A faj fő előfordulási területe a síkvidék, biztonságos téli pihenőhelyért, a megfelelő barlangokért akár több száz kilométert is megtesz. A hazai denevérgyűrűzések adatai alapján a leghosszabb ismert vonulása 600 kilométer volt. A tél elején a melegebb kürtőket részesíti előnyben, majd a tavasz közeledtével a bejárathoz közeli részeket keresi fel.

Sok ember számára titokzatos a denevérek éjszakai vadászata és navigációja. A denevérek az ultarövid hullámok segítségével tájékozódnak. Az emberek ezt a módszert alkalmazták az angol tengeralattjárók szonárjának a kifejlesztésekor a II. világháborúban. Azonban a denevérek már 50-70 millió évvel ezelőtt is ezt használták.

Az emberi fül számára nem vagy alig hallható magas ultrahangtartományú hangot bocsátanak ki. A kibocsátott hangok a zsákmányról visszaverődnek. A magas frekvenciájú hang nem hatol messze a levegőben, hamar visszaverődik ha szilárd tárggyal ütközik.

Az 1700-as években egy olasz természettudós, Lazzaro Spallanzani, végzett kísérletei bebizonyították, hogy a denevérek a „fülükkel látnak”. A tudós egy sötét helyiségben vékony zsineget feszített ki, melyekre csengőket akasztott, majd néhány denevért beengedett a szobába. A denevérek ügyesen kikerülték az akadályokat, még akkor is mikor a szeműket lefedte.

A denevérek bonyolult és kifinomult navigációs képessége és az ehhez idomult idegrendszeri felépítés lehetővé teszi, hogy az általuk kibocsátott ultrahang visszaverődési idejéből kikalkulálják a zsákmányt jelentő rovar pontos távolságát.

A hegyesorrú denevér védett faj, eszmei értéke 50 000 Ft.

Írta és fényképezte: Ifj. Vasuta Gábor