Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Tudomány

Pókiszony – érintéssel leküzdhető a fóbia

2003.11.03.Admin
National Geographic Magyarország

Az arachnofóbia pókokban gazdag virtuális valóságot alkalmazó terápiája során a bolyhos, hátborzongató lábak megérintése jelentősen növeli a kezelés hatékonyságát.

A Washington Egyetem kutatói a diákok pókokkal kapcsolatos averzióit és szorongását mérték fel virtuális valóságot (VV) alkalmazó terápia előtt és után. A terápia során néhányan megérintettek egy valósághű műpókot, míg mások csupán a virtuális ízeltlábút ragadták meg. Azok, akik valóban hozzáértek egy pókszerű modellhez, három kezelés után kétszer közelebb merészkedtek egy valódi pókhoz, és nagyobb mértékű szorongáscsökkenésről számoltak be, mint azok, akik csak a levegőbe markoltak.

Az arachnofóbia kezelési lehetőségei

A pókiszony, a többi fóbiához hasonlóan, beteges félelem és iszony valamitől, amely nem is feltétlenül van jelen a fóbiás személy környezetében. Sok arachnofóbiás beteg attól retteg, hogy milyen reakciót vált majd ki belőle, ha meglát egy pókot, mit fog szólni a környezete ehhez a reakcióhoz. Ilyen jellegű szorongásos problémáknál a klasszikus pszichoterápiás kezelési módszerekkel szemben általában hatékonyabbak a viselkedésterápiás eljárások. Ezeknek az az előnye, hogy mivel a páciens a fóbia tárgyával való találkozástól retteg, valamilyen módon létrehozzák ezt a találkozást, azonban a terapeuta jelen van, és képes beavatkozni.

Fokozatos ismerkedés vagy lerohanás?

Az ún. deszenzitizációs kezelés lényege, hogy lépésről-lépésre viszi közelebb a fóbiás személyt a félelme tárgyához, míg az elárasztásos kezelésben gyakorlatilag rázúdítják a páciensre fóbiája tárgyát, ha tehát a pókoktól fél, akkor olyan helyre viszik, ahol rengeteg a pók.

Mindkét kezeléstípusnak megvan az a hátránya, hogy a fóbiásokat élőben szembesíti a rettegett dologgal. A virtuális valóság (VV) terápia során azonban a páciensek számítógépes szimuláció során találkoznak a pókokkal, és sokak számára megnyugtató a terápia kezdetén, hogy nem kell élő pókkal szembesülniük.

Mennyire mer Ön megközelíteni egy élő tarantulát?

A kutatók önként vállalkozó pszichológia szakos diákok bevonásával végezték a vizsgálatot. Több mint négyszáz diák töltötte ki a pókiszony meglétét és mértékét felmérő kérdőívet, közülük harminchatan számoltak be az átlagosnál nagyobb fokú félelemről, ők vettek részt a kísérletben. A harminchatból nyolc diák szorongásszintje érte el az arachnofóbia klinikai diagnózisának mértékét.

A terápia előtt és után a résztvevők megválaszoltak hat kérdést, melyek a pókokkal kapcsolatos szorongásukat mérték fel. A fóbia súlyosságának értékeléséhez megkérték a diákokat, hogy lépjenek be egy szobába, melyben egy élő tarantula tartózkodott terráriumban. Amikor olyan közel mentek a terráriumhoz, amilyen közel csak bírtak, megmérték a póktól való távolságukat, és felkérték őket, hogy értékeljék aktuális szorongásszintjüket egy egytől tízig terjedő skálán.

A résztvevőket ezután véletlenszerűen három csoportba sorolták, az egyikben csak VV terápiát alkalmaztak, a másikban VV terápia és érintés kombinációját, a harmadikban semmiféle kezelést nem végeztek.

Karnyújtásnyira egy virtuális póktól

A VV terápiában részesülők három kezelésen vettek részt, a „SpiderWorld” (Pókvilág) nevű szimulációs program segítségével. Az első kezelés során a résztvevők egy virtuális konyhában mozogtak, ahol egy pók szaladgált fel-alá. A feladat az volt, hogy karnyújtásnyi közelségbe merészkedjenek a virtuális pókhoz.

A második kezelés során a páciensek pókkal teli vödröt emeltek fel, és amikor letették a vödröt, egy hosszú lábú, nagy rajzolt pók hátborzongató zene kíséretében kimászott a vödörből, és leesett a földre. A feladat a vödör felemelése volt, és az, hogy fokozatosan egyre közelebb merészkedjenek a pókhoz.

Az utolsó kezelés során a résztvevők feladata egy ökölnyi nagyságú madárevő tarantula képének megmarkolása volt virtuális kéz segítségével. A valóságban a csak VV terápiában részesülők ilyenkor a levegőbe markoltak. A másik csoport tagjai azonban miközben megfogták a virtuális pókot, a valóságban egy előre odakészített szőrös, bolyhos, élethű tarantula modellt ragadtak meg.

Az érintés szorongáscsökkentő hatása

A terápia utáni vizsgálatok során a csak VV kezelésben részesülő személyek, akik a terápia előtt mintegy másfél méterre közelítették meg az élő tarantulát, utána már 75 cm közelségbe merészkedtek. Akik azonban meg is érintették a műpókot, átlag 15 centiméterre álltak meg a valódi tarantulától, miközben szorongásszintjük jóval alacsonyabb volt, mint a kizárólag VV terápiával kezelt csoportnak.

A taktilis (tapintási) megerősítés tehát segít elmosni a valóságos és virtuális világ közötti távolságot, és a virtuális gyakorlás segítségével a való életben javulhat teljesítményünk.

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

A ma élő dél-ázsiai folyami delfinek rokona volt az az állat, amely Amazónia perui részén élt 16 millió évvel ezelőtt, és akár 3,5 méteresre is nőhetett.

Környezetbarát felújítás

Környezetbarát felújítás

Az építészetben nemcsak az új épületeknél, hanem már a régiek felújításánál is eljárhatunk klímabarát,környezetbarát módon.

Élő tank a triászból

Élő tank a triászból

A krokodilok egy eddig ismeretlen, 215 millió éve élt ősi rokonát azonosították texasi kutatók.

Soha többé hólapát?

Soha többé hólapát?

Egy új fejlesztésnek köszönhetően az önmelegítő betonon nem fog megtapadni a hó vagy a jég, így talán majd elfelejthetjük a hólapátot vagy az útszórást - legalábbis bizonyos körülmények között.

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A sokak számára már most is igen magas élelmiszerárak a klímaváltozás hatására még magasabbra szöknek majd.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket