Ha kollégánk egy fontos értekezleten ásítozni kezd, nagy valószínűséggel hamarosan mi is alig bírunk visszatartani egy ásítást. Kísérletek szerint, ásításról szóló videofilmek hatására a nézők 42-55 százaléka ásítani kezd. Hogy pontosan mi is a jelenség oka, egyelőre rejtély.

Sokáig a tudósok úgy vélték, hogy az ásítás az oxigénhiánnyal függ össze: a vér oxigénhiányát érzékelve az agyi légzőközpont ásítással együtt járó mély légvételt vált ki. Ám, ha csupán az oxigénhiány lenne az ásítás oka, az alpinisták vagy a maratoni futók megállás nélkül ásítoznának.

Ma a legáltalánosabban elfogadott teóriák szerint az ásítás egy ősi reflex, amely mindenkinél körülbelül hat másodpercig tart, és leállítani, félbeszakítani nagyon nehéz. Már az ősember is ásítással jelezhette közössége számára, hogy fáradt, pihenni szeretne, hagyják békén. Az ásításnak tehát fontos szerepe van például az alvás szinkronizálásában a csoporton belül.

Ásítozó csimpánzok

A brit Stirlingi Egyetem kutatói a közelmúltban bizonyították, hogy az ásítás a csimpánzoknál is ragadós. A kutatók hat felnőtt és három csecsemő csimpánznak játszottak le videofilmeket, amelyeken vagy ásítást vagy egyéb, nyitott szájjal végzendő viselkedési mintákat mutattak be, például széles szájjal való vigyorgást.

Az ásítós videofilmek hatására a felnőtt csimpánzok közül kettő nagyokat ásítozott, más videóknál a csimpánzok viselkedésében nem figyeltek meg különbségeket. A kutatók a Biology Letters című szaklapban számoltak be a kutatás eredményeiről.

Úgy vélik, hogy a kutatás egybevág az emberek körében végzett vizsgálatok eredményével. Azt a tényt, hogy a felnőtt csimpánzok egyharmada, 33 százaléka, ásítozni kezdett a film láttán, annak tükrében kell értékelni, hogy az emberekkel ellentétben, a csimpánzok nem értették a kísérlet célját.

Csecsemőkorban még nem ragadós az ásítás

A kutatás tulajdonképpen újabb bizonyíték arra nézve, hogy a csimpánzok is képesek egymás mentális állapotát érzékelni.

Emberek körében végzett kutatások igazolták, hogy azok, akik könnyen ásítozni kezdenek mások láttán, jobban érzékelik saját arcukat, arckifejezéseiket, és eredményesebbek annak kikövetkeztetése terén, hogy mások mit gondolhatnak az ő arcukról.

Agyi felvételek igazolták azt is, hogy ásítozókat bámuló embernél, az önmagáról alkotott információkat tartalmazó agyi területek aktivitása növekszik.

Az adatok azt sugallják, hogy az ásítás ragadóssága tulajdonképpen annak a képességünknek a mellékterméke, hogy saját élményeinket fel tudjuk használni mások mentális állapotának kikövetkeztetésére. Érdekesség, hogy a csecsemők körülbelül két éves koruk körül kezdik felfedezni magukat a tükörbe, addig náluk az ásítás nem ragadós.