1902-ben egy tudós megvizsgálta a szirének közé tartozó manátik sima, grépfrút méretű agyát, és megjegyezte, hogy a szerv barázdálatlan felszíne egy szellemileg visszamaradt ember agyához hasonlít. Azóta nem tartják sokra a manátik értelmi képességét.

Azonban Hugh, az egyik floridai tengeri laboratóriumban élő manáti egyáltalán nem tűnik gyagyának. Amikor megszólal a berregő, a kevéssé áramvonalas emlős lassan megfordítja 600 kilogrammos testét, és bajszos pofáját a vízbe süllyesztett nyolc hangszóró egyike felé fordítja. A helyes hangszóró kiválasztásáért jutalmat kap.

Hugh nem kivételes zseni. Az ehhez hasonló érzékelési és más vizsgálatok kimutatták, hogy a manátik egyáltalán nem olyan ostobák, mint korábban hitték. A kutatók azt állítják, hogy ezek a növényevő állatok azért tűnhetnek lassú észjárásúaknak, mert a hajócsavarok felbukkanása előtt semmi sem fenyegette a túlélésüket.

„Nem hat rájuk semmilyen szelekciós nyomás, hogy olyan gyorsaságra épülő viselkedésmintákat fejlesszenek ki, mint a ragadozók, például az oroszlánok, vagy mint a zsákmányállatok, például az antilopok. Nagyon elégedett állatoknak tűnnek, amelyeknek egész nap alig van valami dolguk” – mondja Roger Reep, a Floridiai Egyetem Állatorvosi Fakultásának idegkutatója.


Fő ellenség a hajócsavar
A független Mote Tengeri laboratóriumban folyó kísérletek segíthetnek megvédeni a veszélyeztetett fajként nyilvántartott floridai manátikat a hajócsavaroktól és más veszélyforrásoktól. Minden évben több tucat manáti veszti életét vízi járművekkel való összeütközés miatt.

A közelmúltbeli fölfedezések arra utalnak, hogy az állatok elég jól hallanak ahhoz, hogy elkerüljék a hajókat, ezért a tudósok nem értik, miért szenvednek mégis ennyien balesetet. Talán alvás közben fölemelkednek levegőért, vagy esetleg túlságosan hozzászoktak a hajók hangjához.

A Mote laboratóriumban végzett berregős kísérletek hallásvizsgálatok, amelyekben a hangok fokozatosan rövidebbekké és halkabbakká válnak. A kutatók tudni szeretnék, milyen távolságról hallja meg Hugh a hajócsavar zaját a vízben. Képes-e meghatározni a hang irányát?

A tudósok sokáig elfogadták, hogy az erősebben barázdált agy – amilyen például a delfineké és az emberé – az intelligencia jele. Reep azonban rámutat, hogy az agybarázdák kialakulása mögötti okok ismeretlenek, és úgy tűnik, a sima agyú manátik nem nélkülöznek semmilyen fontos agyfunkciót. A manátik agya belül éppoly összetett, mint bármely más emlősállat agya.

A tudósok megállapították, hogy a manátik látása nem túl jó, ami – apró szemüket tekintve – nem meglepő, viszont képesek megkülönböztetni a színeket, ami szokatlan a tengeri emlősök közt.

A hallásért és a tapintásért felelős területekkel összehasonlítva a látásfeldolgozó területek meglehetősen kis részt foglalnak el a manátiagyban. A kutatók fölfedezték, hogy a manáti pofáját és testét érzékszőrök borítják, amelyek elősegítik a víz alatti tárgyak és az áramlatok változásának észlelését.

Minél több ismeret gyűlik össze ezekről a lomha tengeri emlősökről, annál nagyobb az esély, hogy hatékony módszereket dolgozzanak ki a védelmükre, és így a manátik továbbra is hozzájárulhatnak bolygónk állatvilágának sokszínűségéhez.


Kapcsolódó cikkek:

  • Megtizedelődtek a floridai tengeri tehenek
  • Fotó egy vadon élő manátiról