Tudomány

Térképpel közlekedő robotok

2012.02.22.

A robotok egy napon képesek lesznek tájékozódni állandóan változó körülmények között, gyakorlatilag emberi beavatkozás nélkül, egy olyan rendszernek köszönhetően, amely segítségével folyamatosan frissülő 3D térképet készítenek környezetükről, egy olcsó kamera segítségével.



Van visszaút?

2012.02.17.

Sok esetet ismerünk, ahol percekkel a szívleállás után, kivételes esetekben órákkal később sikerült újraéleszteni a klinikai halál állapotába került embereket úgy, hogy utána teljesen vagy majdnem teljesen felépültek.


A poszméhek tanulnak a riválosoktól

2012.02.16.

Laboratóriumi körülmények között sikerült megtanítani egy földi poszméh (Bombus terrestris) kolóniát arra, hogy ellessék a táplálékforrás – a kísérletben művirágok – helyét mutató jelzéseket egy másik fajtól, a házi méhtől (Apis mellifera), olvasható a PLoS ONE oldalon frissen megjelent tanulmányban.


Jelszó helyett szívdobbanás

2012.02.15.

Lehet, hogy eljön az az idő, amikor nem kell bonyolult jelszavakon törni a fejünket, és a felejtés veszélye sem fenyeget. Tajvani kutatók szerint az emberi szívverés alkalmas egyedi azonosításra.


Japán földrengés észlelése hazai barlangokban

2012.02.15.

A Mecsek Háza szakemberei számbavették a hegység gyomrában futó valamennyi barlangot, de tudományos vizsgálataik során azt is megállapították, milyen hatással volt a környékre a Japánban pusztító földrengés.


Fém implantátum helyett biokerámia

2012.02.14.

Magyar kutatók új eljárást dolgoztak ki bioaktív kerámiák előállítására. Az ELTE munkatársainak sikerült olyan nagyszilárdságú, és egyben szövetbarát kalcium-szilikát kerámiatömböket előállítaniuk, amelyek a jövőben akár ki is válthatják az orvosi gyakorlatban ma alkalmazott fém implantátumokat.


„Bájos” az adu – kártyázzunk kvarkokkal!

2012.02.14.

A Rubik-kocka után újra komoly nemzetközi érdeklődést keltett egy magyar fejlesztésű játék. Két fiatal diák olyan kártyajátékot talált ki, amely kellemes időtöltés keretében a részecskefizikát hozza közelebb a fiatalokhoz. Hogyan lesz egy szilveszteri ötletből világhírű termék?


Úton az első magyar műhold!

2012.02.13.

2012. február 13-án, közép-európai idő szerint tizenegy órakor elindult az Európai Űrügynökség (ESA) Vega hordozórakétája, a fedélzetén az első magyar műholddal. A fellövésre az Egyenlítő közelében fekvő Francia Guyanán található Kourou európai űrközpontjában került sor.


Mire képes egy baktérium váladéka?

2012.02.10.

A nedves felületen megtelepedő Caulobacter crescentus nevű baktérium olyan "cukros", azaz poliszacharidokat tartalmazó váladékot termel, amelynek parányi cseppje több gépkocsi által kifejtett húzóerőnek képes ellenállni.


Mitől véd a zebracsík?

2012.02.10.

Nem a ragadozók, hanem a legyek ellen védenek a zebrák csíkjai - derítették ki magyar és svéd kutatók, eredményeikről a Journal of Experimental Biology (JEB) című folyóiratban számoltak be.


A fejlődéstörténetet átíró szivacsfosszília

2012.02.07.

Az állati élet első bizonyítékaként említett szivacsfosszíliákra bukkant tudósok egy csoportja Namíbiában. A felfedezés a szakemberek szerint átírhatja az állatok fejlődésének történetét.


Alvásra továbbra is szükség van!

2012.02.05.

Vannak közöttünk szerencsések, akik alvás nélkül is frissen tudnak maradni. Egy új kísérlet eredménye azonban arra utal, hogy még ők sem ússzák meg azt az evolúciós csereviszonyt („trade-off”, azaz mindennek ára van), mely gondoskodik az alvás szükségességéről.


National Geographic Magazin
2012. februári magazin borítója

Már kapható

az újságárusoknál magazinunk 2012. februári száma

…a tartalomból

Előfizetés

Éves National Geographic előfizetés már
5400 Ft-tól

Részletek

A nap képe
Meteor

Meteor (Jack Fusco)

Még több Nap fotója
Könyvajánló

National Geographic - A világ képekben

8 075 Ft Eredeti ár:
9 500 Ft
Megtakarítás: 15%

Megveszem
Teszteld tudásod!

Aktuális teszt: Holnap földe

Válaszoljon a kérdésekre!

Megpróbálom