Vincze Felícia oxigénpalackot, újraélesztő-készüléket szerel össze közvetlenül az otthona mellett lévő szülőszobában

A Magyar Néprajzi Lexikon szerint, annak idején voltak az úgynevezett parasztbábák, akiknél anyáról leányra szállt a tapasztalaton alapuló tudás. A 19. század közepétől a sikeres szülést levezető asszonyok cédulát, vagyis engedélyt kaptak tevékenységük végzéséhez, de még az ő ismereteik is tapasztalatokon alapultak. 1902-től pedig már hivatalos tankönyvből tanulnak a szülésznők.

„Ma Magyarországon inkább hívják bábáknak az intézeten kívül dolgozókat és szülésznőknek a kórházakban tevékenykedőket, de valójában ugyanarról a szakmáról és végzettségről van szó. Külföldön nincs nevezéstanbeli különbség az egyes helyszíneken dolgozók között. Az nagyon sajnálatos, hogy a szülésznők feladatköre a mai magyar rendszerben szűk keretek között mozog, bár végzettségük szerint nyújthatnának várandósgondozást és utógondozást is. Tevékenységük tulajdonképpen az asszisztenciára szűkült. Ugyanazt a végzettségük a kórházban illetve az azon kívül dolgoznak. A főiskola elvégzése után legtöbben nyilvánvalóan kórházi szülésznők lesznek” – kezdi a fenti kérdés tisztázását Vincze Felícia, hódmezővásárhelyi holisztikus bába és dúla.

Már a történelmi időkben is segítették a szülő nőket?
A szüléseken feltehetően mindig segítették a vajúdó nőt a környezetében élők. A szaksegítség rendszeressé válása természetesen későbbre tehető, hiszen tárgyi tudás és gyakorlat is kellett ahhoz, hogy szakmáról beszélhessünk. A szervezett képzések megjelenése előtt leginkább a közösségben élő nők segédkeztek a szüléseken, esetleg kiemelkedett közülük az, akinek nagyobb gyakorlata volt, azaz több szülésen is részt vett. A feladatkör is az ismeretanyag bővülésének megfelelően változott.

Mindig bábák és dúlák segédkeztek a szüléseknél?
Igen, az utóbbi néhány évtized kivételével csak nők voltak szülésen. A férfiak feladatkörébe nem tartozott a születés kísérése.

Pontosan mi egy bába feladata?
A bába vagy szülésznő szaksegítséget nyújtó, szakképzett egészségügyi dolgozó, aki ennek megfelelően felelősséggel tartozik, hogy az anya és magzat, majd az újszülött megkapjon mindent, ami a biztonságos és komplikációmentes szüléshez és születéshez szükséges.

Térjünk át a dúlákra! Nekik milyen teendőik vannak?
Nagyon fontos tisztázni, hogy a dúlák nem egészségügyi dolgozók, a dúlaság nem szakma, így nincs olyan tudásanyag sem, amit a dúláknak kötelező lenne elsajátítaniuk. Bárki lehet dúla, aki úgy érzi képes arra, hogy elsősorban lelkileg, másodsorban fizikailag támogassa az anyát a vajúdás során. A fizikai támasz lehet masszázs, akupresszúra vagy bármi egyéb, ami a dúla tudásának és gyakorlatának megfelel. Mindettől függetlenül azonban a legfontosabb, hogy olyan szoros, bizalmi kapcsolatban álljon az anyával és ideális esetben az apával, családdal, hogy tudják, bármikor számíthatnak rá, és támogatni fogja őket bármi is legyen a vajúdás menete vagy az anya szükséglete.

Miben változott a szülések levezetésének módszere az eleddig eltelt idők során?
Ahogyan nő az ismeretanyag, úgy változik a feladatkör is. Mint említettem, Magyarországon a kórházban dolgozó szülésznők feladata az orvosoknak segédkezni, de intézeteken kívül és a nyugati országokban láthatjuk, hogyan működik az önálló bábai munka. Ma modern eszközök állnak rendelkezésünkre a magzat monitorizálására, életjelenségek megfigyelésére, komplikációk kezelésére.

Tehát akkor a bába tudása nagyobb a dúláénál?
Ahogy említettem is, a dúla nem szaksegítség, hanem inkább egy barát, akire lehet számítani. Nem végez vizsgálatokat, nem hoz döntéseket, így felelősséggel sem tartozik a szülés kimeneteléért.

Mit jelent foglalkozása nevében a „holisztikus” szó?
A holisztikus mindenre kiterjedőt jelent, ami a szülészetben annyit tesz, hogy a teljes ellátást adjuk, azaz a várandósságot, szülést és gyermekágyi időszakot is kísérjük. Ezek nem elválasztható szakaszok ebben az életre szóló eseményben, ezért lenne fontos az, hogy egy-két ellátóhoz kötődjön a kismama.

Miért jó, ha valaki egy személyben bába és dúla is?
A bizalmi kapcsolat és mély ismeretség megléte miatt fontos. A holisztikus ellátásban ez adódik, hiszen mi vagyunk az anyával már a várandóssága idején is, így a szüléskor nem ismeretlenként lépünk oda hozzá, hanem olyan segítőként, akit ismernek, tudjuk mik az elvárásai.

Büszke arra, hogy ezt a hivatást választotta?
Nem büszke vagyok, hanem alázattal próbálom elfogadni ezt a hívatást és haladni ezen a sokszor rögös, de gyönyörű úton.

Ez csupán egy a négy bábatáska közül, amiket minden esetben magával visz a szakember

Kiből lehet jó bába/dúla?
Abból, akiben van szeretet, alázat, elfogadás, kitartás és türelem.

Nehéz foglalkozásnak tartja hivatását?
Igen, nehéznek, különösen Magyarországon, intézeten kívül dolgozni és teljes ellátást nyújtani nem egyszerű. Hiába van jogszabály, ami szerint dolgozunk, sokan nem ismerik vagy nem veszik tudomásul. Emellett ott az állandó készenlét, bármikor hívhatók vagyunk, ami nagy teher, hisz sosem tudom, mi lesz holnap, ott tudunk-e lenni egy programon, tudunk-e aludni, stb. Minden nehézség ellenére úgy érzem, ez a legszebb hivatás. Végigkísérni családokat életük legjelentősebb eseményén és osztozni az örömükben a legcsodálatosabb dolog.

Van-e átlagos napja egy bábának/dúlának? Hogyan néz ki egy munkanapja?
Várandós- és gyermekágyi vizitek vannak, ha szülésre hívnak bennünket, akkor ott vagyunk, akár sok-sok órát is. Emellett mindannyiunknak van saját családja, gyerekei, háztartása, hobbija, ahol szintén szeretnénk megfelelni.

Hogyan látja szakmájának jövőjét?
Reményeim szerint egyre többen leszünk, akik tudják és merik vállalni az önálló munkát. Nagyon szeretném, ha egyre több praxis lenne az országban és ennek megfelelően egyre nagyobb igény is a munkánkra.

Fényképezte: Sarusi István