Kép: NASA

A génmanipulációval a NASA a kozmikus sugárzástól védené az űrhajósokat. A nagy energiájú sugárzás elsősorban a Naprendszeren kívülről, távoli galaxisokból származik, és komoly egészségügyi kockázatot jelent - növelheti a rák kialakulásának kockázatát, és károsíthatja aközponti idegrendszert.

Douglas Terrier, a NASA mérnöke szerint az űrhivatal régóta keres olyan megoldásokat, melyekkel csökkenthetik a veszélyt. Korábban már felmerült, hogy egy megfelelő védőpajzzsal ellátott űrhajó megvédheti az asztronautákat, a génmódosítás ötlete azonban eddig nem látott napvilágot.

Douglas azt mondta a The Times-nak, hogy egy sor lehetőséget megvizsgálnak. A szakértők a gyógyszeres terápiáktól a szélsőségesebb módszereken, például az epigenetikai módosításon át egészen a génmanipulációig több potenciális megoldást is elemeznek.

Arról kevés dokumentum áll rendelkezésre, hogy a NASA miként próbálja alkalmazni a génmódosítást a kozmikus sugárzás elleni harcban.

Az biztos, hogy az űrhivatal évtizedek óta próbál megoldást találni sugárzás okozta problémákra. Egy 1993-as tanulmányban a NASA szakértői egy olyan „viharpajzsról" írnak, amely megvédheti az asztronautákat. Emellett más ötletekkel is előálltak már a mérnökök: egy elképzelés szerint vízréteget kéne elhelyezni az űreszközök falába, más kutatók pedig arra jutottak, hogy erős mágneses mezővel érdemes megóvni az űrhajósokat a sugárzástól.

Az biztos, hogy kockázatos lesz majd a Marsra utazni: a kozmikus sugárzás mellett a napviharok is veszélyt jelenthetnek. Nem csoda, hogy a NASA mindent megtesz, hogy védelmet biztosítson asztronautáinak.