Auguszta, Bertold2024. március 29., péntek
Természet

A gyógyító hatású mészkő

National Geographic Magyarország

A kutatások szerint a magyar lakosság mintegy 60 százaléka keresett már fel olyan létesítményt, amely valamilyen gyógyító hatású vízzel rendelkezik.

Fotó: H. Szabó Sándor

Az Észak-magyarországi régió különösen bővelkedik efféle vizekben, közülük igen népszerű Egerszalók. A látogatókat nemcsak a víz vonzza ide, hanem a fürdőt díszítő, mesterségesen kialakított mészkőteraszok is.

Az egerszalóki mésztufa egyediségéről az is tanúskodik, hogy a világon mindössze még két helyen található ilyen üledékképződés. Az egyik a törökországi Pamukkale (Denizli-medence, DNy-Törökország), a másik az egyesült államokbeli Mammoth Hot Springs (Yellowstone Nemzeti Park).

Fotó: H. Szabó Sándor

Hogyan is jött létre a mésztufa? A mészkődombot két mélyfúrású kút vize alakította. Az első ilyen kutat 1961-ben fúrták, ekkor földgáz és kőolaj után kutattak, de gyógyvíz tört a felszínre. A második fúrás 1987-ben történt. A kutakat 2010-ben el is nevezték: A régebbi, a sódombot létrehozó kút a Vendel, míg az újabb pedig a Mária nevet kapta. A megszentelés napján az egerszalóki plébános Szent Vendel és Szűz Mária védnökségét kérte a kutakra, hogy vizük soha el ne apadjon, hozzanak gyógyulást a rászorulóknak, s akik a Mária-kúthoz zarándokolnak, azok reményei teljesüljenek be. A legenda szerint egyes helyeken szokás volt, hogy a Szent Vendel, a pásztorok védelmezője, tiszteletére tartott mise után hazavitt szenteltvizet a jószág ivóvizébe önteni, hogy Vendel minden bajtól óvja meg az állatokat.

Gyógyvíznek nevezzük azokat az ásványi anyagokban bővelkedő vizeket, melyek fizikai tulajdonságai és kémiai összetételük miatt jótékony hatásúak. A tapasztalati megfigyeléseket bizonyító vizsgálatoknak, orvosi értékeléseknek kell alávetni, majd egy EüM rendelet alapján lehet kérelmezni a gyógyvíz megnevezést.

Dávid Árpád, az egri Eszterházy Károly Főiskola Földrajz tanszékének docense szerint, számos fizikai panaszra jelenthet megoldást az egerszalóki víz összetétele: „Összetétele szerint a kalcium-magnézium- és hidrogénkarbonátos ásványvizek csoportjába sorolhatjuk, melynek kéntartalma is jelentős. A kalcium gyulladást csökkent, a kén pedig az ízületi porcok fontos alkotóeleme. Hogy miket lehet kikúrálni ezzel a vízzel? Gyulladásos mozgásszervi betegségeket, degeneratív mozgásszervi problémákat, de megoldás a pikkelysömörre és az ekcéma rehabilitációjára is. Nem szabad elfelejteni, hogy a nőgyógyászati gyulladásos megbetegedések szintén kezelhetőek a vízzel.”

Az évek során 25 millió köbméter vízből mintegy 2200 tonna mész vált ki a mészkőteraszon. Ahogy távolodunk a kúttól, a víz veszít hőmérsékletéből és ásványianyag-tartalmából, a vízben oldott anyagok lerakódnak és kialakítják a sajátos szerkezetű mészköveket, a speciális morfológiai elemeket. A kút közelében gyors az üledékképződés, itt laza szerkezetű, porózus mészkő látható. Egyre távolodva találkozunk a mesterséges csatornákkal és tavacskákkal, ahol a víz 45-55 Celsius-fokos. A víz irányát változtatva érik el, hogy a frissen kiváló, hófehér üledék minél nagyobb felületet borítson be.

A közeli, ún. proximális lejtőkön találhatók a jellegzetes teraszok, mikroteraszok és terasz tavacskák. Ezek kisebbek mint egy méter, és kis vízesések választják el egymástól. A lejtő hossza 10-15 méter.

Fotó: H. Szabó Sándor

A távoli, ún. disztális lejtőről már hiányoznak a teraszok, tavacskák. Itt alacsonyabb a vízhőmérséklet és a vízmélység is, ezért itt már megjelennek a növények, mint a fű, nád vagy a sás. Az élővilág szervesen részt vesz a mésztufadomb alakításában.

Dávid Árpád arra is felhívja a figyelmet, hogy az egerszalóki mészkőteraszoknál megfigyelhetőek a mesterségesen, betonból kialakított teraszok is. Elmondása szerint, ezekre azért van szükség, hogy a mész bekérgezze az adott felületet, valamint hogy növeljék a hely idegenforgalmi értékét.

Az egerszalóki mészkőterasz érdekes látványt ad, a víz pedig rendkívül hasznos a főleg ízületi betegségben szenvedő embereknek. Szerencsénkre sem Törökországig, sem az Egyesült Államokig nem kell elutaznunk, ezért a gyógyító vízért.

Rakoncátlan makákók Thaiföldön

Rakoncátlan makákók Thaiföldön

A thaiföldi Lop Buri tartományban külön rendőri egységet állítottak fel a rosszul viselkedő makákók ellen - tette közzé a hírt az MTI.

Csak ön után!

Csak ön után!

Gesztusokkal kommunikál a mi széncinegénk távol-keleti rokona, a japán széncinege.

A tavaszi meleg idővel a kullancsok is megjelennek

A tavaszi meleg idővel a kullancsok is megjelennek

A korábban beköszöntött tavasz miatt idén a szokásosnál is hamarabb lehet számítani az őshonos, valamint az újonnan megjelent Hyalomma kullancsok felbukkanására Magyarországon - tette közzé a HUN-REN Ökológiai Központ közleményét az MTI.

Egyre korábban érkezik a kiscicaszezon

Egyre korábban érkezik a kiscicaszezon

Az állatmentők tapasztalatai alapján egyre korábban kezdenek születni a kiscicák, és egyre hosszabb időn át tart a szezon.

Az evolúció előretolt bástyája, az Aldabra-atoll

Az evolúció előretolt bástyája, az Aldabra-atoll

Az UNESCO Világörökség védelmét élvező sziget különleges körülményeket biztosít az itt élő állatok számára.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket