A kerti barnacsiga (Cantareus aspersus) testének jobb oldalán, sok más puhatestű fajhoz hasonlóan mésztüskét visel, melynek közelében nyálkatermelő mirigy helyezkedik el. Ezt a szerelemtüskének illetve Ámor nyilának is nevezett tüskét párzás során partnere testébe döfi az éppen hímszerepet játszó csiga.

A barnacsigák ugyanis hímnősek, azaz minden egyes egyed képes megtermékenyülni és megtermékenyíteni egyaránt. Saját magával azonban nem képes párosodni, mindenképpen partner kell hozzá. A párzás során egyértelműen meghatározott, hogy melyik csiga a nőstény, és melyik a hím az adott felállásban.

Tehát mindig az aktuális hímszereplő szúrja nyálkával borított tüskéjét a másikba. Ennek a szerepe azonban mindeddig ismeretlen volt. A montreali McGill Egyetem kutatói Robert Chase vezetésével érdekes kísérletet végeztek a tüskedöfés funkciójának felderítésére.

Letörve

38 nőstény (szerepet játszó) kerti barnacsigát fejenként két-két hímmel pároztattak. Mindegyik hím mésztüskéjét eltávolították – ennek visszanövése egy hetet vesz igénybe. A nőstények testébe az egyik hímmel való párzás előtt sóoldatot injekcióztak, a másikkal való párzás előtt pedig azt a nyálkát, ami normál körülmények között a mésztüskét borítja.

A kutatók az utódok genetikai elemzésével megállapították, hogy a nyálkainjekciót követően párzó hímek kétszer gyakrabban termékenyítették meg a nőstényt, mint a sóoldat befecskendezése után közösülők. Ez az eredmény független volt az injekciók beadásának és a párzásnak a sorrendjétől.

A barnacsiga testébe kerülő spermiumot számos enzim támadja meg, így csak nagyon kevés hímivarsejt éli túl a párzást, és igen kicsi a megtermékenyülés esélye. A mésztüskét borító nyálka egyes kivezetőcsövek összehúzódását hozza létre, így a nőstény szerepét játszó csigában kevesebb enzim szabadul fel, és több spermium képes eljutni rendeltetési helyére. Az azonban, hogy milyen hatóanyagot tartalmaz ez a csodanyálka, továbbra is rejtély.