Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Tudomány

A szánhúzók világa

National Geographic Magyarország

A szánhúzókén dolgozó huskyk, malamutok és szamojédek nagy mozgásigényűek és önálló természetűek - gyakran válnak kóbor kutyákká.

Fotó: Profimedia

A szánhúzókat már az ősi nomád népek is használták – elsősorban tehervontatásra, de vadászatra és társállatként is. Gyakran farkasvér is frissítette állományukat, részben spontán módon, de az indiánok tudatosan is keresztezték a két közeli rokon fajt: a kutyát és a farkast. Akár a legnagyobb fagyban is életben maradnak, segítik az embert a sarkkutató expedíciókban és háborús viszonyok közt. Különösen a zord időjárásban lehet számítani rájuk.

A szánhúzás lényege, hogy közlekedési eszközként használják a kutyaszánokat olyan havas, jeges területeken, ahol más járművel nem lehet közlekedni. Teherszállításra is használják őket mind a mai napig, például Grönlandon. A képen 8 egyedből álló teherszállító grönlandi kutya fogatot láthatunk. Létezik 16 kutyából álló fogat is. Elől vannak a vezérkutyák, akik irányítják a fogatot. Ők a legokosabbak és leggyorsabbak, ők felelnek a hajtó parancsainak teljesítésért, illetve irányítják a mögöttük futó társaikat. Tehát magabiztos, értelmes és önálló döntésekre képes kutyák lehetnek vezérek. Előfordulhat ugyanis olyan helyzet a végtelen hómezőkön, mikor gazdájuk és az egész fogat életét is megmenthetik a parancs megtagadásával: például nem mennek rá a vékony jégre, ami könnyen beszakadna alattuk.
A vezérkutyák után közvetlen befogottak egyben tartják a csapatot, és segítenek a kanyarodásban is. Utánuk következnek a csapatkutyák, majd a fogathoz legközelebbiek a legerősebbekek, akik a legnagyobb erővel húzzák a szánt. Több biztonsági felszerelése is van a szánnak vagy kocsinak, ami védi a kutyákat a sérülésektől. A szánhúzó kutyák az egész napot kint töltik a terepen, néha megállnak, kis pihenőt tartva. Hosszabb időre lánchoz csatolva pihennek. Gyakran szalmaágyon, vagy éppen betakarva, illetve kis faházikóban összegömbölyödve alszanak, így melegítve magukat. Minőségi tápot és húst is kaphatnak élelemként. Az étlapon szerepelhet lazac-, fóka-, szarvasféle, vagy éppen marha-, birka- csirkehús is.

Ma már kevés kutya űzi eredeti hivatását, de pótolhatatlanok a sarkvidéki expedíciókban, mivel a legfejlettebb technikát is túlszárnyalják finom ösztöneikkel. Megérzik a jegesmedvék közeledtét, vagy éppen megtalálják a legbiztonságosabb utat a vastag hótakaró alatt. A világ néhány helyén, mint például Grönlandon, jelenleg is gyakran csak kutyaszánnal lehet közlekedni. Itt elsősorban grönlandi kutyákat tartanak, mely ma a legősibb állapotban megmaradt szánhúzó fajta.

Balto szobra New Yorkban, a Central Parkban
Fotó: Profimedia

1925-ben Alaszkában, a hótól elzárt Nome városában diftéria járvány tört ki. Az oltóanyagot Anchorage-ből vonaton még el tudták szállítani Nenanna-ig, de innentől kezdve csak kutyaszánnal lehetett közlekedni. A 658 mérföldes (1 059 km) távolságot több szibériai husky fogattal tették meg öt és fél nap alatt. A fogatok bizonyos távolság megtételét követően megálltak, és átadták a következő fogatnak a szérumot, így váltva egymást falvakon keresztül. Ha sérülést szenvedett egy kutya, akkor a szánon elhelyezve folytatta útját. Az utolsó fogat vezérkutyája volt a híres Balto, aki bevezette a szérumot szállító szánt Nome városába, ezzel sok ember életét megmentve. Ma New Yorkban található Balto szobra, amely ezen eseményeknek állít emléket.

A munka mellett már a kezdeti időkben is szerveztek versenyeket a szánhúzó kutyáknak, hogy edzésben legyenek. A fent említett ún. szérumfutás (1925 serum run to Nome vagy Great Race of Mercy) emlékére 1973 óta rendezik meg az Iditarod kutyaszánhajtó-versenyt (részben azonos útvonalon), valamint 1997 óta az eredeti útvonalat bejáró Serum Run 25 túrát.

