Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Tudomány

Magyar amatőrcsillagász különleges felfedezése

2018.09.02.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Hét évnyi kitartó változócsillag-kereső munka után 2018. augusztus elején Fidrich Róbert amatőrcsillagász egy korábban halvány változócsillag fényes kitörését detektálta.

Vend47 változócsillag
Fotó: Majzik Lionel

A Nyíl csillagképben található különleges (szimbiotikus) változócsillagot augusztus utolsó hetében a NASA által 2004-ben föld körüli pályára állított Swift műhold röntgen és ultraibolya műszereivel is megfigyelték.

Fidrich Róbert amatőrcsillagász a változócsillagok közel harmincévnyi rendszeres vizuális megfigyelése után mintegy hét évvel ezelőtt kezdett el digitális fotózással foglalkozni. Ekkor indította el a Vendégcsillag-kereső programot azzal a reménnyel, hogy ismert változócsillagok digitális fényességmérése mellett egyszer majd egy „vendégcsillagot” (nóvát, törpe nóvát, esetleg szupernóvát) is sikerül felfedeznie.

Augusztus 8-án egy korábbról már ismert, 418 napos periódusban pulzáló vörös óriáscsillag hirtelen kifényesedését észlelte, azonban a csillagra nem jellemző a gyors fényesedés ilyen mértéke. A szokatlanul felfénylett változócsillag az újonnan észlelt jelensége miatt a Vend47 nevet kapta.

A gyanúsan viselkedő változócsillagról a tapasztalt amatőrcsillagász azt feltételezte, hogy egy különleges és igen ritka típusba tartozhat, ún. szimbiotikus kettős lehet. A felfedezés hírére hazai és külföldi hivatásos- és amatőrcsillagászok is megfigyeléseket, méréseket végeztek a csillagon, s igazolták annak különös kifényesedését. A fényesség és színkép változásait az augusztus11-én közzé tett hivatalos bizonyítását követően világszerte sokan követték, a változócsillagok megfigyelőit összefogó Amerikai Változócsillagészlelők Társasága (AAVSO – https://www.aavso.org) felhívására.

Kiiderült, hogy a NASA Swift nevű csillagászati műholdja röntgen- és ultraibolya tartományban mérő műszerei is megvizsgálták a csillagot, a felfedezés után 19 nappal, s e mérések is azt igazolják az előzetes elemzések alapján, hogy valóban a ritka szimbiotikus változók közé tartozhat.

Szimbiotikus változócsillag
Illusztráció: Wikipedia

Mik azok a változócsillagok?
A csillagok életének túlnyomó része unalmas, sokszor évmilliárdokon keresztül csak szép lassan élik föl hidrogénkészletüket, és a felszabaduló energiát fény formájában kibocsátják. Az igazán izgalmas rész a születő csillagok élete és a csillagok életének végállapota, amikor változtatják a fényességüket – és más fizikai paramétereiket is. Ez az, amikor változócsillagként figyelhetjük meg őket, s a Tejútrendszer sok százmilliárd csillaga közt azonban mindössze 540 ezer ismert változót tart nyilván az ezeket összefoglaló legnagyobb katalógus.

A szimbiotikus változócsillagok osztálya egy ritka, szűk csoport, mindössze körülbelül száz ilyen változócsillagot ismerünk eddig.  Szimbiotikus változócsillagok általában egy vörös óriásból és egy fehér törpéből álló rendszerek, amelyben a csillagok nagyjából olyan távolságra keringenek egymástól, mint Földünk a Naptól. A szimbiotikus változócsillagok általában egyszerre mutatják egy hosszú periódusú változócsillag jellemzőit, emellett időnként hirtelen fényességkitöréseket produkálnak, ez utóbbi események megfigyelése adja a leghasznosabb információt róluk. A felfényesedésüket a feltételezések szerint annak köszönhetik, hogy a páros hűvösebb vörös óriás tagjáról a fiatal, forró fehér csillag „elszippantja” a gázokat, s e folyamat során a gázok ionizálódnak.

A Fidrich Róbert által felfedezett Vend47 a változócsillagok e ritka csoportjának fényesebb tagjai közé tartozik, s akár már egy 8-10 centiméteres távcsővel is megfigyelhető.

A tudományos értékű felfedezés részletes beszámolóját a macsnet.hu oldalon olvashatják.

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

A ma élő dél-ázsiai folyami delfinek rokona volt az az állat, amely Amazónia perui részén élt 16 millió évvel ezelőtt, és akár 3,5 méteresre is nőhetett.

Környezetbarát felújítás

Környezetbarát felújítás

Az építészetben nemcsak az új épületeknél, hanem már a régiek felújításánál is eljárhatunk klímabarát,környezetbarát módon.

Élő tank a triászból

Élő tank a triászból

A krokodilok egy eddig ismeretlen, 215 millió éve élt ősi rokonát azonosították texasi kutatók.

Soha többé hólapát?

Soha többé hólapát?

Egy új fejlesztésnek köszönhetően az önmelegítő betonon nem fog megtapadni a hó vagy a jég, így talán majd elfelejthetjük a hólapátot vagy az útszórást - legalábbis bizonyos körülmények között.

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A sokak számára már most is igen magas élelmiszerárak a klímaváltozás hatására még magasabbra szöknek majd.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket