Fotó: dreamstime

A Nemzetközi Fejfájás-genetikai Konzorcium (IHGC) szakemberei tanulmányukat a Nature Genetics című szakfolyóirat legutóbbi számában ismertették. A vizsgálatban 4800, aura nélküli migréntől szenvedő ember és hétezer nem migrénes társuk DNS-ét elemezték.

Aura nélküli fejfájása a migrénesek mintegy kétharmadának van. Aurával kísért migrénnél úgy érzi a páciens, mintha egy befagyott ablaküvegen át látná a világot.

Korábban találtak már a kutatók három olyan génváltozatot, amelyeket összefüggésbe lehetett hozni az aurás migrén előfordulásával, de a mostani eset az első, amelynél nem az aurával együtt jelentkező változathoz kapcsolhatók a génvariánsok.

Migréntől átlagosan minden hatodik nő, illetve minden nyolcadik férfi szenved. Pontos oka ismeretlen, örökletes hajlam és környezeti kiváltó okok egyaránt szerepet játszanak kialakulásában.

A migrén jelentkezésének fiziológiai oka, hogy az agyban található neuronok abnormálisan reagálnak különböző ingerekre. A most azonosított négy új génváltozat közül kettő azt erősíti meg, hogy az ereknek, így a véráramnak van fontos szerepe a folyamatban.

Forrás: MTI