Auguszta, Bertold2024. március 29., péntek
Tudomány

A veszettség első klinikailag dokumentált túlélése

2005.01.06.Admin
National Geographic Magyarország

A veszettségben megbetegedett és a veszett állattal való érintkezés után védőoltásban nem részesített betegek halálozási aránya eddig 100 százalék volt. Egy brit lánynál azonban orvosai csodás túlélésről számoltak be a napokban.

A veszettség a központi idegrendszer vírusfertőzése, amelyet rendszerint fertőzött állat harapása okoz. Megfelelő posztexpozíciós profilaxis (a veszett állattal való érintkezés utáni kezelés védőoltással) nélkül szinte kivétel nélkül halálos kimenetelű.

2004 októberében a Wisconsin állambeli Fond du Lac Countyban egy 15 éves lánynál diagnosztizálták a betegséget, nagyjából egy hónappal azután, hogy megharapta egy denevér. Szeptemberben a lány mise közben fölvett egy földre pottyant denevért, kivitte a templomból és szabadon engedte. Miközben kivitte az állatot, az megharapta a bal mutatóujját. Rajta kívül más nem érintette az állatot és nem fogták be veszettségvizsgálat céljából. A sebet kitisztították hidrogén-peroxiddal, de nem fordultak orvoshoz, így a sérült posztexpozíciós profilaxisban sem részesült.

Egy hónappal a harapás után jelentkeztek a tünetek

A denevérharapás után egy hónappal a lány fáradtságra és bal keze zsibbadására panaszkodott. Két nap múlva egyensúlyzavar és kettőslátás alakult ki nála. A betegség harmadik napján a kettőslátáshoz hányinger és hányás társult, ekkor megvizsgálta a gyermekorvosa és neurológushoz irányította. Miután a mágneses rezonancia (MRI) és egyéb vizsgálatok nem mutattak semmilyen agyi rendellenességet, hazaküldték.

Mivel a tünetek továbbra is fennmaradtak, a negyedik napon fölvették a helyi kórházba, ahol gerinccsapolást végeztek. Ennek eredménye már kórosnak bizonyult.

A beteg állapota egyre romlott.

A betegség hatodik napján derült fény a korábbi denevérharapásra, és ekkor rögtön fölmerült a veszettség lehetősége.

A beteget járványkórházba szállították, ahol részletes kivizsgálásnak vetették alá.

Ekkor már nehezen hangolta össze az izommozgását, bal karja remegett, a kettős látása fennmaradt, nehezen beszélt, de a kérdésekre még tudott válaszolni. Láza 38, 3 °C volt és nyálazott.

A paciens vérében és gerincvelői folyadékában veszettségvírus-ellenes antitesteket mutattak ki. Magát a veszettség vírusát nem sikerült izolálni, így nem tudták meghatározni, hogy a vírus melyik változata okozta a betegséget.

Gyógyszeres kóma és mesterséges lélegeztetés

Mivel a veszettségnek nincs speciális gyógymódja, ezért a beteget általános fenntartó és az idegrendszert védő kezelésben részesítették: gyógyszeres kómában tartották és mesterségesen lélegeztették.

A beteget 7 napig tartották kómában, ezalatt gerincvelői folyadékában megemelkedett a veszettség elleni ellenanyag (immunglobulin G) mennyisége. A lányt fokozatosan fölébresztették a kómából, és a beteg egyre éberebb lett. A betegség 33. napján megszűntették a mesterséges lélegeztetést és átszállították egy rehabilitációs részlegbe. Lassan képes lett újra önállóan táplálkozni, beszélni és matematikai problémákat megoldani. A teljes felépülés esélyeit azonban még nem lehet megbecsülni.

Az eset a világon egyike annak a hat esetnek, amelyben a beteg túlélte a veszettségfertőzést. A mostani azonban egyedülálló a tekintetben, hogy a paciens sem a betegség kialakulása előtt, sem utána nem részesült veszettség elleni profilaxisban. Idáig a veszettségben megbetegedett és korábban nem oltott betegek halálozási aránya 100 százalék volt.

A veszettség embereknél megelőzhető a megfelelő sebkezeléssel és az időben, a betegség klinikai megjelenése előtt alkalmazott posztexpozíciós profilaxissal. Ez a védőoltás mindenkinek ajánlott, akinél fölmerül a gyanúja, hogy veszett állattal érintkezett vagy ilyen harapta meg.

Magyarországon a veszettséget elsősorban a rókák és a macskák terjesztik. Kutyáknál – a kötelező oltásnak hála – már ritkán fordul elő ez a betegség. Veszettséget hordozhatnak még a denevérek (főként a hosszúszárnyú denevér) és néhány ragadozó (borz, nyestkutya), de ezekkel az átlagember ritkán találkozik, így kevésbé veszélyesek.

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

A ma élő dél-ázsiai folyami delfinek rokona volt az az állat, amely Amazónia perui részén élt 16 millió évvel ezelőtt, és akár 3,5 méteresre is nőhetett.

Környezetbarát felújítás

Környezetbarát felújítás

Az építészetben nemcsak az új épületeknél, hanem már a régiek felújításánál is eljárhatunk klímabarát,környezetbarát módon.

Élő tank a triászból

Élő tank a triászból

A krokodilok egy eddig ismeretlen, 215 millió éve élt ősi rokonát azonosították texasi kutatók.

Soha többé hólapát?

Soha többé hólapát?

Egy új fejlesztésnek köszönhetően az önmelegítő betonon nem fog megtapadni a hó vagy a jég, így talán majd elfelejthetjük a hólapátot vagy az útszórást - legalábbis bizonyos körülmények között.

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A sokak számára már most is igen magas élelmiszerárak a klímaváltozás hatására még magasabbra szöknek majd.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket