Illusztráció: Profimedia

Dr. Nyirády Péter, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájának igazgatója szerint a vesekőképződés oka lehet a helytelen táplálkozás, az elhízás és a mozgásszegény életmód, és emiatt akár a lakosság öt százaléka is érintett lehet. Természetesen a genetikai tényezők sem zárhatók ki, de az urológus szerint a sószegény étkezéssel, sok zöldség és gyümölcs fogyasztásával, a se nem túl lúgos, se nem túl savas italokkal sokat tehetünk azért, hogy megelőzzük a bajt. Ha pedig egyszer már átestünk ezen a problémán, mindenképpen érdemes életmódot váltanunk, e nélkül ugyanis akár 30-50 százalék is lehet a kiújulás esélye.

A vesekő kemény, kristályos anyag, többnyire kalcium-oxalát, amely kicsapódik a vizeletben. Meglehetősen gyakori az előfordulása, az urológiai osztályokon kezelt betegek 10-15 százaléka veseköves panaszokkal érkezik. A férfiaknál háromszor gyakrabban képződik kő a vesében vagy a vesevezetékben, mint a nőknél. A betegek többsége középkorú. Hajlam kérdése is, hogy kialakul-e; ha a szülőknél is előfordult, jó eséllyel a gyerekeknél is megjelenik majd – mondja Dr. Nyirády Péter.

A genetikai tényezők ellen nem tehetünk, de a mozgással megakadályozhatjuk a vizelet pangását, így máris hozzájárulunk a megelőzéshez, emellett arra is figyeljünk, hogy változatosan étkezzünk. Ez azért fontos, mert ha valamely anyagból a vese túl sokat választ ki, akkor az az oldatból kiválva elősegíti a vesekőképződést. Kevés sót fogyasszunk, és igyunk annyi folyadékot – lehetőség szerint vizet, teát, alacsonyabb ásványianyag tartalmú ásványvizet- hogy 2,5 liternyi vizeletet tudjunk kiválasztani naponta – javasolja Dr. Nyirády Péter hangsúlyozva, hogy életmódváltás nélkül, öt éven belül minden második-harmadik esetben kiújul a betegség.

A kő mérete és az átélt fájdalom között nincs összefüggés: van, amikor a teljes vesemedencét kitöltő kő sem okoz tüneteket, míg máskor az egészen apró homokszem is kiválthat komoly szenvedést. Többnyire heves, görcsös fájdalmat okoznak. A kisebb kövektől természetes úton is meg lehet szabadulni, bár a kő távozásakor átélt fájdalom igen erős. Ha nincs esély spontán ürítésre, szóba jöhet az ultrahangos kőzúzás vagy a műtéti beavatkozás is.