Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Kultúra

Magyar különdíjasok, kiváló természetfotók, ünnepélyes díjátadó

2017.10.21.Farkas Alexandra
National Geographic Magyarország

Két magyar természetfotós, Potyó Imre és Máté Bence fotóját is különdíjjal jutalmazták a világ legrangosabb természetfotós pályázatán.

Fagyos lepkeszárnyak keresik a forró szerelmet egy kopasz fákkal övezett, csillagfényes börzsönyi patakvölgyben Potyó Imre különdíjjal elismert fotóján.
A kis téliaraszoló lepkék (Operophtera brumata) november végi rajzása igazi kuriózum, ezek a rovarok ugyanis október végétől január elejéig sötétedés után, mindössze 2-8 Celsius-fokban repülnek. A hímek ilyenkor udvarolnak a fák törzsein kapaszkodó, szárnynélküli nőstényeknek, melyeket a kibocsátott feromonok alapján találnak meg. A kép legnagyobb technikai kihívása, hogy a fotográfus a lepke gyors röptét megfelelő élességi tartományban fagyassza meg, illetve a háttérben húzódó csillagos erdő egyaránt éles legyen.”

A londoni Természettudományi Múzeumban megrendezett díjátadó gála első egy órájában az ismerkedésé, a beszélgetésé és a rég nem látott ismerősök köszöntéséé a főszerep – az előcsarnokban ilyenkor a világ legjobb természetfotósai mellett számos meghívott vendég gyűlik össze. Potyó Imre kedveseként Farkas Alexandra, e cikk szerzője is részt vett az idén 53. alkalommal megrendezett természetfotós megmérettetés ünnepélyes eredményhirdetésén. A 2017. október 17-i rangos eseményen meghívott vendégként jelen volt Fáth Péter, a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége – elnöke is.

Egy óra elteltével nyílt meg a Természettudományi Múzeum előcsarnoka, ahol folyton változó, sejtelmes fények alatt, díszes kör alakú asztaloknál tálalták fel a vacsorát. Ezzel egy időben óriási kivetítőn jelentek meg a verseny legjobb képei. A díjazott képek némelyike soha nem látott pillanatokat mutat be: a legnagyobb ámulatot talán a 147 képből álló, fagyos vízben készült panoráma okozta, mely alulnézetből ábrázol egy antarktiszi jéghegyet. A gála szervezői a legjobb természetfotókat bemutató album mellett egy különös ajándékkal is meglepték a résztvevőket: az asztaloknál elhelyezett, speciális papírból készült menükártyákba ugyanis ültetésre és locsolásra váró, apró növényi magvakat rejtettek.

Az idén 92 országból 48 ezer nevezés érkezett. Ebből a tetemes mennyiségből elismert fotósokból álló szakmai zsűri több lépcsőben választotta ki a legjobb száz természetfotót. Az egyes kategóriák első helyezettjei a díjátadó gálán arra is lehetőséget kaptak, hogy fotójukról, azok fontos természetvédelmi üzenetéről és a fotózás különleges – vagy épp rémisztő – körülményeiről röviden beszámoljanak.
A fotón az idei pályázat fődíjasa, Brent Stirton mutatja be hat képből álló sorozatát,mellyel a súlyosan veszélyeztetett orrszarvúakat érintő gyötrelmekre, és a túlélésükért folyó, kilátástalannak tűnő küzdelemre kívánja felhívni a döntéshozók és a világ figyelmét.

A 25,2 méter hosszú, Hope (Remény) névre keresztelt kék bálna csontváza néhány hónapja került a múzeum monumentális előcsarnokába, a Hintze Hallba. A gigantikus teremtmény jelenléte fontos természetvédelmi üzenetet hordoz a látogatók számára: a kék bálna ugyanis az intenzív vadászat miatt kis híján a kihalás szélére került a 20. században, a nemzetközi összefogásnak hála azonban populációi napjainkra újból megerősödni látszanak. A gálavacsora vendégei fölé magasodó csontvázról több beszédben is szó esett az est folyamán.

A kiválasztott száz legjobb természetfotót bemutató exkluzív kiállítást a meghívottak láthatták elsőként az est végén. A közel egy méter széles képek mondanivalója és lenyűgöző részletgazdagsága ilyenkor fedezhető fel igazán, a fotókat ugyanis a világon egyedülálló technológiával – hátulról megvilágítva – helyezik el egy rendkívül hangulatos, sejtelmes fényű teremben. Potyó Imre fotója a gerinctelen állatok viselkedését bemutató kategóriában kapott különdíjat.

Máté Bence különdíjas fotójával (jobbra) a Ciprus területén tapasztalható példátlan madárpusztításra kívánja felhívni a figyelmet, ahol a helyiek évente kétmillió fészkelő és vonuló madarat ölnek meg és értékesítenek illegálisan, gyakorlatilag büntetlenül. A léppel bekent faágakhoz ragadt madarak pusztulásáért ugyanis nemzetközi nyomás hiányában nem vonják felelősségre az orvvadászokat, így ez a tevékenység minden ében drasztikusan csökkenti a közel s távoli térség madárállományát.
Justin Hofman fültisztító pálcikába kapaszkodó csikóhalat ábrázoló fotójának (balra) a tengereket és óceánokat ellepő hulladék kapcsán van ikonikus jelentősége.

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

A 35-40 éves korában elhunyt férfit szarvasmarháival és szekerével együtt temették el.

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

A felszín alatti folyosókat rejtőzködésre használhatták a Bar Kohba-felkelés idején.

Ezeréves korcsolyát találtak

Ezeréves korcsolyát találtak

A Csehországban feltárt lelet ritka bepillantást nyújt a középkori emberek találékonyságába és mindennapjaiba.

Bronzkincsekkel teli ősi sírokat találtak Kínában

Bronzkincsekkel teli ősi sírokat találtak Kínában

Egy tükör, egy tányér, egy harang és más leletek kerültek elő.

Megtalálták Nagy-Britannia Pompejiét

Megtalálták Nagy-Britannia Pompejiét

A több ezer éves település ritka betekintést nyújt a bronzkori mindennapokba.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket