Milyen feladatkörei vannak egy vadasparki állatgondozónak? Miből áll a „gondozási” folyamat, és melyik része a legkedvesebb?
Egy átlagos nap mindig az alapellátással kezdődik: etetés, itatás, takarítás. Ez a mindennapi rutin része, télen-nyáron ismétlődő feladatról van szó. De a rutin mellett az egyik legizgalmasabb rész is egyben, hiszen az állatok közelében minden nap más és más. A munkánkhoz tartozik, hogy a saját feladataink elvégzése közben is folyamatosan figyeljünk az állatokra, vegyük észre, ha valami rendkívüli dolog történt velük, vagy egyszerűen csak lépjünk velük kapcsolatba, mintha ugyanannak a családnak lennénk a tagjai.

Az alapellátás mellett nagyon változatosak, színesek a feladataink. Természetesen vannak kevésbé hálás munkák, gondolok itt a használt törek, vagy trágya kivillázására, favágásra, szénabálák pakolására, de akadnak kifejezetten kreativitást igénylő feladatok is. Én például nagyon szeretem, amikor barkácsolni kell valamit az állatoknak, például berendezni a kifutón belüli életterüket. Mindemellett látványetetéseket is tartunk, és személyes kedvencem a tréningezés, hiszen olyankor tényleg magával az állattal dolgozhatok.

Mi kell ahhoz, hogy valaki vadasparki gondozó legyen?
2016-ban szakmai gyakorlatra jöttem a vadasparkba az ELTE környezettan szakáról, és ekkor szerettem bele a helybe, és ebbe a változatos munkába. Ez egyébként tipikus is, sok esetben szakmai gyakorlatosok maradnak vagy jönnek vissza ide dolgozni. Az a személyes tapasztalatom, hogy a szakirányú végzettség mellett a vadasparkban a legfőbb elvárás a megfelelő hozzáállás: hogy ne csak két kézzel, hanem szívvel-lélekkel dolgozzunk. Szükség van arra, hogy az ember képes legyen csapatban dolgozni, akár a munkatársakra, akár az állatokra gondolok, viszont ha kell, egyedül is helyt kell tudni állni. Az állatgondozói feladatok egy bizonyos szintű fizikai kondíciót is megkívánnak, hiszen kánikulában és hóesésben egyaránt nagyrészt a szabadban dolgozunk. Ugyanakkor észnél is kell lenni az adott helyzetekben: ha a kifutóban dolgozunk, egyszerre kell figyelni az éppen végzett feladatra és az állatokra, de tudnunk kell kommunikálni a látogatókkal is.

Melyik állatfaj igényli a legtöbb figyelmet és törődést? Mi a különbség az egyes fajok gondozási módszerei között a vadasparkban, hogyan csoportosítják őket?
A Budakeszi Vadasparkban nincsen olyan faj, ami kiemelt gondozást igényel, viszont minden fajnak, sőt szinte minden egyednek kicsit más és más szükségletei vannak. Olyan apróságokra gondolok, hogy a medvék csak elkülönítve tudnak enni; vagy, hogy a holló nem eszi meg az almát, de a körtét igen; a vadmacska hajlandóbb délután együtt dolgozni az emberrel; vagy, hogy a dámszarvasok lelegelik a fakérget is, a gímszarvasok csak lombot rágcsálnak, és még sorolhatnám. Több módon is csoportosíthatunk (ragadozó, rágcsáló, növényevő stb.), de leggyakorlatiasabb talán az apróvad és nagyvad megközelítés, hiszen a munkakörök is így vannak felosztva a gondozók közt.

