A szépségszalonok titoktartó üzemeltetői tudják igazán, hogy mi mindenre képes az ember azért, hogy minél szebbnek lássék. A nők pénzt, időt és fájdalmat nem sajnálva a kínzó módszerektől sem riadnak vissza, hogy a lábukat szőrtelenítsék. Az élettanilag fontos hónalj-szőrzet pedig ma már legtöbbünkben az ápolatlanság képzetét kelti.

A hódítóan macsós alkatú, ám szőrtelen férfiak többsége mégis épp az ellenkezőjére - szőrös mellkasra - vágyik. Akár hajhagymákat is hajlandók beültettetni a mellük bőrébe, hogy ott is igazolja a szőr: az illető férfi a javából. Jól ismert politikusok, közéleti személyiségek pedig nem átallanak hetekre visszavonulni, hogy időközben elvégeztessék a szépészeti kúrát, amelynek eredményeképpen a már kopaszodó fejüket ismét igazi hajzat borítja.

A régészeti leletek viszont azt bizonyítják, hogy valaha, az őskorban elődeinket tetőtől-talpig igencsak dús szőrzet borította. Ezért újabban a kutatók több csoportja is vizsgálja, miért és mikortájt tűnt el az ősember testét teljesen beborító szőrzet.

Korábban kialakult az a nézet, hogy az elő- és az afrikai ősember szőrzete (az erdők fáinak elhagyását követelő életmód kialakulásával) azért tűnt el fokozatosan, mert a forró afrikai szavannákon élelem után kutatás-vadászás során a szőrbunda túlságosan melegnek bizonyult. Beleakadt a tüskés bozótba, a "bundás" vadász hamarébb kifulladt, marakodásnál az ellenfél a szőrébe kapaszkodva ránthatta a földre.

Újabban sokan vitatják ezt az elszőrtelenedési elméletet. Az angliai Reading egyetemén a témát 2003 óta kutató Mark Pagel tanulmánya szerint akkor kezdett feleslegessé válni elődeink szőrbundája, amikor megtanultak otthont építeni, vagy barlangokba húzódni a meleg és a hideg elől. Amikor pedig célszerű, le-felvehető ruházatot is tudtak készíteni, a feleslegessé vált szőrzet néhányszáz generáció alatt jószerével eltűnt. És vele együtt eltűntek a szőrzetben megbúvó élősködő és fertőzést okozó paraziták, rovarok is. Nem véletlen, hogy a majmok idejének jórészét a társaik szőrének kurkászása (s a kiszedett paraziták jó étvággyal való elfogyasztása) foglalja le. Pagel kritikusai szerint viszont épp azért kellett a fedél meg a ruházat, mert előbb eltűnt a védő szőrzet.

Judit Rich Harris fejlődés-pszichológus szerint viszont egyszerűbb a magyarázat. A genetikai fejlődés során kialakultak szőrős és szőrtelen ősember-fajták is. 2006-ban közzétett elmélete szerint ezek aztán területileg is elkülönültek, s a szőrtelenek között "divatossá vált" a sima test. Ezért, ha a simák között szőrös csecsemő született, azt - szégyellve - magára hagyták. Később aztán a "simák" úgy találták, hogy a "szőrösek" olyanok, mint az állatok, ezért kezdték őket vadászni, és - kannibál módjára - elfogyasztani. A kutató szerint emiatt pusztultak ki például a neandervölgyiek is. Ez a felfogás sokáig élt, hiszen a sima testű fehér- és színesbőrű hódítók még az újkorban is szinte állatként gyilkolták le a szőrös "vadembereket", például a részben szőrös ausztráliai őslakosokat, az aborigineket.

A mindent megmagyarázó elméletek végleges elfogadását azonban mindmáig bonyolítja, hogy a hideg északon az inuitok éppúgy szőrtelenek, mint a trópusi esőerdőkben élő dél-amerikai indiánok. És hogy atavisztikus genetikai (elődőkre visszaütő fejlődéstani) figyelmeztetésként mindmáig akadnak az egész testükön dús szőrzettel megvert egyedek is.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Mire való a szemöldökünk?
  • Mi célt szolgál verejtékünk?
  • Van-e szakállas indián?
  • Miért nem nő hosszúra a szemöldök?
  • Erősödik-e a szőrzet a gyakori borotválás hatására?
  • Szőrrel gyógyították a harapást?
  • Mióta borotválkozik az emberiség?
  • Mire jó a szőr?