Szállingózó hóesésben érkezünk Gödöllő alvégére, egy jókora fakapu elé. A kopott fémtábla melyen már alig olvasható a felirat: „Vadállat Menhely”. Fiatal, barna hajú, mosolygós lány fogad bennünket. Odabent jobbra-balra karámok, bennük hatalmas vaddisznók. Beljebb lovak az istálló előtt. Újabb karámok, újabb vaddisznók. Aztán megint kerítés, megint kapu – a túloldalon pedig elénk tárul, amiért jöttünk. Meg sem tudom számolni, hány farkas bámul ránk nagy kíváncsian.

A házigazdával már a ház melegében ülünk le beszélgetni. Újváry Dóra annak idején etológusként végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Diplomamunkáját a farkasok és a kutyák viselkedésének összehasonlító elemzéséből írta – azt kutatta, mi a különbség a két faj problémamegoldó módszereiben. „Talán a legjellemzőbb, hogy amikor megoldhatatlannak tűnő feladattal találja szemben magát, a farkas igyekszik önállóan megoldást találni, a kutya viszont az ember segítségét kéri” – magyarázza.

Dóra ezen a telepen végezte első vizsgálatait. Amint mosolyogva meséli, először beleszeretett a helybe, utána a telep vezetőjébe, Horkai Zoltánba, aki világhírű filmes állatkoordinátor. Tulajdonképpen hány állatot tartanak? Dóra kicsit elgondolkodik, gyors statisztikát készít a négyhektárnyi területet lakó állatseregletről: 60 vaddisznó, 40 gímszarvas, 4 ló, 3 barnamedve, 1 hiúz, 1 róka, 1 mosómedve, 7 kutya, néhány kutya-farkas hibrid. No és persze: 28 farkas.

A telep még az 1950-es években épült a Filmgyár kiszolgálására. Itt forgott le egyebek között Homoki Nagy István természetfilmjeinek sok jelenete, részben a legendás Cimborák is. Amikor az 1980-as évek végén gondok támadtak a magyar filmgyártásban, gazdátlanná vált a telep. Egy időre beköltözött a „medveember”, Kósa József, hogy menedéket adjon a cirkuszokból, magánállatkertekből kiebrudalt maciknak. Aztán belépett a képbe Horkai Zoltán, újra igazi filmes állatteleppé fejlesztette a területet.

 

 

Az itteni állatok jó része filmszínészként dolgozik. Rengeteg világsikernek voltak már részesei a farkasok, a medvék. Dóra és Zoltán emellett itthon, és újabban külföldön is ismeretterjesztő előadásokat tart. Sokat mesélnek a farkasokról, igyekeznek meggyőzni a hallgatóságot: nincs miért félni ezektől a csodálatos állatoktól. Előadókörútjaikra a két legkezesebbet, Volkót és Nelsont viszik magukkal; az előadás után meg lehet simogatni a két utazó nagykövetet. „A telep fenntartása, az állatok ellátása rengeteg pénzbe kerül. Ma már mindenért fizetni kell; korábban ingyen kaptuk például a száraz kenyeret, most már azt is meg kell vennünk. Elősorban a forgatásokból befolyó pénzből tartjuk fenn magunkat – avat be az anyagiakba Dóra.

Végre eljön az idő, közelebbről is megnézhetjük Dóra kedvenceit. A 28 farkas több falkában él, ugyanolyan szigorú hierarchiában, mint a szabad természetben. A maguk módján, két falkában, kifejezetten szelídek – már ha nem tekintjük vad megnyilvánulásnak, hogy összeugrálják, összenyalják az embert, olykor pedig, csupa játékból, kicsit megtépkedik a kabátja szélét. Dóra tökéletes nyugalommal mozog közöttük: „A farkasoknál szigorú rend, alá-fölérendeltségi viszony uralkodik. A természetben külön rangsora van a kanoknak és a szukáknak, nálunk inkább lineáris rangsorról lehet beszélni: A domináns B felett, B domináns C felett.” 

 

 

„Az egyik legcsodálatosabb időszakot öt évvel ezelőtt éltük át a farkasainkkal. Három hónapig dolgoztunk velük egy filmben Romániában. Nagyon sokat tanultunk tőlük és róluk. Az egyik leglátványosabb jelenetben tizenöt farkasnak kellett együtt rohannia – tíz emberrel. Ez azért volt hatalmas feladat, mert a mi farkasaink több, külön falkában élnek, így fennállt a veszély, hogy összeverekednek. Nagyon hosszú tréningmunka kellett hozzá, de végül minden jól sikerült!” – meséli Dóra.

Ha valamelyik farkas túl gorombán talál játszani, Dóra menten leteremti, mire a renitens a hátára hemperedik, megadja magát. Azért néha-néha kitör egy kis belvillongás, amolyan „tudod, hol a helyed” csetepaté. Kivillanó szemfogak, felhúzott ínyek figyelmeztetnek: azért vadállatok ezek a javából! 

 

 

Dóráék nem szaporítják a farkasokat, már több mint öt éve nincs alom. A párzási időszakban különválasztják a nőstényeket, hogy elkerüljék a „baleseteket”. Most éppen ebben a nehéz időszakban vannak. A farkasok ilyenkor izgatottabbak, engedetlenebbek, rengeteget civakodnak egymással. Volkó falkájában a vezérkan, Rufusz éjjel-nappal a kerítés mellett járkál – a túloldalon elkülönített, tüzelő párja várja, hogy véget érjen a párzási időszak. Ha alamelyik alárendelt kannak véletlenül eszébe jutna megközelíti a kerítést, Rufusz azonnal – és érzékletesen –emlékezteti, ki az úr a falkában.

Mielőtt elbúcsúzunk, még terveiről kérdezzük Dórát. A forgatásokat természetesen folytatják, szögezi le. Számára most az első, hogy megszerezze az egyetemen a PHD-fokozatot. Ahogy a belső kapun kilépünk a tágas előkertbe, rázendít a farkasfalka. Hátborzongató, mégis gyönyörű, amikor 28 farkas üvölti vad, ősi dalát. Pedig csak azért szólnak, mert azt hiszik, Dóra elmegy. Mi azért egy kicsit eljátszunk a gondolattal: tőlünk is búcsúznak.

 

Horváth Árpád

 

A fotókat Kőműves Kata készítette

 

Vajon sikerülhet-e a vadon élő állatok háziasítása? Lehet-e egy róka az ember barátja? Óriási jelentőségű kísérletekről olvashatnak a National Geographic Magyarország magazin hamarosan megjelenő, 2011. márciusi számában.