Mi a különbség a vadasparkban a téli és nyári gondozás között? Melyik fajok alszanak téli álmot a vadasparkban, és velük mennyiben kell másképp foglalkozni?
Télen a legnagyobb ellenség a jég és a hó. Mivel a Kárpát-medencében honos fajaink vannak, velem ellentétben az állatok jól bírják a hideget. Igazi, hosszan tartó téli álmot egyikük sem alszik, hiszen folyamatos a takarmányozás, viszont viselkedésbeli változásokat egyértelműen észre lehet venni. Igazából három fajnak „kellene aludnia”: a barna medvéknek, a nyestkutyáknak, illetve a peléknek. Ez utóbbiak el is vonulnak ősz végén, és észlelhető az is, hogy a barna medvék sokkal passzívabbak, akár napokra visszahúzódnak. Ugyanebben az időszakban a nyestkutyák is nagyon tartózkodóak lesznek. Ami jól jelzi az évszakok változását, az a táplálékválasztás: a természetben az állat mindig azt a táplálékot fogyasztja, ami éppen leginkább kielégíti az aktuális szükségleteit, és ez a fogságban sincs másképp. Először pont a nyestkutyáknál figyeltem meg, mikor főtt tojást kaptak, hogy amíg enyhébb időben a fehérjét ették, a hideg közeledtével sokkal inkább a tojás sárgáját, ami jelentős zsírtartalma miatt a télen szükséges magas energiatartalommal is bír. A mostani nyári időszakban pedig leginkább a lédús élelem fogy, a sok víz mellett a szokásosnál több gyümölcsöt, sőt gyakran „fagyit” is adunk minden állatnak.

Van-e különbség a vadasparkban a nőstények és a hímek gondozása között?
Alapvetően nincs, és ennek igazából két oka van: egyrészt sokszor ivartalanított állatokról van szó, másrészt a legtöbb esetben azonos nemű egyedeket tartunk együtt, így a szaporodás, mint viselkedést befolyásoló tényező, nem játszik jelentős szerepet. Persze nem árt jobban odafigyelni az adott egyed nászideje alatt: például ősz tájékán sokkal agresszívebb a gímszarvasbika, az aranysakálunk pedig tavasszal kergül meg egy kicsit. De mindezeket észben tartva, nincs szükség különösebb megkülönböztetésre. Természetesen más elbírálás alá esik az utódgondozás időszaka, vagy a kiemelt szaporítási programok. Ilyenkor a legfontosabb, hogy az ellátás közben minél kevésbé zavarjuk a nőstényeket.

Hogyan gondozzák a vadasparkban az éjszakai állatokat, milyen speciális igényeik vannak?
Sajnos nem tudunk teljesen megfelelni az éjszakai életmódnak, hiszen a látogatási idő is megzavarja az éjszakai állatok pihenését, mi gondozók is nappali munkarendet követünk. Az állatok viszont ehhez elég jól tudnak alkalmazkodni. Ez főleg azzal magyarázható, hogy folyamatos az élelemellátás, így nincs is akkora kényszer az éjjeli aktivitásra. Persze megfigyelhető, melyik állatunk aktívabb nappal, és melyik alkonyatkor vagy estefelé. Ezt a természetes ritmust mi is figyelembe vesszük, ezért az éjszakai életmódot folytató lakóink, mint például a sünök vagy a baglyok, mindig a műszak végén kapnak táplálékot.

Hogyan zajlik az etetés a vadasparkban? Tényleg bemennek a ketrecekbe? Milyen technikák, trükkök vannak például a nagyragadozóknál?
A legtöbb esetben valóban bemegyünk a kifutóba. Ahol balesetveszély miatt nem kerülhetünk közvetlen kapcsolatba az állattal (például a hiúz, a barna medve, aranysakál), ott kerítésen keresztül, vagy az állat elzárásával tudjuk megoldani az etetést. Utóbbi esetben bezárjuk a belső elkülönítőt, amíg az állat a kifutóban van, betesszük a fejadagot, majd kimegyünk, és beengedjük az állatot. A farkasok esetében viszont bemehetünk közvetlenül a kifutóba is, de egyedül nem tartózkodhat benn a gondozó: két másik embernek figyelnie kell, egy a kerítésen belülről, egy pedig kívülről. Ők azonnal jeleznek, ha bármi rendkívülit tapasztalnak az állatok viselkedésében, és akkor elhagyjuk a kifutót. Ahol közvetlen kapcsolatba léphetünk az állattal, például a rókáknál ott kézből is etetünk. Nem tudok kiemelni egyetlen konkrét trükköt, vagy technikát sem. Tapasztalataim szerint igazából egy íratlan szabály van: türelmesnek és higgadtnak kell lenni. Észben kell tartanunk, hogy vadállatokkal dolgozunk, és nekik a gondozó kapocs az élelemhez. Ha sietünk, kapkodunk, nem figyelünk oda, nagyon könnyen baj történhet, viszont ha ésszel csináljuk, akkor az állat bizalmát is erősítjük a magunk irányába. És ez a bizalom, ez a követlen kapcsolat az, ami miatt a világ legjobb dolga állatgondozónak lenni!

Forrás: Budakeszi Vadaspark