Kép: SNSF

A Gino Caspari, a Svájci Tudományos Alapítvány által támogatott szakértő műholdas felvételeken azonosított egy körkörös struktúrát a szibériai Ujuk-folyó völgyében - számol be az alapítvány oldala. 2017 nyarán aztán a Berni Egyetem, az Orosz Tudományos Akadémia és az Ermitázs munkatársai ásatásokkal igazolták Caspari elképzelését: az építmény egy szkíta herceg kurgánja.

Caspari kollégáival bebizonyította, hogy a nyughely - amely az Arzsán 0 nevet kapta - a 10 kilométerre található Arzsán 1 nevű halomsírra hasonlít. Az Arzsán 1-ről sokáig úgy vélték a kutatók, hogy a térség legkorábbi szkíta hercegsírja. A szibériai Királyok völgyeként is ismert régióban rengeteg kurgán fekszik, a sírokhoz pedig gyakran gazdag sírmellékek tartoznak.

A csapat által feltárt fagerendák az időszámítás előtti 9. századból származnak. Ez azt jelenti, hogy az új halomsír még a 8-9 század fordulóján épült Arzsán 1-nél is idősebb. Utóbbi lelőhelyet az 1970-es években tárták fel.

„Az 1970-es évek óta jelentősen kifinomultabbá váltak a régészeti módszerek - mondta Caspari. A szakértő hozzátette, napjainkban teljesen más módon vizsgálják a késő bronzkor és vaskor fordulójáról származó leleteket.

Az Arzsán 0 egy nehezen megközelíthető, mocsaras területen fekszik. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a kurgán nem esett a sírrablók áldozatául. A kutatók bíznak benne, hogy a háborítatlan nyughely a 2001-2004 közt feltárt Arzsán 2-höz hasonlóan gazdag sírmelléket tartalmaz. Utóbbi lelőhelyen a több mint 1000 aranytárgy mellett fegyvereket, lószerszámokat és edényeket is azonosítottak.

Caspari reménykedik benne, hogy a helyi klíma sajátosságainak köszönhetően a mélyben szerves anyagokból készült tárgyakat is találhatnak.