Az évforduló alkalmából az ország minden nemzeti parkja egész évben ingyenesen látogatható. Mivel már régóta vágytam arra, hogy élőben is megláthassam a fotókról már oly sokszor megcsodált türkizkék tavakat, kihasználtam ezt az ünnepi alkalmat egy részleges országjárásra. Utazásomat igyekeztem úgy időzíteni, hogy már megnyissák a télre lezárt utakat, de még ne kezdődjön meg az iskolai szünet, bízva abban, hogy így elkerülöm a nagyobb tömeget. Minden szempontot mérlegelve június elején indultam útnak, hogy körbejárjam Alberta és Brit Columbia tartomány legszebb pontjait.

Alberta államban található a világ egyik, tudományos tevékenységéről is híres, őslénytani múzeuma, a Royal Tyrrell Museum of Paleontology. Rengeteg kisebb-nagyobb csontváz között lehet bolyongani, de legalább olyan érdekesek a színes fosszíliák is. A fotón egy Albertosaurus látható, a dinoszauruszok azon faja, mely 70 millió évvel ezelőtt itt, Alberta államban élt. Még az őslénytan iránt különösebben nem rajongó látogatóknak is óriási élmény ad a múzeum: nagyon gazdag és lebilincselő gyűjteményről van szó.


A mesebeli Grassi Lakes könnyen elérhető Canmore városából egy kirándulás során. A Banff Nemzeti Park tava messze földön híres, különös színét ásványok és korallok adják.

Fotók ezreit láttam már, a Banff Nemzeti Parkban lévő, csodaszép Moraine-tó különleges kékeszöld vizéről, melyben gyönyörűen tükröződnek a parti sziklák. Talán ezt a látványt vártam leginkább az egész utazás tervezése során, szinte olyan izgalommal, mint egy első randevút. Az indulás előtti nap kis híján sokkot kaptam, amikor egy közösségi oldalon megláttam a tóról az aznap készült fotót: a víz felületét szinte teljes mértékben jégtáblák borították. A szokásosnál hosszabb és hidegebb tél miatt nem olvadt még el a jég május végére. Nagyon szurkoltam, hogy az az egy hét, amíg odaérek, elegendő legyen arra, hogy legalább nyomokban kibukkanjon a képekről ismert kékség. Hatalmas szerencsém volt, mert amíg az út elején Calgaryban és környékén időztem, felgyorsult az olvadás. Bár még voltak kisebb jégfoltok a tó egyes részein, nem kellett csalódnom a látványban.

Felejthetetlen élmény, amikor először megpillantja az ember élőben a Peyto Lake szürreális színét. Azt hiszem, az mindent elárul, hogy még az ázsiai turisták sem fogtak neki egyből a szelfizésnek, hanem vérmérséklettől függően döbbenten bámultak vagy hangosan ujjongtak. A tóhoz vezető sétaút zárva volt, de a fenti kilátópontról is magával ragadó a komor sziklákkal és haragoszöld erdőkkel övezett, egészen egyedi kék színben ragyogó tó.

Ma már furcsa elképzelni, de 1962 előtt télen járhatatlan volt a Banff és Jasper közti út. Sőt, 1940 előtt semmilyen út nem létezett, akkor alakították csak ki emberfeletti munkával. Érdekesség, hogy nem készült előzetes nyomvonal, menet közben alakult ki, merre vezessen. Mihelyst megnyílt, nyaranta kíváncsi utazók sereglettek a csodás hegyvidékre. 1962-ben került sor az aszfaltozásra, ezután télen is megközelíthetővé váltak a hatalmas gleccserek. Ma már mintegy egymillió turista autózik rajta évente, többségük a júliusi-augusztusi csúcsidőszakban, amikor egymást érik a lakóautók. Nem véletlenül szerepel a világ legszebb országútjai közt, felejthetetlen élmény végighaladni rajta.

Az Icefields Parkway legnépszerűbb látványossága az Athabasca gleccser. A gleccsertúra során a látogatókat egy direkt erre a célra épített speciális járművel felviszik a jégmező közepére, ahol van idő egy kis sétára, fotózkodásra. A kép bal felső részén látható gleccser az elmúlt 125 évben másfél kilométernyit húzódott vissza a globális felmelegedés következtében, azaz korábban még bőven befedte azt a területet, ahol ma a hatalmas parkoló áll. Sajnos a folyamat nem állt meg, hanem felgyorsult. Évente átlag öt méterrel rövidül a gleccser, így könnyen elképzelhető, hogy a következő generáció életében teljesen eltűnik.

