Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Föld

Ma politikusként dolgozik a világ második űrhajósnője

2018.08.08.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

1948. augusztus 8-án született a világ második űrhajósnője, az első nő, aki űrsétát hajtott végre. Ő Szvetlana Jevgenyjevna Szavickaja.

Alekszandr Szerebrov, Szvetlana Szavickaja és Leonyid Popov egy találkozón 1982. auguszus 29-én
Fotó: Profimedia

Apja a második világháborúban pilótaként szolgált, és kétszer kapta meg a Szovjetunió Hőse kitüntetést, katonai pályafutását a szovjet légvédelmi erők főparancsnok-helyetteseként fejezte be, anyja tanítónő volt. Lányukat nem nevelték szigorúan, s amikor kiderült, hogy a tizenhat éves Szvetlana titokban ejtőernyős ugrásokat végzett, támogatták célja elérésében, ami nem egyéb volt, mint a világűr meghódítása. A lány egy év alatt csaknem 450 sikeres ugrást hajtott végre, és tizenhét évesen lehetőséget kapott arra, hogy a sztratoszférából, akkor világcsúcsnak számító 14 250 méter magasságból ugorhasson ki, és hajmeresztő zuhanórepülés után csak 500 méteren nyitotta ki ernyőjét.

A Moszkvai Repülési Intézetben 1972-ben végezett, közben 1971-ben a szovjet csapat tagjaként első helyezést ért el a műrepülő-világbajnokságon. A szovjet Honvédelmi Szövetség pilótaoktatója lett, majd 1976-ra tesztpilóta képesítést szerzett, MiG-21 és MiG-25-ös vadászgépekkel négy világcsúcsot állított fel, gyorsasági világcsúcsa 2683 kilométer/óra volt. 1978-tól a Jakovlev tervezőiroda berepülő pilótájaként húsznál is több típust repült.

Miután az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) bejelentette, hogy női űrhajóst akar az űrbe küldeni, Valentyin Glusko, a szovjet űrprogram egyik vezetője egy hasonló szovjet program elindítását javasolta a pártvezetésnek. (A világűrben első nőként a szovjet Valentyina Tyereskova járt 1963-ban, az ő sikeres küldetése után egy kizárólag női személyzettel véghezvitt űrrepülést is terveztek, de ez nem valósult meg.) Leonyid Brezsnyev pártfőtitkárnak tetszett az ötlet, ezért 1979-ben elindították a kiválasztási folyamatot, s 1980. július 30-án hét jelölt kiképzése kezdődött meg, köztük volt Szavickaja is.

1981 decemberében született meg a döntés, hogy Szavickaja – Alekszandr Szerebrov és Leonyid Popov társaságában – a Szaljut-7 űrállomásra induló Szojuz T-7 űrhajó személyzetének tagja lesz. A kilövésre 1982. augusztus 19-én került sor, Szavickaja személyében csaknem két évtized után járt ismét nő a világűrben. (A szovjetek ezzel újabb sikert könyvelhettek el az űrversenyben, mert az első amerikai űrhajósnő, Sally Ride csak egy évvel később, 1983 júniusában indult útnak a kozmoszba.)

Az egyhetes út során Szavickajának a Szojuz egyik moduljában külön fülkét biztosítottak, de a többiekkel együtt az űrállomáson aludt. Az űrállomás személyzete virággal fogadta, ami nem csupán udvarias gesztus volt, hanem egy tudományos kísérlet része, a súlytalanság állapotában először termést hozó növények egyikét nyújtották át neki. Szavickaja augusztus 27-én a korábban dokkolt Szojuz T-5 fedélzetén tért vissza a Földre társaival.

Második űrutazására két év múlva, 1984 júliusában került sor. A küldetésre 1983 végén jelölték ki, amikor a NASA bejelentette, hogy Kathy Sullivan személyében ismét nőt küld a világűrbe, aki űrsétát is fog tenni, de a szovjetek ezen a téren is a magukénak akarták az elsőséget. Szavickaja a Szojuz T-12 űrhajóval 1984. július 17-én indult a Szaljut-7 űrállomásra Vlagyimir Dzsanibekov és Igor Volk társaságában. Dzsanibekovval július 25-én léptek ki az űrállomásról a kozmoszba, ahol 3 órát és 35 percet töltöttek egy különleges, több célra kifejlesztett munkaeszköz tesztelésével, Szavickaja személyében első alkalommal tett nő űrsétát. Az az űrbéli tevékenység – a „séta” névre rácáfolva – egyáltalán nem könnyű és nem veszélytelen, az asztronauták ilyenkor többnyire javítási, szerelési feladatokat végeznek. A „járművön kívüli misszió” (angol kezdőbetűi alapján EVA) rendkívüli technológiai és emberi teljesítmény. A három űrhajós 11 nap múlva, július 29-én a Szojuz T-12 fedélzetén tért vissza a Földre.

Felmerült a lehetőség, hogy Szavickaja egy csakis nőkből álló személyzettel harmadszor is a világűrbe indul, de a küldetést technikai nehézségek, majd terhessége miatt egyre halasztották, s végül lekerült a napirendről. A világ második női űrhajósa a két küldetés során összesen 19 napot, 17 órát és 6 percet töltött a kozmoszban.

Szavickaja a szovjet, majd orosz légierő kötelékében 1993-ig szolgált, és őrnagyi rangban vonult vissza. 1986-ban kandidátusi címet szerzett a moszkvai műszaki egyetemen, az 1990-es évek közepe óta tanít a Moszkvai Repülési Intézetben. Férje repülőmérnök, fiuk 1986-ban született.

A hithű kommunista Szavickaja 1989-ben politikai pályára lépett, a Szovjetunió Kommunista Pártjának színeiben a Szovjetunió 1991-es felbomlásáig működő Népi Küldöttek Kongresszusába. 1996 óta az orosz parlament, az Állami Duma kommunista képviselője, jelenleg a Duma védelmi bizottságának alelnöke.

Szavickaja az űrkutatás eredményeihez való hozzájárulásáért kétszer kapta meg a Szovjetunió Hőse és a Lenin-rend kitüntetéseket, nevét viseli a 4118-as számú aszteroida. A szocsi téli olimpiai játékok megnyitó ünnepségén, 2014. február 7-én az orosz lobogót négy orosz űrhajós vonta fel, egyikük ő volt.

Véget ért egy klímamérnöki kísérlet

Véget ért egy klímamérnöki kísérlet

Úgy döntöttek, befejezik a Harvard Egyetem kis léptékű klímamérnöki kísérleteinek sorozatát, a SCoPEx-et.

Hogyan nőhetett ekkorára a Denali?

Hogyan nőhetett ekkorára a Denali?

Észak-Amerika legmagasabb hegycsúcsa 6190 méteres tengerszint feletti magasságú, és több mint 2700 méterrel nyúlik a környezete fölé.

A világ legdélebbi postahivatala

A világ legdélebbi postahivatala

A postát egy alapítvány üzemelteti, a közvetlen szomszédok pedig elegáns frakkot hordva csúszkálnak a hóban.

Kína nem beszél, csak halad

Kína nem beszél, csak halad

A kínai űripar hatalmas lépésekkel halad előre, nemrégiben indították el a Hold körül kiépülő kommunikációs átjátszó műholdrendszer új tagját.

Még több holdrengés

Még több holdrengés

1969-1977 között mintegy 13 ezer holdrengésről készítettek méréseket a Holdon elhelyezett szeizmométerek, legalábbis eddig így tudtuk.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket