Fotó: CMSA

Az Európai Űrügynökség (ESA) legújabb adatai szerint a 8,5 tonnás űreszköz március 24. és április 19. között fog lezuhanni - írja a Space.com.

A szakértők úgy vélik, hogy a Tienkung–1 az északi, illetve déli szélesség 43. foka között bárhol visszaeshet. „Az ezen szélességeken kívüli régiók kizárhatóak” - írják az ESA űrszeméttel foglalkozó csoportjának munkatársai. Ez azt jelenti, hogy Magyarország biztonságban van.

A jelentésből az is kiderül, hogy a szerkezet lezuhanásának pontos idejét és helyét egyelőre lehetetlen megállapítani. A becslések alapján az esemény előtti héten tudják majd megadni a pontos adatokat.

A Tienkung–1 Kína első űrlaborja, melyet 2011 szeptemberében bocsátottak fel. Az űreszköznek nem volt saját legénysége, igaz, három alkalommal így is megfordultak a fedélzetén kínai űrhajósok.

Kína azt tervezi, hogy a Tienkung–1 missziójával kapcsolatos tapasztalatokat felhasználva a 2020-as években újabb űrállomást indít el. Ez a szerkezet már saját legénységgel is rendelkezni fog.

Bár a Tienkung–1 rengeteget segített az ázsiai ország űrtechnológiájának fejlődésében, végül nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. 2016-ban a szakértők elvesztették az űreszköz feletti irányítást. Már ekkor várható volt, hogy az állomás idővel le fog zuhanni.