A selyemmajom anyák rendszerint kétpetéjű ikreknek adnak életet, azaz az utódok két külön megtermékenyített petesejtből fejlődnek. Az egypetéjű ikrekkel ellentétben a kétpetéjűeknek ugyanúgy különbözik a DNS-állományuk, mint minden más testvérpárénak. A lincolni Nebraska Egyetem tudósai most azt állítják, hogy a kétpetéjű ikrek embriói gyakorlatilag mindenféle szövetük sejtjeit kicserélhetik egymás közt, beleértve a szaporítósejteket is.

A kutatócsoport szerint ez az első bizonyítéka a genetikai kimerizmusnak – a genetikai vonalak testvérek közötti keveredésének – a főemlősök szaporítószövetében. A kimerizmus ritka az emlősök között, de korábban már a selyemmajmok vér eredetű szöveteiben is fölfedezték.


Az új kutatás azonban rámutat, hogy a genetikai keveredés sokkal elterjedtebb, mint eddig gondolták, valamint arra is, hogy a kimerizmus átadható az utódoknak. Ez utóbbiból következik, hogy a selyemmajmok családfája különösen kusza.

A kimerizmus miatt a genetikai szülőséget sem könnyű megállapítani. Feltehetőleg a szülő kilétének ez a bizonytalan volta lehetett az az evolúciós hajtóerő, amely miatt kialakult a selyemmajmok kiterjedt utódgondozási rendszere.

A kifejlett hím selyemmajmok gyakran viselik gondját nem rokon kölyköknek, ami áldás lehet a fáradt anyáknak, hiszen ikreik tömege elérheti a saját testtömegük 20 százalékát. (Lásd Az állatvilág legodaadóbb apái >>)

A kutatók azt állítják, hogy a hímek segítőkészségét egyáltalán nem a szívjóság motiválja, hanem a genetikai kimerizmus által létrehozott titokzatos „rokonsági szálak”.

A Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban megjelent tanulmány szerzői leírják, hogy „noha a kimerizmussal társuló egzakt szociobiológiai mechanizmusok még részben föltáratlanok, kimutattuk, hogy a kimerizmus megváltoztatja a rokonságot az ikrek között, és megváltoztathatja a családtagok között észlelt rokonsági kapcsolatokat, így befolyásolja a szülői gondviselés eloszlását”.