Fotó: Varga György

Lubics Szilvia hétszer teljesítette az Athén–Spárta útvonalon, 245,3 kilométer távon rendezett futóversenyt. 2011-ben, 2013-ban és 2014-ben első, 2012-ben és 2015-ben harmadik lett. 2013-ban és 2014-ben több mint egy órát javított a korábbi győztes idején. 2014-ben új női pályacsúcsot állított fel 26 óra 53 perc 40 másodperces idővel. Nyolcszoros magyar bajnok. Fogszakorvos, három gyermek édesanyja.

Az ultramaraton futó Szira Péterrel beszélget férfi, női teljesítőképességről, versenyről, kitartásról.

Valaha egy kisvárosban nem igazán tolerálták az efféle hóbortokat. Különösen nem egy nőnél…
Amíg még kicsik voltak a gyerekeim, gyakran eszembe jutott, nem lesz-e ciki nekik, hogy az anyukájuk ennyit fut. Az élet azonban rácáfolt a félelmeimre: azóta rengeteg előadást tartottam az iskolájukban és másutt is. Nagykanizsán érdeklődve, szeretettel fogadják azt, amit képviselek. A bátorságot, hogy bele mertem vágni abba, amire addig csak vágytam. Igazából ezzel a szemlélettel  azonosulnak az emberek. Sokaknak elég az első kudarc, hogy feladják, amibe belekezdtek.

A női/férfi teljesítőképesség kérdésében kemény a véleménye: „A nőknek az életben egyébként is többet kell kibírniuk.”
Nem a fizikai állóképességre gondoltam, abban a férfiak nyilván jobbak, hanem a mentális képességekre. Sokkal kevesebb nő indul az ultraversenyeken, de többnyire mind be is fejezi a távot, nem úgy, mint a férfiak. Általában több férfi adja fel a küzdelmet, mint nő. Persze ebben sem szerencsés általánosítani. Mindenesetre az ultrafutás követelte terhelést és fájdalmat a nők szerintem sokkal jobban viselik.

Ez a több hogyan vihető át a sportba?
A családban jórészt a gyereknevelés és a háztartás is a nőre marad, ráadásul mindezt általában egy választott hivatás mellett látja el. Nem beszélve a szülésről mint a fájdalom elviselésének önként vállalt tréningjéről.

2003-ban hirtelen ötlettől vezérelve kezdett el futni. Ugyanilyen hirtelen abba is hagyható a futás?
Hét év alatt, szisztematikus munkával jutottam odáig, hogy 200 kilométeres versenyeken is sikeresen vettem részt. Az ultrafutást nem lehet hirtelen abbahagyni. Ugyanilyen alapossággal kell leépíteni a napi terhelést. De én még nem érzem, hogy abba kellene hagynom. 44 éves vagyok, ez a kor az ultrafutásban épp a középkorosztály. Amíg találok célokat, folytatni fogom. Újabban a különleges terepen új kihívásokkal járó versenyeket keresem.

Meglátogatja még az a katarzis, amit az első félmaratonja után érzett?
Volt már azóta sokkal jobb is. Az első Spartathlon után úgy gondoltam, én ide nem jövök többet. Emberhez méltatlannak éreztem a szenvedést, amit átéltem. A következő évben megnyertem a versenyt. Vagy csináljuk szenvedéllyel, vagy el se kezdjük.

Vezet statisztikát?
A Nemzeti Sport munkatársai kiszámolták, hogy eddig körülbelül másfélszer futottam volna körbe a Földet.