Fotó: Horváth Zoltán

Ez a hazánkban egyre gyakrabban megjelenő titokzatos kutyaféle valójában a Kárpát-medence őshonos ragadozója. A farkashoz, a medvéhez és a hiúzhoz hasonlóan a kitartó üldözések miatt néhány évtizedre kihalt Magyarország egész területéről, majd valami történt…
Gyakran ellentmondásos híreket hallhatunk a sakálról: találgatás, pontatlan információ, vagy megalapozott kutatás eredményei.

Az elmúlt 50 év során az európai sakálpopuláció jelentős változásokat mutat mind az elterjedési terület, mind a populációméret tekintetében. Az 1960-as évek előtti átmeneti egyedszám csökkenést, majd ismételt felbukkanást követően, a 90-es évektől egyre nagyobb területet foglal el Kelet- és Közép-Európában. Ez a folyamat olyannyira zajlik, hogy napjainkban az ország egyes területein exponenciális állománynövekedés figyelhető meg (Országos Vadgazdálkodási Adattár adatai alapján 2009-ben 674 db sakál volt terítéken).

Újbóli megjelenésére és intenzív terjeszkedésére felfigyelnek a szakemberek is. A vadgazdálkodók, vadászok, természetvédők, de még a média is előszeretettel igyekszik megfejteni a faj ökológiáját, és ha ez nem sikerül, hát marad a találgatás.

Több éve folyó táplálékvizsgálatok kimutatták, hogy hazánkban az aranysakál fő táplálékát a kisemlősök (különös tekintettel a mezei pocok) alkotják. Intenzív állománynövekedésével párhuzamosan olyan hírek röppennek fel, melyek őzgida, szarvas borjú, bárány zsákmányolásáról szólnak. Ahhoz, hogy ezeket az állításokat megalapozottan bizonyítani lehessen, feltétlenül táplálék analízist kell végezni, melyre az ürülék, vagy gyomortartalom vizsgálat a legalkalmasabb módszer. Ezek hiányában a híresztelések pusztán találgatások, szenzációkeltések, hisz ha nem láttuk saját szemünkkel, nem tudhatjuk, mi okozta egy újszülött állat pusztulását – akár kóbor kutyák is lehettek a tettesek, hisz falkába verődve komoly károkat okozhatnak mind a vad-, mind a haszonállat állományban. Nagyon fontos tehát a pontos információszerzés!

A faj alkalmazkodóképessége igen jó, ezt példázza, hogy széles elterjedési területén (Közép-, Kelet-, és Dél-Európa, Észak-Afrika, és Ázsia egyes részei) az adottságokhoz mérten más-más tápláléktípust preferál. Elterjedési területén fellelhető, közel húsz táplálékvizsgálat alapján, bár elsődleges táplálékát kisemlősök képezték, táplálékválasztásában nagymértékű évszak és területfüggő eltérés tapasztalható, ahol a ragadozás és a dögeltakarítás is szerepet kap. Szaúd-Arábiában például előszeretettel fogyaszt zöldséget és gyümölcsöt is, míg Izraelben és Görögországban az elhullott háziállatokat kedveli, Bulgáriában pedig az őz és dám állomány fiatal egyedeire jelent veszélyt. Külföldi vizsgálatokból tudjuk, hogy a legeltetett állomány védelmében nyájőrző kutyákat alkalmaznak és a nyájat védett helyre terelik éjszakára.

