A kép a Szent István völgyhídról készült a vár irányában 2018. április 30-án, a Veszprémet délről megközelítő viharról, Canon EOS 6D asztrokamerával, Canon 16-35 L f/2,8 objektívvel, f/4,5 fényerővel, 4 másodperc expozícióval, ISO 1250 érzékenységgel, a navigációs szürkület időszakában.
Fotó: Ladányi Tamás

Hazánkban a zivatarszezon áprilistól szeptember végéig tart, ebben az időszakban legkedvezőbbek a légköri körülmények a kialakulásukhoz. Zivatarnak a dörgéssel és villámlással járó csapadékot nevezzük, a megszületésükhöz a meleg, nedves légtömeg gyors feláramlására van szükség. Így jönnek létre az eleinte csak habosan tornyosuló gomolyfelhők, amelyek egyre nagyobb magasságba törve elérhetik a zivatarokhoz szükséges méretet, s ilyenkor a habok-tornyok felett megjelenik az úgynevezett üllő, amely a felhő legtetejének szétterjedésével alakul ki, 8-15 km magasban. A zivatarfelhők néha magányosan keletkeznek, máskor viszont közeledő hidegfrontok mentén sorakozva alakulnak ki. Gyakran a kedvező légköri helyzet csak napnyugtáig tart, utána a lehűlő légtömegben nincs már elég energia a felemelkedéshez, s ilyenkor a nappal még tomboló zivatarok estére elcsendesednek. Szerencsés esetben, főként a frontokhoz kapcsolódó zivataroknál a tevékenység éjszaka is folytatódik, s ilyenkor van lehetőség a látványos villámok megörökítésére is. A villámok egy része a felhőkön belüli, a felhők közti elektromos kisülés, míg más részük a földdel érintkező, lecsapó villám. Ez utóbbiak a látványosabbak és veszélyesebbek is, mind az óvatlan fotósokra, mind a javainkra.

Írta: Landy-Gyebnár Mónika és Ladányi Tamás