Fotó: NASA/ESA/G. BACON (STSCI)

A szupernóva-robbanás egy meglehetősen sokat tanulmányozott jelenség. A szakértők eddig úgy vélték, hogy a detonáció minden esetben az érintett csillag végét hozza el.

A Las Cumbres Obszervatórium csillagászai által vezetett csapat azonban kivételre bukkant: egy olyan objektumra, amely az 50 év során többször is felrobbant. Peter Nugent. a Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratórium munkatársa és a tanulmány társszerzője a W. M. Keck Obszervatórium oldalának azt mondta, korábban nem láttak hasonlót.

Bár a színkép egy normál, hidrogénben gazdag szupernóvát mutatott, az objektum legalább négyszer lassabban fényesedett ki, illetve halványult el, mint ami elvárható.

Az iPTF14hls nevű szupernóvát 2014 szeptemberében fedezték fel. A Las Cumbres Obszervatórium csillagászai csak később vették észre, hogy elhalványodása után az objektum ismét fényesebbé vált. A korábbi adatok elemzése felfedte, hogy az érintett helyen 1954-ben is rögzítettek egy robbanást. Úgy tűnik, hogy az égitest túlélte a detonációt, majd 50 év múlva ismét robbant.

Iair Arcavi, a tanulmány vezető szerzője úgy véli, az iPTF14hls át fogja írni a szupernóvákról kialakított képet. A becslések alapján a felrobbant égitest legalább 50-szer volt nehezebb a Napnál. Az iPTF14hls lehet a legnagyobb csillagrobbanás, melyet valaha megfigyeltek.

Daniel Kasen, a Berkeley-i Kaliforniai Egyetem munkatársa szerint lehetséges, hogy az égitest olyan nagy és forró volt, hogy antianyagot állított elő a magjában. Ettől a csillag instabillá vált, így ismétlődő kitöréseket produkált. A folyamat akár még évtizedekig is eltarthat, mire az objektum végleg megsemmisül, és fekete lyukká alakul.

A szakértők korábban úgy gondolták, hogy efféle jelenség csak a korai Univerzumban fordulhatott elő. „Olyan, mintha egy ma is élő dinoszauruszt találnánk” - mondta Andy Howell a Las Cumbres Obszervatórium szupernóva-kutató csoportjának vezetője.

A csapat egyelőre nem biztos benne, hogy az objektumban valóban a feltételezett folyamat zajlik-e, ugyanis a szupernóva több energiát bocsát ki, mint amit az elmélet előre jelez. Éppen ezért a csillagászok azt tervezik, hogy tovább figyelik az iPTF14hls-t, bízva abban, hogy magyarázatot találnak a viselkedésére.