A hazai táplálékvizsgálatok is alátámasztják a nagyfokú kisemlősök fogyasztást, de terület és évszakfüggés itthon is tapasztalható. Magyarországon több mint 10 éve zajlanak táplálékvizsgálatok. A Kaposvári Egyetem és a Szent István Egyetem kutatói a sakálürülék analíziséből következtetnek a faj táplálkozási szokásaira. 2012-ben a Baranya megyei Ormánságban végzett vizsgálat alátámasztotta a több éves megfigyelést. Évszaktól függetlenül hazánkban elsődleges táplálékát 68 százalékban kisemlősök képezték (mezei és erdei pocok), de ez az érték az év során 48-96 százalék között mozgott. Másodlagos tápláléka a vaddisznó (átl. 12%) és a növények (átl.16%) voltak.  A vaddisznót inkább télen (dögként) és koratavasszal (malac) fogyasztotta. A csülkös vadak közül a szarvas fogyasztás télen volt megfigyelhető 5,6 százalékos fogyasztásban, míg borjazási időszakban ez a szám mindössze 2,9 százalék volt. Az őzfogyasztás 0-2,4 százalék között változott az év folyamán. Ősszel volt a legnagyobb arányú (32%) a növényfogyasztás, mely a gabonaféléktől a gyümölcsökig széles palettán mozgott. Madarak közül főleg az énekeseket fogyasztja nyáron (8%), a mezei nyúl és fácán fogyasztása elenyésző volt. Területtől függően háziállat dög, hulladék, hüllő, kétéltű, hal, ízeltlábú, és lárvák is megtalálhatók étrendjében.

Ez a rendkívüli változatosság egyértelműen példázza táplálkozási stratégiáját, azaz, hogy az évszaktól függő és a területi adottságokhoz mérten rendelkezésre álló aktuális táplálékkészlet alakítja étrendjét.

A sakálállomány növekedésével nem zárható ki, hogy a vadászati stratégiája idomul a terület adottságokhoz és a naprakész gazdálkodás (őrző kutyák, kerítés, villanypásztor, éjjeli szálláshely) nélkülözhetetlen lesz a jövőben.

Fotó: Horváth Zoltán

Az európai vegetáció ideális a sakál számára. Talán pont ez az ideális élettér (alkalmas búvóhely, rendelkezésre álló zsákmányállat, versenytárs hiánya) segíti a visszatérését. Összefüggő nagy erdőségek hiányában, és a nagy kiterjedésű művelt parcellák gyarapodásával a medve, farkas és hiúz állomány szinte teljesen kipusztult hazánk területéről, így a sakálnak nincs versenytársa, tehát könnyen kiaknázhatja a rendelkezésére álló területeket, és a Balkán-félsziget irányából déli megyéinken keresztül (Somogy, Baranya, Bács-Kiskun) néhol az invazív fajokra jellemző állománynövekedése figyelhető meg.

Csúcsragadozóink eltűnésével a táplálékhálózatok stabilitása, a szelektálás a vadgazdálkodás feladata. Azt a szerepet tölti be, amit amúgy a csúcsragadozó (medve, hiúz, farkas) hivatott elvégezni. A vadállományt szabályozni kell! A beteg, gyenge, öreg egyedeket ki kell venni az állományból, hogy a fertőzés ne terjedjen, az állatok egészségesek maradjanak. Az állomány nagyságát a terület eltartó képességének megfelelően szabályozzák, elkerülve egy-egy faj túlszaporodását (pl. vaddisznó), ami megnövekedett vadkárhoz, trófearomláshoz, stb. vezethet. A vadgazdálkodónak feladata a ragadozó fajok számának szabályozása is, hisz elszaporodásuk szintén komoly károkat okozhat (betegségek terjedése, zoonózisok, kártétel a vadállományban).

Fotócsapdával készült felvétel a Nagyberekben.

Fotó: Horváth Zoltán

Egy „régi-új” ragadozó faj megjelenése érthető módon, megosztja a közvéleményt. Hírekben egyre gyakrabban hallani a sakál intenzív terjedéséről, melyek kevés tényleges számadatot tartalmaznak, inkább dühöt és indulatot keltenek. Nekünk kutatóknak az a feladatunk, hogy elfogultság nélkül, pusztán az adatokra hivatkozva tényleges képet igyekezzünk festeni egyik visszatért ragadozónk táplálkozási szokásairól. A kutatók, természetvédők örülnek felbukkanásának, hisz minden őshonos faj újra megjelenése izgalmas kérdéseket vet fel a tudomány területén, a vadászok, gazdálkodók viszont az állományukat féltik, és idegenkednek a faj befogadásától.

