Herman Ottó természettudós rajza az 1878-as miskolci árvíz után
Illusztráció: Wkipedia

A Miskolc környéki hegyekben leeső csapadékot két patak, a városon átfolyó Szinva és Pece szállítja a közeli Sajóba. A város terjeszkedése során nem törődtek azzal, hogy a szabályozatlan patakok medrének közelében emelt épületek árvíz esetén nemcsak akadályozzák az esővíz lefolyását, hanem néhol torlaszként állják útját. A feljegyzések szerint az első jelentősebb miskolci árvíz 1691. május 23-án öntötte el az áldozónapi sokadalmat. A hegyekből lezúduló víz először a Pecét duzzasztotta meg, néhány órával később a Szinva is kilépett medréből, emberéleteket követelve és épületeket döntve romba. Hasonló mértékű pusztítást végzett az árvíz 1845. július 18-án is, akkor húsz ember lelte halálát.

A város történetének legsúlyosabb elemi csapása, a „nagy árvíz" 1878. augusztus 31-én zúdult Miskolcra. Az egyébként is rendkívül csapadékos nyár végén, augusztus 30-án este nyugat felől kiterjedt viharzóna érkezett a környékre, a felhőszakadás és zivatarok miatt néhány óra alatt hatalmas mennyiségű csapadék esett. A Bükk hegységből lezúduló víz úgy felduzzasztotta a Szinvát és a Pecét, hogy éjfélkor kiléptek a medrükből. A víztömeg meg-megakadt az útjába kerülő hidakban, malomgátakban, házakban, majd elsodorta az építményeket, egyre nagyobb mennyiségű hordalékot halmozva fel, szűkítve a víztömeg útját. Miskolc belvárosában percenként fél métert emelkedett az ár, elöntve a korábban biztosan száraznak gondolt helyeket is. Néhol 4-6 méter magasan állt a víz, az álmukból felriadó polgároknak nem sok esélyük volt. A mentéshez szükséges eszközök hiányoztak, a hatóságok tehetetlenül szemlélték a zűrzavart és a pusztítást.

Az ár néhány óra alatt elvonult, de a pusztítás mértéke csak pirkadatkor vált nyilvánvalóvá. Mindenhol holttestek és állati tetemek hevertek szerteszét, a Búzavásártéren (ma Búza tér) tárolt kukorica- és búzakészletek megsemmisültek. Az árvíz letarolta a mai Madarász Viktor, Kossuth, Széchenyi, Palóczy László és Ady utcát, minden hidat elsodort, romba döntötte a kórházat, a katolikus elemi iskolát és a minorita rendházat. A város 2972 épületéből 2182 rongálódott meg, 698 ház vált lakhatatlanná. Az árvízben 277 ember halt meg, de a környékbeli településekkel együttvéve az áldozatok száma elérte a négyszázat, legtöbbjüket szeptember 2-án temették el.

A vészbizottság jelentése szerint a várost ért veszteség 1 millió 739 ezer 771 aranyforintra rúgott. Az épületek és a hidak helyreállítása, az élelmiszerhiány és a fertőzések megelőzése érdekében albizottságok alakultak, megszervezték a kutak megtisztítását, a szemét és törmelék elhordását, a hidak újraépítését. Országszerte adakozás indult a város megsegítésére, még Ferenc József és Erzsébet királyné is küldött pénzadományt. A befolyt összeg azonban csak a károk töredékét fedezte, így Miskolcnak gyakorlatilag egyedül, saját erőből kellett újjáépítenie belvárosát. A károsultak megsegítésére adták ki a következő évben a Miskolcz gyásza 1878. augusztus 31. című emlékkönyvet, amelyben egy helyi fényképész, Szinay István tíz felvétele is megjelent. Az árvíz nyomán készült az első ismert olajfestményt Miskolcról, Telepy György táblaképét a Herman Ottó Múzeum képtárában őrzik.

Árvízi szintjelző a Miskolci Nemzeti Színház falán
Fotó: Wikipedia

Az újjáépítést irányító polgármester, Soltész Nagy Kálmán jelentése szerint a katasztrófának két alapvető oka volt: nem tartották be a városrendezési és árvízvédelmi előírásokat, és az sem volt egyértelmű, hogy kinek a feladata a patakmedrek tisztítása. A közgyűlés a polgármester javaslatára döntött a Szinva és a Pece szabályozásáról, valamint a víz lefolyását gátló épületek (főként a vízimalmok) elbontásáról, a rendezési tervek következetes megvalósításáról. Ezek részben anyagi okokból, részben az érintettek ellenállása miatt nem valósultak meg teljes mértékben.

A nagy árvíz ötvenedik évfordulóján, 1928-ban a Szent Anna téren állítottak fel emlékművet (Gárdos Aladár alkotása), és minden évben itt emlékeznek meg a katasztrófáról. Az ár magasságát egykoron számos jelzés örökítette meg, némelyikük még ma is látható, többek között a megyeháza és a színház falán.