Auguszta, Bertold2024. március 29., péntek
Tudomány

Tegnap még fantaszikum volt, ma már valóság

2016.07.17.Lugosi Péter
National Geographic Magyarország

A robotok már nem csak sci-fi filmek szereplői, a távoli jövő képzeletbeli alkotásai, hanem lassan mindennapjaink részeseivé válnak.

A terápiás fókabébi: PARO.
Fotó: Profimedia

Az egészségügyben az emberi dolgozók és a páciensek segítése mellett akár ki is bővíthetik a kórházak szolgáltatásait. A monotonabb munkakörökben pedig talán egy nap átveszik az orvosok és ápolók szerepét.

Az Egyesült Államok Járványügyi Központjának statisztikái szerint az Egyesült Államokban minden 25 betegből egy fertőződik meg kórházi kezelés során. Ami még meglepőbb, kilenc ilyen páciensből egy bele is hal az ellátás során elkapott betegségbe.

Fotó: Youtube

A veszélyt azonban jelentősen csökkenti a Xenex Robot nevű takarítószerkezet. A gép speciális UV-s fertőtlenítő módszerekkel gyorsan és hatékonyan tisztítja meg a létesítményeket. A Westchesteri Egészségügyi Központ adatai alapján a robot alkalmazásával a Clostridium difficileegy baktérium okozta vastagbélgyulladást előfordulása 70 százalékkal csökkent.

A gépek más fontos háttérfeladatokat is elláthatnak az egészségügyi létesítményekben. Pepper, a 120 centi magas humanoid például recepciósnak készül két belga kórházban. Nem is gondolnánk, hogy mekkora szükség van egy mindig vidám és naprakész alkalmazottra, aki képes pontosan tájékoztatni a betegeket.

Pepper 20 nyelvet ismer fel, ezen kívül megkülönbözteti a férfi-, a női, illetve a gyermekhangot. A robot hatalmas segítség lehet a kórházba érkezők eligazításában. A hozzá hasonló társas gépek azonban egyéb munkaköröket is elláthatnak a jövő egészségügyében: lehetnek asszisztensek, fizikoterapeuták, de akár a páciensek félelmeinek leküzdésén is dolgozhatnak.

Hasonló feladatra már vannak kifejlesztett szerkezetek. Itt van például PARO, a japán terápiás robotfóka, aki a betegek kényelmén „fáradozik”.

Bármilyen furcsán is hangzik, az élethű és aranyos fóka bébi rengeteget segíthet a stressz, a fájdalom, valamint a magány feldolgozásában. Mivel PARO-nak egy valódi állattal ellentétben nincsenek nagy igényei, így a jövőben sokkal több kórházban is használhatják. A puha szőrű, kedves tekintetű robot a tervek szerint nem csupán a betegekre, de a gondozóikra nehezedő problémákat is oldhatja.

A recepciós Pepper nagyobb testvére, TUG szintén háttérmunkát lát el. Az erős robot 453 kilogrammnyi gyógyszert, laboratóriumi mintát és egyéb érzékeny anyagokat bír el. TUG érintőképernyőn keresztül kapja az utasításokat, a parancsok teljesítése után pedig automatikusan visszatér töltőállomására.

A robot amellett, hogy elbírja a nehéz terheket, éjjel-nappal is képes dolgozni, így jelentősen megkönnyíti a személyzet munkáját.

Fotó: Youtube

Hasonló feladatot végez a japán Robear. Igaz, a robosztus, rajzfilmbe illően kedves medveábrázatú gép nem szereket, hanem embereket szállít. A robot segít egyik ágyból a másikba vinni, felállítani, vagy kerekesszékbe ültetni a betegeket. Emellett a felfekvés megelőzésében is segít, hiszen bizonyos időközönként átforgatja a fekvő pácienseket.

Szintén az ápolók és a betegek életét könnyítheti meg a Veebot. A keringést feltérképező robot segítségével a vérvétel gyorsabbá, pontosabbá és legfőképp kevésbé kellemetlenné válik.

A gép nélkül még a legtapasztaltabb egészségügyi dolgozó is hibázhat, használatával azonban stabil egy percre rövidül a vérvételi folyamat. A tesztek alapján a Veebot 83 százalékos pontossággal képes megtalálni a legmegfelelőbb vénát – ez sokkal jobb arány, mint amire egy ember valaha is képes lesz.

A robotok természetesen a műtőben is megjelentek már. A da Vinci Surgical System egy nagyfelbontású 3D-s képalkotó rendszer, melyhez apró, mozgékony műszerek is tartoznak. A szerkezetet mindvégig a sebész irányítja, így olyan precíziós beavatkozást is elvégezhet, mely korábban lehetetlen volt.

A mikrovilágban dolgozik a Max Planck Intézet robotja is. A szerkezet annyira apró, hogy képes a testnedvekben úszkálni. A miniatűr eszközzel a szakértők célzottan alkalmazhatják a különböző készítményeket. A fésűkagylóra emlékeztető robot rengeteg terepen bevethető: alkalmas a véráramban, nyirokrendszerben, sőt, a szemgolyón való utazásra is.

Az orvosok munkáját azonban a kórházon kívül is segíthetik a gépek. Bizonyos eseteknél fontos, hogy a páciens pillanatok alatt megfelelő ellátást kapjon, ez azonban vidéken sokszor nem megoldható. Az Intouch távegészségügyi hálózat viszont megoldja ezt a problémát.

A rendszer sürgősségi konzultációt biztosít bizonyos pácienseknek – például szív- és érrendszeri problémákkal küzdő alanyoknak. Az Intouch-csal a vidéki szakemberek is hozzáférhetnek olyan szolgáltatásokhoz, melyekkel segíthetnek a közösségükben elő betegeken.

A hálózattal eddig nagyjából 750 ezer olyan egészségügyi találkozó zajlott le, amely korábban nem jöhetett volna létre. Az egészségügyi robotika tehát elképesztő tempóban fejődik. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy az emberi munkaerő veszélyben lenne. A jövő útja ugyanis az, hogy az orvosok és ápolók a gépek vezérléséért, valamint a kreatívabb feladatokért legyenek felelősek. A robotok sokszínűségét látva pedig lesz mit koordinálniuk.

Forrás: Medical Futurist

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

A ma élő dél-ázsiai folyami delfinek rokona volt az az állat, amely Amazónia perui részén élt 16 millió évvel ezelőtt, és akár 3,5 méteresre is nőhetett.

Környezetbarát felújítás

Környezetbarát felújítás

Az építészetben nemcsak az új épületeknél, hanem már a régiek felújításánál is eljárhatunk klímabarát,környezetbarát módon.

Élő tank a triászból

Élő tank a triászból

A krokodilok egy eddig ismeretlen, 215 millió éve élt ősi rokonát azonosították texasi kutatók.

Soha többé hólapát?

Soha többé hólapát?

Egy új fejlesztésnek köszönhetően az önmelegítő betonon nem fog megtapadni a hó vagy a jég, így talán majd elfelejthetjük a hólapátot vagy az útszórást - legalábbis bizonyos körülmények között.

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A sokak számára már most is igen magas élelmiszerárak a klímaváltozás hatására még magasabbra szöknek majd.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket