Fotó: NASA

A legénység nélküli Exploration Mission 1 (EM-1) kulcsfontosságú tesztje a NASA mélyűri küldetéseinek. Az EM-1 fekteti le az alapját a Space Launch System (SLS) rakéta és az Orion űrhajó közös misszióinak, melyekkel az asztronauták a Holdon túlra küldhetik.

A NASA szakértői a közelmúltban felülvizsgálták azt a jelentést, amely az EM-1 előrehaladását mutatja be - számol be az űrhivatal oldala. A korábbi ellenőrzés során azt elemezték, hogy milyen anyagi, technikai és kockázati tényezőkkel járna, ha a küldetéshez legénységet is adnának. Akkor a mérnökök arra jutottak, hogy az EM-1-et továbbra is személyzet nélkül érdemes indítani, illetve, hogy a mélyűri tesztet csak 2020 nyarán szabad megkezdeni.

Robert Lightfoot, a NASA igazgatóhelyettese szerint a 2020. júniusi indítás mellett szóló kockázati tényezőket felülvizsgálva kijelenthetik, hogy a felbocsátás az előzetes terveknek megfelelően 2019 decemberében megtörténhet.

Az EM-1 a tervek szerint készül. A korábbi tapasztalatok alapján a NASA szakértői finomítani tudtak az SLS fejlesztésének ütemtervén. A rakéta és a földi rendszer költségei jelenleg az eredeti elképzeléseknek megfelelően alakul, a 2020-as felbocsátás azonban növelhetné az összeget.

A NASA célja az, hogy az EM-1 után 2023-ban az EM-2-vel immár legénységgel indítsák el az SLS-t és az Oriont.

A mérnökök az új elemzés részeként azzal is foglalkoztak, hogy miként lehetne felgyorsítani az űrhajó indító és fékező rendszerének tesztjét. A szakértők szerint a kísérletek már az EM-1 startja előtt megkezdődhetnek, ezzel pedig tarthatják magukat az EM-2 2023-as indításához.

Az SLS és az Orion elkészítése az utóbbi idők egyik legmeghatározóbb NASA vállalkozása, a projektbe számtalan ipari partner kapcsolódott be. Az űrhivatalnál bíznak benne, hogy a két eszközzel és a Holdon túli missziókkal megerősíthetik az Egyesült Államok vezető szerepét az űrben.