A Glacier Skywalk, a futurisztikus üveghíd egy viszonylag új turisztikai fejlesztés, 2014. május 1-én adták át. A szikláról 35 méterre benyúló, acélból és 3,81 centiméter üvegből készült U-alakú híd 300 méter magasan feszül a Sunwapta-völgy felett. Tériszonyosoknak nem egyszerű program, jó pár látogatót láttam falfehér arccal társukba kapaszkodni. Érdekesség, hogy az egész projektet egy buszsofőr álmodta meg, aki a közeli gleccsertúrákat szervező cégnél dolgozik. Célja az volt, hogy a látogatók minél többet tanuljanak a völgy hárommillió éves történetéről, ezért az üvegpallóhoz vezető úton tanösvényt is kialakítottak, a Jasper Nemzeti Parkban.

Az Icefields Parkway-en autózva gyakori látvány, hogy a kanadai vadjuhok kisebb-nagyobb csoportokba verődve az aszfaltot nyalogatják, nem ritkán feltartva ezzel a forgalmat is. A Glacier Skywalk túrán szolgálatban levő buszvezetőtől tudtam meg, hogy ezt azért teszik, mert az ott lerakódott só erősíti, dúsítja a bundájukat. Ugyanakkor vicces sofőrünk figyelmeztette a kopaszodó férfi utastársakat, hogy ne kezdjék utánozni a juhokat, mert embernél nem működik ez a módszer.

Akárcsak juhokat, medvéket is viszonylag gyakran látni a Banff és a Jasper között vezető úton, illetve a környező nemzeti parkokban. Leggyakrabban úgy veszi észre a sofőr a medvék közelségét, hogy már sok autó parkol az út szélén, és kíváncsi turisták kattogtatják a fényképezőgépeiket. Hatalmas szerencsém volt, hogy egyszer én magam vettem észre pár fekete medvét egy kisebb bekötő úton, és bő húsz percig nem is jött arra más autó. Nagyon megható volt egyedül lenni velük, természetesen az autó biztonságában.

Bár számomra a medvével való találkozás volt a legizgalmasabb állatokkal kapcsolatos esemény, jóval nagyobb szerencse kellett ahhoz, hogy jávorszarvast is lássak. Ezt a nemzeti parknál dolgozó házigazdámtól tudtam meg, akinek a házában egy szobát béreltem Jasperben. Elmondása szerint medvéket szinte minden nap látnak, de a jávorszarvassal való találkozás igazi ritkaság.

Míg Alberta legnépszerűbb tava, a Lake Louise körül minden nap hatalmas parkolók telnek meg turistacsoportok buszaival, a közelben számos más tó is található, melyet alig látogatnak. Ezek egyike a rendkívül békés Emerald Lake. Miközben a csónakázók már javában birtokba vették a tavat, annak egyik oldalán még volt egy nagy folt hó, ahol néhányan vidáman csúszkáltak. A tóra benyúló félszigeten egy szálloda található, amely garantáltan csendes kikapcsolódást kínál.


A Jasper Nemzeti Park népszerű csónakázóhelye a Maligne-tó. A tó felé autózva izgalmas megálló a Maligne-kanyon, ahol vadregényes túrát lehet tenni a mély szakadék felett átívelő hidak érintésével.

Vancouver Kanada (és sok felmérés szerint az egész világ) egyik legélhetőbb városa, de nem csak a város nyújt számtalan kikapcsolódási lehetőséget. A környék kedvenc kirándulóhelye a Capilano Suspension Bridge Park. Nagy várakozással indultam én is a hosszú függőhídhoz, de sok bosszúsággal járt a látogatás. Nehéz volt parkolóhelyet találni, hosszú sor kígyózott jegyért, de ez mind semmi nem volt ahhoz képest, hogy vagy félórát kellett araszolni, hogy a hídhoz érjen az ember. Ott aztán lépésben, a millió fotót készítő látogatók tömegében lehetett csak átmenni rajta. Őszintén szólva, csak azt vártam, hogy átérjek, kicsit körülnézzek, és mihamarabb kiszabaduljak az óriási tömegből. Mindez annak ellenére történt így, hogy még a szezon elején voltunk, egy hétfői napon. Júliusban és augusztusban hétvégén bizonyára még zsúfoltabb a hely.

Pár nappal később váratlanul rábukkantam egy jóval kevésbé látogatott, de ugyancsak festői függőhídra. Whistler felé autózva, Squamish város külterületén a Sea to Sky gondola miatt álltam meg, hogy annak felső állomásáról csodálhassam meg a panorámát. Már az is lenyűgöző volt, milyen meredeken kapaszkodott fel a gondola a hegyre, de fent igazi ínyencség várt: egy csodaszép, közel 100 méter hosszú függőhíd minimális számú turistával. Pár perc ácsorgással azt is ki tudtam várni, hogy ne legyen rajta senki és elkattinthassak egy fotót az üres hídról.

Írta és fényképezte: Kisgyörgy Éva - Travellina.hu