Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Tudomány

A Nagy Testvér előtt nincs titok

2016.07.14.Antal József
National Geographic Magyarország

Hálózatosodó világunkban egyre gyakrabban emlegetjük a Nagy Testvér fogalmát. Az elképzelés, hogy valaki mindig figyel és ismeri minden lépésünket nem is olyan új keletű.

Fotó: Profimedia

Elsőként 1948-ban George Orwell indiai születésű angol író festette le ezt a helyzetet 1984 című művében. Orwell disztopikus (negatív jövőképet felvázoló) regényében egy totalitárius államot egy személyben irányít a pártelnök, Nagy Testvér, aki mindent lát és ellenőriz.

„Olyan arckép volt, amelyet úgy rajzolnak meg, hogy a tekintete mindenhová követi az embert, akárhonnan nézi. NAGY TESTVÉR SZEMMEL TART – hirdette az arc alatt a felírás” – George Orwell

Bár Orwell a 20. századi diktatórikus rendszerek mintájára állította fel ezt a „modellt”. A Nagy Testvér fogalmát ő alkotta meg. Manapság azt mondhatjuk, hogy, ha van egy személy, aki igazán ismeri, „tudja használni” és átlátja a hálózato(ka)t, sok mindent kideríthet rólunk, érzékeny információkat is.

Kétségtelen, hogy a modern infokommunikációs hálózatok rengeteg adatot képesek eltárolni rólunk, akár tudtunk nélkül is. Az internetszolgáltató cégek rutinszerűen rögzítik e-mailjeink, blogjaink tartalmát, az általunk felkeresett webcímeket, Facebook és egyéb online profiljainkat, a telefontársaságok ugyanezt teszik a hívásainkkal, a bankok tudják hol és mikor vásárolunk, mit veszünk és mennyi pénzünk van, ipari kamerák filmeznek a bevásárlóközpontoktól a vasútállomásokig.

A törvényi szabályozás alapján bízunk abban, hogy ezeket az adatokat bizalmasan kezelik, tudományos céllal a kutatók használják ezeket. A hálózatokból nyert információkból elméleti modelleket, viselkedésmintákat állítanak fel, így akár az is kikövetkeztethető, hogy mit teszünk egy fél óra múlva. Felmerül a kérdés, hogy meddig terjedhet a Nagy Testvér kíváncsisága, kell-e félteni a privát szféránkat. Tény, hogy bizonyos fokig megfigyelhetőek vagyunk és kiderülhetnek nemkívánatos dolgok, félni azonban nem érdemes, hisz ez csupán a hálózatosodás hozadéka. Mindazonáltal rendkívül körültekintően kell mérlegelnünk, hogy milyen információt osztunk meg és kivel.

Szinte mindenki csatlakozik hálózatokra valamilyen eszközzel: számítógéppel, mobiltelefonnal, okostelefonnal, tablettel, esetleg okostelevízióval. Ha van digitális kapcsolatunk a világgal, könnyen követhetővé válunk. Egy internetkapcsolattal rendelkező okostelefonnal a zsebünkben a Google minden lépésünket képes percről percre rögzíteni, így visszakereshető, hogy mikor, hol jártunk.

A követésre jó példa az amerikai Where’s George elnevezésű kísérlet, amely a forgalomban lévő bankjegyek útját figyeli. Bárki regisztrálhatja papírpénzét a weboldalon saját irányítószámának és a bankó sorozatszámának megadásával az oldal rögzíti annak hollétét. Az első tulajdonos megjelöli a pénzt, hogy mindenki számára világos legyen, hogy az követhető, majd elkölti. Az aktuális tulajdonos látja a jelölést, a bankjegy korábbi útját megnézheti és megadja új helyét. A kialakuló láncok, útvonalak olyan mintázatot adnak, ami gyakorlatilag az emberek mozgását modellezi. A kutatók számára ez örvendetes hír, lehet elemezni. Ebben a konkrét esetben például az állapítható meg, hogy a bankjegyek ritkán tesznek meg hosszú utat.

Fenntartásunk mellett ne feledkezzünk meg arról, hogy mennyi mindent köszönhetünk a hálózatoknak. Töretlen a sikere az e-mailnek, leveleinkhez fájlokat csatolunk, a keresés és az információböngészés kicsivel lemaradva a második az internet-használati statisztikában.

A magyar internetezők kétharmada rendelkezik okostelefonnal vagy tablettel, jelentős részük mobilinternetet is használ. Az ezeken az eszközökön futtatott alkalmazások közül a térkép és a navigáció a favorit, egyre többen tájékozódnak így. Másodikként szerepel az email küldés, de a játékalkalmazások is előkelő helyen vannak. Az utóbbi években elterjedt okostelevíziók is a hálózatosodást segítik. Futtathatunk rajta alkalmazásokat, csatlakozhatunk vele az internetre, sőt telefonálásra is használhatjuk.

A hálózatkutatás napjaink egyik fejlődő tudományterülete. A hálózatokat használó tevékenységeinkkel rengeteg adatot generálunk, amelyekhez a hálózat bármely másik tagja hozzáférhet a megfelelő eszközökkel.

A hálózatok számos gyakorlati kérdésben is segítségünkre lehetnek. Társadalmi változások, környezeti katasztrófák és rizikófaktorok jóslásában, de a járványok és a terrorizmus elleni küzdelemben is eredményesen hasznosíthatók. A járványok esetében például a terjedés egy hálózattal modellezhető és az emberek mozgását, utazásait figyelembe véve megállapítható, hogy hol és hányan fognak megbetegedni, így hatékonyabb a küzdelem a vírus ellen.

A hálózatkutatás sokszínűségét mutatja továbbá, hogy Budapest egyetemein különböző tudományok képviselői foglalkoznak hálókutatási kérdésekkel. Az első gyakorlatias eredmények Vicsek Tamás fizikus (ELTE) és tanítványa, a szintén fizikus Barabási Albert-László (CEU) nevéhez köthetők. A hálózatkutatás alapgondolata onnan eredt, hogy a természetben, „maguktól” kialakuló hálózatok mind hasonló struktúrával rendelkeznek az emberi szervezetben megtalálható neuronhálózatoktól kezdve a globális társadalmi hálózatokig. Ennek a felismerésnek köszönhetően ma már Csermely Péter biokémikus (SOTE) és Letenyei László szociológius, kulturális antropológus (BCE) is hálózatkutatóként dolgozik.

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

A ma élő dél-ázsiai folyami delfinek rokona volt az az állat, amely Amazónia perui részén élt 16 millió évvel ezelőtt, és akár 3,5 méteresre is nőhetett.

Környezetbarát felújítás

Környezetbarát felújítás

Az építészetben nemcsak az új épületeknél, hanem már a régiek felújításánál is eljárhatunk klímabarát,környezetbarát módon.

Élő tank a triászból

Élő tank a triászból

A krokodilok egy eddig ismeretlen, 215 millió éve élt ősi rokonát azonosították texasi kutatók.

Soha többé hólapát?

Soha többé hólapát?

Egy új fejlesztésnek köszönhetően az önmelegítő betonon nem fog megtapadni a hó vagy a jég, így talán majd elfelejthetjük a hólapátot vagy az útszórást - legalábbis bizonyos körülmények között.

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A sokak számára már most is igen magas élelmiszerárak a klímaváltozás hatására még magasabbra szöknek majd.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket