isten szent és megváltoztathatatlan ajándékaként tekintenek a testükre, egyesek a “szürke tömegből” való kiválás érdekében radikális sebészeti beavatkozásoktól se riadnak vissza. Jó példa erre az a fiatal új-mexikói nő, akik bőre teletetoválása és felszabdalása után ezúttal még drámaibb átalakításra készül: fejébe vette, hogy egy pár szarv segítségével sátáni külsővel lepi meg magát és környezetét…



Március 19., 19.00
Űrtitkok 4/1. rész: Üstökösök

Az üstökösökre, naprendszerünk keletkezésének eme különös melléktermékeire a történelem során hajlamosak voltunk félelemmel és rettegéssel gondolni. Mára azonban a jeges óriások a csillagászok kedvelt vizsgálati alanyaivá váltak, hiszen tanulmányozásuk által felbecsülhetetlen mennyiségű információhoz juthatunk a bolygók keletkezésével és az élet kialakulásával kapcsolatban. A filmben olyan tudósokkal találkozunk, akik a naprendszer legelső időszakának titkait kutatják, valamint arra a – sokkal kevésbé akadémikus – kérdésre keresik a választ, hogy a közeljövőben kell-e üstökösbecsapódástól tartanunk…


Március 20., 21.00
Helikopter-háborúk 6/1. rész: Vietnámi tűzharc


Az izgalmas sorozat az utóbbi évtizedek néhány rendkívüli helikopteres harci-, ill. túszmentő akcióját mutatja be drámai valósághűséggel. A vietnami háború a helikopterpilóták számára se volt leányálom. Erről győzi meg a nézőket a 40 év múltán a helyszínre visszatérő Tom Baca, Larry Liss és Jack Swickard, akiket parancsnokaik huszonéves zöldfülüként, egy alig egyéves gyorstalpaló pilótaiskola elvégzése után dobtak be a délkelet-ázsiai ország hegyi dzsungeleinek poklába. A film egyedülálló korabeli felvételek és a főszereplők visszaemlékezései segítségével a háború talán legveszélyesebb helikopteres misszióját idézi fel, melynek végén bátorságukért az akció mindhárom hőse megkapta a pilóták által kiérdemelhető egyik legmagasabb kitüntetést, a Repülőszolgálati Érdemkeresztet.

Március 20., 19.00
A Húsvét-sziget alatt


Egy National Geographic-kutatócsoport tudománytörténeti jelentőségű feladatra vállalkozik a legendás Húsvét-szigeten: a kutatók és felfedezők közül elsőként megkísérlik feltérképezni a sziget alatt húzódó kiterjedt és bonyolult barlangrendszert. Munkájuk során azonban olyan felfedezéseket tesznek, melyek messze túlmutatnak a térképészeten és a geológián. Lehet, hogy váratlanul megfejtették a helyi kultúra lehanyatlásának a titkát? Ha igen, akkor az milyen üzenetet hordoz a mai ember számára?


Március 21., 21.00
Élet a Marson


Jelenlegi tudásunk szerint a Mars meglehetősen barátságtalan bolygó az ember – s vele együtt a legtöbb egyéb élőlény – szempontjából: felszínén az átlaghőmérséklet a mínusz 60 Celsius fokot se éri el; légköre, mely amúgy is rendkívül ritka, 95%-ban szén-dioxidból áll; s mindenek tetejébe évmilliárdok óta ultraibolya sugárzás bombázza. És mégis, a NASA-nak dolgozó Chris McKay azt állítja, hogy hamarosan eljön az idő, amikor majd ember élhet a Marson. Hogy mikor? A kutató szerint ez kizárólag pénz kérdése, ugyanis – állítja magabiztosan – a vörös bolygón való megtelepedéshez már most a rendelkezésünkre áll a szükséges technológia…


Március 21., 22.00
Idegen világok


A látványos film egészen újszerű s alig ismert égitestekre kalauzolja a nézőket; olyan bolygókra, melyek a mi Naprendszerünk határain kívül, idegen csillagok körül keringenek. Vajon mit lát az a képzeletbeli űrhajós, aki leszáll egy ilyen bizarr égitest felszínén? Van-e esélye rá, hogy az élet nyomaira bukkanjon, bármilyen, általunk akár még nem is ismert formában? Ismerkedjen meg a NASA Kepler-missziójával, s legyen tanúja, hogy az extraszoláris bolygók legavatottabb és legfanatikusabb kutatói miként vadásznak műszereikkel egy – hitük szerint talán létező – második Földre…


National Geographic Online



2010. február 23.
[ Nyomtatható cikk ]
Vissza a főoldalra >>
Vissza a rovat cikkekhez >>








Kereső
 




National Geographic könyvek 25 % engedménnyel!


Tekintse meg könyveinket, amelyek most
25 % ENGEDÉNNYEL KAPHATÓK!
folytatom

Kutató Diákok Mozgalma


A Kutató Diákok Mozgalmát Prof. Csermely Péter alapította 15 évvel ezelőtt. Az idei TUDOK legkiemelkedőbb előadásaiból, a Nagydíjas szerzők munkájának a bemutatásait olvashatják ebben a sorozatban.
folytatom





Puzzle játék a Magazin képeiből!


A National Geographic Online játéka: rakja össze a Magazin májusi lapszámának képeit könnyű, közepes, vagy ha Ön nagyon türelmes, akkor nehéz fokozatban!
folytatás >>

Önök küldték


Ebben a rovatban olvasóink fényképfelvételeit mutatjuk be. Ez itt az Ön fotójának a helye. Küldjön képet!
folytatás >>

Blogfigyelő


Ebben a rovatban a természet- és társadalomtudományokkal foglalkozó blogokról válogatunk heti egy-két alkalommal. Ha van ötlete, hogy honnan idézzünk, kérjük ossza meg velünk!
folytatás >>




NATIONAL GEOGRAPHIC MAGYARORSZÁG

Sanoma Budapest Zrt.
Minden jog fenntartva!

Médiaajánlat |  Impresszum |  Kezdőlapnak!