Fotó: Pixabay

Albert Protopopov, a Szaha Köztársasági (Jakutföld) Tudományos Akadémia munkatársa szerint a mamutnak aranyszínű szőre volt - írja az IFLScience. Jellegzetes szőrzete miatt a kutatók egyelőre csak arany mamutként hivatkoznak a maradványra.

A kifejlett törpemamut fagyott tetemét a Jakutföld északi részén fekvő Kotelnyij-szigeten azonosították. A megközelítőleg 50 ezer éves lelet a fagyott talajban került elő.

A kutatók egyelőre nem tudták kiemelni a maradványt. A tetem a sziget egyik partján, az árapály területén helyezkedik el, ezért csak időszakosan lehet tanulmányozni, amikor a víz szintje kellően lecsökken. A csapat azt tervezi, hogy 2019 nyarán kezdik meg a feltárást.

Az eddigi vizsgálatok már rávilágítottak, hogy a mamut 2 méter magas volt, tehát közel másfél méterrel lehetett alacsonyabb az ismert gyapjas mamutnál.

Protopopov szerint még kérdéses, hogy a kis méret jellemző volt-e a régióra, vagy valamiféle rendellenességgel van dolguk. A térségben korábban többször is beszámoltak már kis termetű mamutok felfedezéséről, de ez az első alkalom, amikor egy jó állapotban konzerválódott törpemamutot elemezhetnek.

Protopopovék úgy vélik, hogy az általuk azonosított maradvány egy korábban ismeretlen fajhoz tartozik, amely valamikor 22-50 ezer évvel ezelőtt fejlődött ki. A csapat azt feltételezi, hogy a korszakban jelentősen nőtt a mamutfajok száma, így minden korábbinál változatosabbá vált a csoport.