A róka és a sakál táplálékátfedése hazánkban nagyon magas (73%), ez azt jelenti, hogy közel azonos táplálékot fogyasztanak, sőt a sakál hatékonyabb táplálékszerző stratégiát alkalmaz (családi csoportban történő vadászat), ami elősegíti a könnyebb terjeszkedést és a túlélést. Ez azt jelenti, hogy a rókát könnyen kiszoríthatja a vele közösen használt területekről. Ez inkább indirekt versengést jelent, tehát a kevesebb rendelkezésre álló táplálék miatt a róka odébb áll. A tényleges találkozások ritkák, mert a róka elkerüli a sakált, ám ha mégis harcra kerülne sor, az erőfölény miatt a sakál nyerne. Nem kedvez a róka adott területen maradásának, hogy a sakál gyakran költözik be elhagyott róka kotorékba, tehát a sakál által meghódított területeken vélhetően kevesebb lesz a róka.

Félni nem kell tőle! Minden vadon élő kutyaféle, így a sakál is természetes módon kerüli az embert, a legkisebb neszre is odébb áll, emiatt megfigyelni is nehéz. Szelídített, majd elvadult, vagy ember által bántalmazott, esetleg hibridizálódott vagy beteg (veszett) egyedről, ill. egyedek falkájáról képzelhető el hogy esetleg veszélyes lehet kistestű kutyára, vagy embert megsebesíthet.

A sakál opportunista, generalista táplálkozású, ami azt jelenti, hogy a lehető legkisebb energia befektetésére törekszik zsákmánya megszerzésekor, tehát nem a kitartó üldözés jellemző rá, hanem inkább a kereső viselkedést részesíti előnybe zsákmánya megszerzéséhez, ilyen szempontból nem kifejezetten ragadozó, mint például a farkas.

Őshonos, megjelenése és terjeszkedése nem véletlen, helye és szerepe van a magyar faunában, akár a dögeltakarításra, vagy a gabonakártevő rágcsáló gyérítésére gondolunk, amivel az agrártermelés és környezetvédelem szolgálatában áll, valamint természetes módon részt vállal a vaddisznók létszámának csökkentésében (malacok zsákmányolásával), hogy a terményben, és városi gyümölcsös kertekben okozott egyre nagyobb mértékű kár enyhülhessen.
Mivel nincs természetes ellensége, a vele való tervszerű gazdálkodás nélkülözhetetlen, ennek része a megfelelő, kíméletes gyérítés - ha szükséges -, illetve a dögkutak megszüntetése, ami táplálékforrást biztosít számukra.

Természetvédelmi státusza és állományhelyzete az utóbbi évtizedekben nagy változást mutatott. 1989-ben még Vörös Könyves, kipusztult, fajként tartották számon, ezt követően nem sokkal spontán visszatelepülése figyelhető meg. Néhány évre a szaporodási időszakán belül kíméletet kapott, 2012. október 1-je óta azonban, az egész évben vadászható fajok listáját gyarapítja, ennek ellenére állománya továbbra is emelkedik. Mi lehet a sikerének titka? Az elsődlegesen éjszakai életmódot folytató, opportunista, mindenevő táplálkozású kutyaféle tökéletesen megtanult alkalmazkodni az emberi környezethez, aminek lehetőségeit ki is használja; szeméttelepek, dögterek környékén is előfordul. Talán ennek a könnyen alkalmazkodó életmódnak – valamint a rugalmas tápláléktípus váltásnak – köszönhetően figyelhető meg dinamikus terjedése hazánkban is.

A képre kattintva a Sakál a berekben című videót nézhetik meg.

Készítette: Horváth Zoltán/Duna-Dráva Nemzeti Park

Az elmúlt évtizedben olyan helyeken is megjelenik, ahol előtte nem, például Magyarország nyugati részén vagy Szlovákiában, bár az észellések nem mindig megalapozottak. A fajt könnyű összekeverni kóbor kutyával, esetleg rókával. A sakál ökológiája még kevéssé ismert, így terjeszkedésének okai, táplálkozás stratégiája további feltárásra vár.

Írta: Kurys Anita