Kép: Wikipedia

Az utóbbi idők egyik legizgalmasabb űrkutatási projektje az úgynevezett Kelly-kísérlet. A vizsgálat során a NASA egyik asztronautája, Scott Kelly nagyjából egy évet töltött az űrben, míg egypetéjű ikertestvére, a szintén űrhajós Mark Kelly a Földön tartózkodott. A kutatás célja az volt, hogy felmérjék, miként hat a hosszabb űrutazás az emberi szervezetre. Így a szakértők többek között a két testvér genetikáját is összehasonlították a kísérlet végén.

Az utóbbi időkben több helyen is megjelent a hír, hogy jelentősen, 7 százalékban megváltozott Scott Kelly genetikája, ezért a két testvér már genetikailag nem azonos. Az efféle beszámolókkal viszont több probléma is van.

Az első hiba, hogy a híradásokban sokszor nem tesznek különbséget a genetikai szekvenciában és a génkifejeződésben jelentkező változások között - előbbi a genetikai információt határozza meg, és különböző mutációkat eredményezhet; utóbbi pedig az egyes gének kifejeződésének mértékét jelenti. Már csak azért is nehéz elképzelni, hogy Scott Kelly génszekvenciája 7 százalékban módosult, mert az emberek és a csimpánzok genetikai szekvenciája kevesebb mint 2 százalékban tér el.

Valójában tehát az asztronauta génkifejeződése alakult át - az űrutazás például hatott a csontnövekedést befolyásoló génekre. Ez egyáltalán nem meglepő: a génkifejeződés akár egy egyszerű betegség hatására is megváltozhat.

Christopher Mason, a Cornell Egyetem Weill Cornell Orvostudományi Karának munkatársa és az analízis vezetője szerint a módosult kifejeződésű gének 7 százaléka Scott Kelly Földre történő visszatérése után hat hónappal sem állt vissza eredeti állapotába. Mivel korábban nem hajtottak végre hasonló kísérletet, a szakértők nem igazán tudták, hogy mire számítsanak. Mason ugyanakkor hozzátette, hasonló változások jelentkezhetnek az emberekben a stresszes helyzetek, például a hegymászás során.

Az pedig, hogy Scott Kelly és testvére genetikája már nem azonos, egyáltalán nem meglepő. Ahogy az ember öregszik, a szekvenciákban természetes módon jelentkeznek kisebb mutációk. Így valójában idővel az egypetéjű ikrek genetikája is némiképp különbözővé válik.

A fentiek természetesen nem jelentik azt, hogy a NASA kísérlete ne hozott volna érdekes eredményeket. Az egyik legmeglepőbb adat, hogy az űrben töltött idő alatt megnyúltak Scott Kelly fehérvérsejtjeinek telomerei. Ezek a kromoszómavégeken található szakaszok védik a genetikai információt tartalmazó részeket a sejtosztódás során. Idővel azonban a folyamatos osztódások hatására a telomerek elkopnak, ez pedig hibás sejtek előállításával jár együtt. Minél hosszabbak tehát a telomerek, annál később jelentkeznek az öregedés jelei.

Kelly telomerei viszonylag hamar visszaálltak eredeti állapotukra. A kutatók következő célja az, hogy felmérjék a kromoszómáknál tapasztalt gyors átalakulások okát.