NATIONAL GEOGRAPHIC MAGYARORSZÁG
Korábbi számok
További különszámok


Korábbi számok

Képgaléria
Háttérképek
Képernyővédők



Latin-Amerika megeszi majmait

Az elmúlt években drámai módon csökkent a főemlősök száma Latin-Amerikában. Az állatokat többnyire húsuk miatt vadásszák, de sokukból lesz szuvenír is.


Főleg a nagytestű majmokat fenyegeti veszély – hívta fel a figyelmet két állatvédő szervezet. A német Pro Wildlife és a brit Care for the Wild International (CWI) szerint évente akár tízmillió majom válhat az orvvadászok áldozatává Latin-Amerikában, és akárcsak Afrikában, sok területen már a kihalás fenyegeti a főemlősöket.


Fekete pókmajom


A Münchenben nyilvánosságra hozott tanulmány a szubkontinens 22 országából 16-ban végzett vizsgálatokat összegezte. A majmok kipusztítását felgyorsította, hogy az őslakosság már nem fúvócsövekkel, hanem lőfegyverekkel vadászik rájuk, az erdőirtás pedig élőhelyeiket semmisíti meg.

Az állatvédő szervezetek szerint sürgősen be kellene tiltani a majmok vadászatát. Sandra Altherr, a Pro Wildlife szóvivője szerint most ismét nagy állatirtás várható, mert az esős évszak után a majmok különösen jól tápláltak.

„Az elmúlt években elsősorban az afrikai gorillák és csimpánzok irtásáról szóltak a hírek, miközben a latin-amerikai pusztítás jószerével ismeretlen maradt" – hangsúlyozta Barbara Maas, a CWL képviselője. A majomirtást fokozta, hogy a vidéki lakosság mellett a városiak is rászoktak a majomhús fogyasztására. A következmények végzetesek lehetnek, hiszen 20 majomfajtát a kipusztulás fenyeget, 14 súlyosan veszélyeztetett, 27 pedig mérsékelten veszélyeztetett helyzetben van.


Vörös bőgőmajom


A komolyan veszélyeztetett majmok kipusztulása átalakíthatja a növényvilágot is, hiszen az állatok elsősorban gyümölccsel táplálkoznak, és a magokkal több száz növényfajta terjedését szolgálják. Ha ez megszűnik, megváltozik a növényvilág is, mert bizonyos fajok nem tudnak megfelelően szaporodni, vélik a szakértők, akik szerint csak a vadászati tilalom ad esélyt arra, hogy megállítsák a majmok kipusztítását Latin-Amerikában.

National Geographic Online



2010. március 10.
[ Nyomtatható cikk ]
Vissza a főoldalra >>
Vissza a rovat cikkekhez >>








Kereső
 




National Geographic könyvek 25 % engedménnyel!


Tekintse meg könyveinket, amelyek most
25 % ENGEDÉNNYEL KAPHATÓK!
folytatom

Kutató Diákok Mozgalma


A Kutató Diákok Mozgalmát Prof. Csermely Péter alapította 15 évvel ezelőtt. Az idei TUDOK legkiemelkedőbb előadásaiból, a Nagydíjas szerzők munkájának a bemutatásait olvashatják ebben a sorozatban.
folytatom





Puzzle játék a Magazin képeiből!


A National Geographic Online játéka: rakja össze a Magazin májusi lapszámának képeit könnyű, közepes, vagy ha Ön nagyon türelmes, akkor nehéz fokozatban!
folytatás >>

Önök küldték


Ebben a rovatban olvasóink fényképfelvételeit mutatjuk be. Ez itt az Ön fotójának a helye. Küldjön képet!
folytatás >>

Blogfigyelő


Ebben a rovatban a természet- és társadalomtudományokkal foglalkozó blogokról válogatunk heti egy-két alkalommal. Ha van ötlete, hogy honnan idézzünk, kérjük ossza meg velünk!
folytatás >>




NATIONAL GEOGRAPHIC MAGYARORSZÁG

Sanoma Budapest Zrt.
Minden jog fenntartva!

Médiaajánlat |  Impresszum |  Kezdőlapnak!