Fotó: dreamstime

A jelenség hátterében a térlátás egyfajta zavara áll, mely több millió embert érint világszerte.Angliában a népesség tíz, az Egyesült Államokban majd' húsz százaléka nem lát teljes mértékben, három dimenzióban. Erre az első 3D moziélménynél általában fény is derül, mikor a tengeribetegséghez hasonló tüneteket tapasztalnak. A háttérben alapvetően szemproblémák, és egyfajta érzékenység áll. Agyunk nem minden esetben képes feldolgozni ellentmondásos információkat: a film nézése közben az egyensúlyszervek egész más üzenetet adnak, mint szemünk, mely a vászonra tapad. Minél tovább tart ez a felemás állapot, annál fáradtabb lesz a szervezet, s végül jelentkezhetnek a rosszullét tünetei.

Egyes esetekben nemcsak múló kellemetlenségről van szó, hanem egyfajta 3D vakságról: a két szem eltérő működése nem összehangolható, így általában az agy csak a jobbik szemből érkező információkat dolgozza fel. Ebben az esetben hiába a speciális szemüveg, a kép egyszerűen nem áll össze. Az ilyen problémával küzdő embereknek nemcsak a háromdimenziós mozifilmek élvezetével akad gond, térlátásuk valószínűleg a mindennapokban sem működik megfelelően. 

Garger Piroska, a Heim Pál Gyermekkórház egyik szemészorvosa a sztereovakság okairól és gyógyítási lehetőségeiről ezt mondta: „A sztereovakság kifejezés most kezd elterjedni, de nem túl szerencsés, eléggé ijesztő elnevezés. E helyett jobb a térlátás hiányáról beszélni. Mit is jelent a jó térlátás?  A két szemünkkel nem azonos szögből látjuk a nézett képet, mivel a két szem között 5-7 centiméter távolság van, így a két kép nem azonos. Ezeket a képeket agyunk összeszerkeszti, ennek feltétele, hogy egy időben mind a két retinán, az éles látás helyén (fovea) éles kép keletkezzen. Ez a feltétel nem teljesül kancsalság, tompalátás esetén és, ha a két szem dioptriája között nagy a különbség. Azok a betegségek, amik az egyik szem látását rontják, szintén okozhatják a térlátás hiányát.
A kancsalság többnyire jól látható eltérés. A szemek nem állnak párhuzamosan és ezért csak a vezérszem képe jelenik meg az agyban, míg a másik szem képét az agy nem használja fel. Az ezzel a problémával élőket igazából nem lepi meg, hogy nem látják a 3D mozi sztereo képét. Tompalátásról akkor beszélünk, ha az egyik szem valamilyen okból kifolyólag gyermekkorban nem tanul meg látni. Ez azt jelenti, hogy semmilyen szemüveggel, műtéttel nem lehet jó látást elérni. A tompalátás 6 éves korig a jó szem eltakarásával gyógyítható. Ezután is van még esély a gyógyulásra, de jóval kisebb - ezért lenne szükség minden kisgyermeket gyermekszemészhez vinni 1-3 éves korában. A két szem közötti nagy dioptria különbség miatt pedig az éleslátás helyén keletkezett képek eltérő méretűek lesznek. Hiába jó külön-külön mindkét szem látása, az agy a két különböző méretű képet nem tudja jól összeilleszteni.”

A térlátás hiánya a mindennapokban mégsem mindenkinek okoz problémát. „A mélységérzékelés tanult folyamat. Akinek nem adatik meg automatikusan ennek kialakulása, az is képes a térérzékelésre, ebben segít a tárgyak nagysága, az árnyékok, a képek elmozdulása. Vannak szakmák, például a pilóta, amihez elengedhetetlen a tökéletes térlátás, ezért pályaválasztásnál jó, ha tudunk ennek hiányáról. A térlátás egy nagyon bonyolult, finom reflex. Idáig úgy gondoltuk, hogy ezen nem tudunk javítani. Mostanában azonban a számítástechnika adta lehetőségeket kihasználva kísérletek folynak a térlátás kialakulásának fejlesztésében” – tudtuk meg a doktornőtől.

Írta: F. Zs.