A vörösbarna színű majmok az ágak közt fáról fára lendülve nemcsak az életüket tudhatják teljes biztonságban, de közlekedési módszerükkel jelentős energiát is megtakarítanak. Az állat fáról fára hintázásának részletes tanulmányozásakor kiderült ugyanis, hogy ez a haladási mód sokkal hatékonyabb, mintha lemásznának az egyik fáról, majd fölkapaszkodnának a következőre.

Susannah Thorpe az angliai birminghami egyetemről munkatársaival szumátrai orangutánokról készült videofelvételeket tanulmányozott. Ez a legnagyobb ismert főemlős, amely kizárólag a lombkoronában él, részben azért, hogy elkerülje a földön cserkésző szumátrai tigrist és más ragadozókat, amelyek szívesen lakmároznának a húsából.

A fák közötti átkelés szó szerint létfontosságú e főemlősök számára. A legkeskenyebb hézagok a fák között azonban egyúttal azok, ahol az ágak a legvékonyabbak és leghajlékonyabbak.

Hintázó technika

„Ha ráteszünk egy orangutánt egy hajlékony ágra, az gyorsan lehajlik alatta” – mondja Thorpe. Az orangutánoknak azonban megvan a stratégiájuk, hogyan kerüljék el ezt a veszélyes helyzetet. A fatörzshöz közelebbi erősebb, vízszintes ágakra másznak, majd súlypontjuk változtatásával addig hintáznak, amíg elérik a következő fa vékony ágait. Ekkor vagy közvetlenül átmásznak, vagy a vékonyabb ágak segítségével közelebb húzzák magukhoz az erősebb ágakat, és úgy folytatják útjukat.

Vajon mennyire hatékony ez a módszer? Thorpe úgy számolja, hogy az orangutánok hintázó manőveréhez felhasznált energia fele annyi, mint amennyi az átugráshoz kellene (bár az orangutánok általában túl nehezek ahhoz, hogy fáról fára ugráljanak), és egy nagyságrenddel kevesebb, mint az ahhoz szükséges energia, hogy lemásszanak, átgyalogoljanak a szomszéd fához, majd újra fölmásszanak. Thorpe szerint tehát igen hatékony módját fejlesztették ki a fák közötti hézagok áthidalásának.