Az Iditarod verseny végét jelző kapu 1977-ben 
Fotó: Niel Orcutt, Wikipedia

A szánhúzó fajták, elsősorban a szibériai huskyk, csodás küllemük miatt divatosak kedvencként is. Született atléta lévén ezeknek a kutyáknak kifejezetten lelkes, energikus gazdira van szükségük, akik biztosítják a sok mozgást, törődést kedvencüknek. Ha ezt megkapják, akkor csodálatos társ válik belőlük. Ha viszont gazdájuk nem érti meg különleges lényüket, és nem adja meg nekik megfelelő módon a fentieket, akkor az egyedüllét során gyakran rombolnak, szöknek, és emiatt problémás lesz az együttélés. Ha ez bekövetkezik, sokan leadják kutyáikat a menhelyekre, gyepmesteri telepekre, vagy rosszabb esetben kidobják őket az utcára.

Zekk, a szibériai husky, az Összefogás a Szánhúzókért Alapítvány egyik mentett kutyája. Szeme felemás, kék-barna színű. Ez egy különleges adottsága ennek a fajtának: egyes egyedek egyik szeme gyönyörű kék, míg a másik barna. Zekket már örökbe fogadták.
Fotó: Bajomi Báint

Az alaszkai malamutok és a szamojédek mozgásigénye valamivel kevesebb. Általában önálló természetűek, de nagyon kedvesek, imádják gazdájukat. Ugyanakkor makacs természetük lévén nem akárkinek való fajták. A huskykhoz hasonlóan rájuk is érvényes, hogy ha nem kapják meg a megfelelő mozgást, törődést, agresszívek lesznek, így előfordul, hogy nem bírnak velük a gazdájk, és szintén leadják, vagy kidobják őket, mint a huskykat.

Döme, a 12 éves alaszkai malamut; az öregúr is gazdára lelt, ám pár hónap múlva elpusztult.
Fotó: Bajomi Bálint

Ez a szibériai husky egy fiatal pár otthonában él

Az Összefogás a Szánhúzókért Alapítvány a fajtisztáknak és a szánhúzó keverékeknek segít megfelelő otthont találni. Mentik őket az utcáról, menhelyekről és gyepmesteri telepekről, sokszor a halál torkából hozzák vissza védenceiket, és új esélyt adnak a boldog életre. Időnként a kutyatulajdonosok is megkeresik az alapítványt, hogy segítsenek más gazdát találni, mert nem tudják kezelni, vagy egyszerűen csak megunják őket. Az alapítvány évente 3-4-szer rendezi meg a bajba jutott, mentett, menhelyen vagy ideiglenes befogadóknál élő, gazdátlan szánhúzó kutyák összejövetelét. Ezen rendezvények célja, hogy a látogatók megismerkedhessenek a szibériai husky, alaszkai malamut és szamojéd fajtájú védencekkel, és gazdihoz kerüljenek a kutyák.

Az Alapítvány téli rendezvénye a Népligetben. Gonzonak már van gazdája, de néha visszajárnak a civil szervezet eseményeire.

A mentett szépségeket egy kutyapanzióban helyezik el, vagy ideiglenes befogadóknál, közben pedig igyekeznek megfelelő gazdit, családot találni. Az örökbefogadási folyamatot végig kell csinálni a leendő kutyatulajdonosnak. Először egy kérdőívet kell kitölteni, majd egy személyes beszélgetésen és környezettanulmányon kell megfelelni, és csak ezek után vihetik haza a kiválasztott kedvencet. A fenti folyamat során látogathatja a kutyát a leendő tulajdonos, ismerkedhetnek egymással. Ha pedig eljön a várva várt nap, akkor oltva, chipezve, ivartalanítva, bőr- és szívférgességre szűrve kerülnek új otthonukba. A későbbiek folyamán is figyelemmel kísérik a gazdához került eb sorsát.


Szofi, a szamojéd szerencsés, már ő is gazdára talált
Fotó: Bajomi Bálint

Írta: Czinder Móni és Bajomi Bálint – www.bajomibalint.hu


Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

A ma élő dél-ázsiai folyami delfinek rokona volt az az állat, amely Amazónia perui részén élt 16 millió évvel ezelőtt, és akár 3,5 méteresre is nőhetett.

Környezetbarát felújítás

Környezetbarát felújítás

Az építészetben nemcsak az új épületeknél, hanem már a régiek felújításánál is eljárhatunk klímabarát,környezetbarát módon.

Élő tank a triászból

Élő tank a triászból

A krokodilok egy eddig ismeretlen, 215 millió éve élt ősi rokonát azonosították texasi kutatók.

Soha többé hólapát?

Soha többé hólapát?

Egy új fejlesztésnek köszönhetően az önmelegítő betonon nem fog megtapadni a hó vagy a jég, így talán majd elfelejthetjük a hólapátot vagy az útszórást - legalábbis bizonyos körülmények között.

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A sokak számára már most is igen magas élelmiszerárak a klímaváltozás hatására még magasabbra szöknek majd.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket