Nagy-György Attila, szocioterapeuta, művészetterapeuta szerint a zeneterápia az egyéb művészetterápiákhoz hasonlóan, olyan esetekben alkalmazható, amikor a verbalitás, azaz a szóbeli kifejezőkészség valamilyen lelki folyamat kapcsán károsodott, így a párbeszéden alapuló pszichoterápia nem hatékony.

A szakember szerint igen jó eredmények érhetők el alkalmazásával autista, skizofrén illetve magatartási zavarokkal küzdő gyermekeknél, skizofrén, neurotikus valamint szenvedélybeteg felnőtteknél.

A zeneterápia főbb módszerei

A művészetterápiákban, ezen belül a zene-, mozgás-, képzőművészeti, biblioterápiában (irodalmi terápia) két fő irányzat létezik. Az egyik szerint a terapeutának járatosnak kell lennie az adott művészeti irányzat terén, így a pácienssel közös alkotói folyamat révén járhatnak a személyes problémák végére. A másik irányzat lényege, hogy a terapeuta is lehet laikus, így a művészet kizárólag érzelmi hatások révén válhat a kezelés hatékony eszközévé – mondta el Nagy-György Attila.

Zeneterápia végezhető egyénileg és csoportban, formája lehet aktív és passzív. Aktív terápia során a páciens vagy a csoport hangszereket (általában ritmushangszereket, dobokat) kapnak, és ezen kezdenek játszani. Egyéni terápia esetén előfordulhat, hogy erre a terapeuta „válaszol”, így zenei, ritmikai párbeszéd alakulhat ki. Csoportban többszereplős „beszélgetés” jöhet létre a hangszerek nyelvén, amelyet minden esetben a megélt érzelmek verbális átbeszélése követ.

A passzív terápia során a páciens és terapeuta közösen meghallgatnak egy vagy több zenei művet, és ezután történik a felmerült érzések, gondolatok megbeszélése.

Gyerekeknél is alkalmazható

Gyermekcsoportokban is hasonlóképpen zeneterápiás alapelvek alkalmazhatók. Aktív zeneterápia során a csoport tagjai általában ritmikus feladatokat kapnak hangszerek (dobok, csörgők, xilofon) vagy saját kezük (taps) alkalmazásával, a cél, hogy a csoportban összhang alakuljon ki, a gyerekek odafigyeljenek egymásra, megtalálják helyüket az egység részeként. A csoportdinamika felderítését szolgálja pl. az a játék, melyben a terapeuta az egyik gyereket karmesternek jelöli ki, az ő feladata, hogy intésekkel, karmozdulatokkal jelezze, ki, mikor és mennyi ideig zenéljen. Ilyen helyzetben könnyen felismerhetőek a deviáns magatartásformák, pl. ha valamelyik gyerek képtelen tiszteletben tartani mások játékát, saját magát folyamatosan előtérbe helyezi, beledobol mások „szólójába”, stb.

Passzív zeneterápia során a csoport zenét hallgat, majd a terapeuta beszélgetést kezdeményez, vagy megkéri a gyerekeket, rajzolják le azokat az érzéseket, melyek a zene hallgatása közben keletkeztek bennük. Ily módon fény derülhet korábban fel nem ismert szorongásokra, félelmekre, ki nem mondott érzésekre.

Nagy-György Attila elmondása szerint a művészetterápiáknak nem titkolt célja az is, hogy a művészeteket megszerettesse, beépítse a páciensek mindennapjaiba. Hiszen mindannyian érezzük: „lehet, hogy az iskolában nem szerettették meg velünk a zenét, mozgást, stb., mégis hatással van ránk”.

A zeneterápia fogalma
A zeneterápia definícióját az európai országok zeneterápiás szervezeteiből alakult Európai Bizottság Klinikai Gyakorlati Csoportja az alábbiak szerint határozott meg: „Zeneterápia során a képzett zeneterapeuta egy tervezett folyamatban használja a zenét vagy zenei elemeket (hang, ritmus, dallam, harmónia, dinamika) annak érdekében, hogy elősegítse a kommunikációt, kapcsolatokat, tanulást, kifejezést, mobilizációt, szervezést, szerveződést. Ezek mellett pedig terápiás hatást gyakoroljon fizikai, emocionális, mentális, szociális és kognitív területeken. A zeneterápia célja, hogy az egyén lehetőségeit feltérképezze és / vagy sérült funkcióit helyreállítsa, így jobb intrapszichés és/vagy interperszonális integrációt tegyen lehetővé, s a prevenció, rehabilitáció vagy kezelés következtében az egyén minőségileg jobb életet élhessen.”

Kapcsolódó cikkünk:
Miért szép a zene?