A halálközeli élmények fogalmát mindössze harminc évvel ezelőtt alkotta meg Raymond Moody, amerikai pszichiáter. Ezek az élmények a klinikai halál állapotában jelentkeznek, és az újraélesztéssel „visszahozott” emberek igen hasonló tapasztalatokról számolnak be.

A legtöbben látomásuk során végighaladnak egy sötét alagúton, melynek végén egy „fénylény”, azaz egy szikrázóan fénylő valaki vár rájuk.

Általában áttekintik életüket, elbírálják azt, és sokan számolnak be arról, hogy elhunyt szeretteikkel is találkoznak egy furcsa, mégis csodálatos városban. Mindeközben földöntúli békességet éreznek, nincs halálfélelmük, elmúlik minden rossz érzésük.

Test és lélek

A klinikai halál állapotába kerülők mintegy 10 százaléka él meg halálközeli élményt. Közülük is csak néhányan számolnak be a testen kívüliség élményéről. Ezt úgy írják le, hogy a szív leállása után felülről szemlélik saját magukat, és a körülöttük történő eseményeket, tehát az, aki otthonában került a klinikai halál állapotába, az látja ijedt családtagjait, az érkező mentősöket, sőt, akár olyan eseményeket is, amelyek más helyiségben történnek.

Van, aki ilyenkor egészen meglepő dolgokat él meg. Egy magyar férfi például Hollandiában esett át szívinfarktuson, és került a klinikai halál állapotába.

Ez a szállodai szobájában történt. Újraélesztése után elmondta, hogy látta, amikor a szálloda előterében az egyik érkező mentős letérdelt, és bekötötte a cipőfűzőjét, valamint visszaidézte a körülötte folyó beszélgetés néhány részletét. Ami azért különösen meglepő, mert ez az ember nem beszélt hollandul, a klinikai halál állapotában viszont ez nem jelentett problémát.

A halálközeli élmények, mint említettem, rendkívül egységesek, ami azt jelenti, hogy vallástól, kultúrától, élőhelytől függetlenül szinte azonos képek jelennek meg az egyén előtt. Ez azért fontos, mert nem arról van szó, hogy mélyen vallásos keresztények elképzelik a mennyországot, hanem muzulmánok, zsidók, buddhisták és meggyőződéses ateisták is szinte ugyanazt a képsort látják.

Túlvilág vagy anyagcsere

Van, aki azt mondja, a halálközeli élmények a mennyország létezésének egyértelmű bizonyítékát jelentik. Mások azt állítják, hogy a látomás csupán a haldokló agy játéka, melynek oka az oxigénhiány, és a szén-dioxid mennyiségének emelkedése a vérben; a békesség érzéséért a stresszhelyzetben felszabaduló endorfinok felelősek, az alagút-élményt pedig a látásért felelős agykéregrész megzavart működése hozza létre.

Dr. Sam Parnia és Prof. Peter Fenwick, az angliai Hammersmith Kórház orvosai, márciusban kezdik meg vizsgálatukat, melyben a testen kívüliség élményére keresnek bizonyítékot. Intézményükben valamint 12 további angol kórházban elhelyeznek bizonyos jelzéseket az épület különböző pontjain, melyek csak felülről láthatók (pl. egy háromjegyű számot írnak a műtőlámpa tetejére).

Ezek után egy éven keresztül gondosan kikérdezik a halálközeli élményről beszámoló betegeket, akik az adott kórházakban kerültek a klinikai halál állapotába, hogy egészen pontosan mit láttak. Reményeik szerint ez egyértelmű bizonyítékkal szolgál a testen kívüliség valóságos vagy elképzelt mivoltára.

Ilyen vizsgálat történt már a halálközeli élményekkel kapcsolatban, de akkor csupán egy kórházat szereltek fel jelzésekkel, és túlságosan kis számú beteget figyeltek meg, ami nem tette lehetővé valós tudományos végkövetkeztetés levonását.

A halálközeli élmények szinte mindenki fantáziáját megmozgatják. Van, akinek hitet és reményt nyújtanak, van, aki fanatikusan tagadja valóságtartalmukat, van, aki a vallás, van, aki a tudomány oldaláról közelíti meg a kérdést. Egy jól kivitelezett tudományos vizsgálat eredménye segíthet az ellentétek elsimításában. Egy biztos: azok, akik átestek ilyen élményen, már nem félnek a haláltól.