Írta: Leila Fadel
Fényképezte: Lynsey Addario

A három és fél milliósra becsült létszámú amerikai muszlimokat ellenséges légkör veszi körül, vallásukra erőszakos szélsőséges hittársaik és a muszlimellenes mozgalmak is árnyat vetnek. Az indulatokat tovább szítják egyes újságírók és politikusok muszlimellenes megnyilvánulásai. Trump elnök például rendre veszélyként beszél az iszlámról. A Fehér Ház jó húsz év után most először nem tartott gálavacsorát a ramadán alkalmából.


Húszezer kaliforniai muszlim vett részt a reggeli imán, hogy megünnepelje a ramadán végét, az Eid al-Fitret az anaheimi Angel stadionban. Az emberek gyakran a legjobb ruhájukat veszik fel a háromnapos ünnepségsorozatra és lakomára. Az amerikai munkaadók és iskolák zöme nem ismeri el az ünnepet, ezért a legtöbb muszlim szabadságot vesz ki ilyenkor.

Az Amerikai–Iszlám Kapcsolatok Tanácsa szerint tavaly az Egyesült Államokban száznál is több mecsetet fenyegettek meg, dúltak vagy gyújtottak föl. Mind több a gyűlölet-bűncselekmény: az FBI adatai szerint 2016-ban a muszlimokat 19 százalékkal több incidens érte, mint egy évvel korábban. A muszlim gyerekeket többször sértegetik, bántalmazzák, mint más felekezethez tartozókat, áll az ISPU kutatóintézet jelentésében. A Pew Kutatóközpont felmérése szerint az amerikai muszlimok fele úgy vélekedik: az elmúlt években nehezebb lett az élete.


Marya Ayloush kacagva figyeli hidzsáb-forgalmazó online vállalkozása, az Austere Attire reklámfotózását. A fényképeket a közösségi médiában és a saját weboldalán kívánja felhasználni. A vallásos muszlim nőknek visszafogott divatcikkeket kínáló cég hamar népszerű lett az Egyesült Államokban.

Közösségeik mégis országszerte virágoznak. Muszlim divattervezők Haute Hijab és Austere Attire márkanév alatt kínálják kiegészítőiket a hajukat eltakaró muszlim nőknek, de a nagyáruházak is gondolnak már erre a vevőkörre. Az élelmiszerláncok üzleteiben mindenütt kaphatók a muszlim vallási előírások szerint készített halal élelmiszerek. A Mattel még muszlim Barbie babát is piacra dobott: a fejkendős figurát Ibtihaj Muhammad amerikai vívó olimpikonról mintázták. A Kaliforniai Egyetemen, Berkeley- ben muszlim bölcsészkar működik, Claremontban pedig mesterképzés is indult. A muszlim közösségi élet mind mozgalmasabb, az aktivistáik rendre összefognak a társadalom peremére szorult többi közösséggel.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2018. júliusi lapszámában.