Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Kultúra

Így elevenedik meg egy 2000 éves nő arca

2016.08.27.Lugosi Péter
National Geographic Magyarország

Meritamon, azaz „Ámon kegyeltje”, több mint 2000 éve halt meg. II. Ramszesz és Nofertari legismertebb lányát most az orvostudomány és a technológia segítségével keltették életre.

Fotó: Paul Burston

Az ókori egyiptomi hercegnő mumifikálódott fejét közel száz évig úgy pihent a Melbourne-i Egyetemen, hogy a tudósok többsége nem is tudott a lelet létezéséről.

Az egyetemi Orvostudományi-, Fogászati és Egészségtudományi Kar új projektjének keretén belül azonban most „feltámadhatott” a legendás Meritamon. Az orvostudományt, kriminológiát, komputertomográfiás vizsgálatot, 3D-nyomtatást, egyiptológiát és művészetet is magába foglaló program során egy 18-25 éves nő arcát rekonstruálták.

Vajon hogyan halt meg? Milyen betegségei voltak életében? Honnan származott? És mit evett? Többek közt ezekre a kérdésekre is keresték a választ a kutatók.

Hogy hogyan is került egy ausztrál egyetemre egy egyiptomi lelet? Feltehetőleg Frederic Wood Jones professzor révén, aki az anatómiai intézet vezetőjeként 1930-ban ásatást végzett Egyiptomban. Ezután a fejet sok ideig egyéb emberi maradványok közt tárolták az egyetemhez tartozó Harry Brookes Allen Anatómiai és Patológiai Múzeumban, egy formaldehides üvegben. A balzsamozási eljárás, a mumifikálódás és a közel száz évig tartó hányattatott sors így sem tudta teljesen elnyomni a hercegnő vonásait.

A koponya vizsgálatának ötlete Ryan Jefferies-től, a múzeum kurátorától származik. A fejet takaró kötést a relikvia épsége érdekében, valamint kegyeleti okokból nem távolították el, azonban így is rengeteg információt szereztek a leletről. „Egykor ő is élő személy volt, akárcsak a többi emberi minta, melyet itt őrzünk, és erről nem feledkezhetünk meg” – állapította meg a szakember.

A koponyát Jefferiesék CT-vel elemezték. A maradvány remek állapota és a közben felmerülő kérdések arra sarkalták a csapatot, hogy a projektbe bevegyenek más kutatókat is.

A minta származását és tulajdonosának nemét Janet Davey, a Monash Egyetem törvényszéki egyiptológusa állapította meg. Davey később a Liverpooli John Moores Egyetem antropológusával, Caroline Wilkinsonnal is felvette a kapcsolatot – nem véletlenül, a kutatót a világ egyik legjobb arcrekontrukciós szakembereként tartják számon.

Az egyeztetés után a csoport rengeteg adatot tudott meg a koponya gazdájáról. Megállapították, hogy egy nagyjából 162 centiméter magas nő maradványait vizsgálják, fogait, valamint balzsamozásának módszerét tanulmányozva arra is következtethettek, hogy a lelet a Nagy Sándor hódítása előtti korból származik.

Meritamon most a szénizotópos kormeghatározásra vár. Davey szerint a múmia nem származhat az időszámítás előtti 16. századnál régebbről.

Egy diák közreműködése
Az utóbbi időben Stacey Gorski, a Melbourne-i Egyetem orvosbiológiai mesterszakos hallgatója Pilbrow felügyelete alatt törvényszéki patológiai módszerekkel igyekszik feltárni, milyen lehetett Meritamon egészsége, valamint hogy miben halhatott meg.

A diák már a CT-felvételek alapján megállapította, hogy a nőnek két tályogos foga is volt, valamint azt, hogy koponyája több ponton is elvékonyodott, ezek a vérszegénység tünetei. A betegséget sokszor a csontvelő megduzzadása idézi elő, Meritamon esetében ez a maláriaparazita miatt alakulhatott ki – az ókori Nílus deltájában ez gyakori lehetett.

„Az a tény, hogy felnőttkoráig élt, arra utal, hogy élete későbbi szakaszában fertőződött meg” – jelentette ki Groski. „Az anaemia egy nagyon gyakori patológia az ókori egyiptomi testek esetében” – tette hozzá.

Bár a múmia többi részének hiányában lehetetlen megállapítani a halál pontos okát, a vérszegénység lehet esélyes. Annak kiderítésében, hogy mi okozta Meritamon betegségét, a nyaki részből vett minta elemzése segíthet – ehhez azonban az kell, hogy a szövet tartalmazza valamely parazita DNS-ét. Az eljárás viszont túl költséges, ezért marad a manuális megoldás: Groski elektromikroszkóppal keresi majd meg a kórokozók nyomait.

A hallgató abban bízik, hogy a szövetek tanulmányozása után Meritamon táplálkozási szokásaira is következtethet majd.

Egy 2000 éves arc újjászületése
Az arc elkészítésében komoly feladat hárult az Anatómiai és Idegtudományi Tanszék dolgozóira és a képalkotó technikusra, Gavan Mitchellre. A tervezést nem számítva a 3D nyomtató összesen 140 órán át készítette azt a koponyát, mely később a rekonstrukció alapja lett – a folyamat természetesen így is gyorsabb volt, mintha kézzel formázták volna meg a csontokat.

Meritamont  Jennifer Mann szobrász keltette életre. A művésznek megvan a megfelelő tudása az efféle munkához, hiszen a Texasi Állami Egyetemen Törvényszéki Antropológiai Központján tanult. „Hihetetlen, hogy a koponyája ilyen jó állapotban van annyi idő után, és a modell, melyet Gavan készített, gyönyörű volt a részleteiben” – állapította meg Mann.

A szakember kiemelte, hogy száz százalékos pontossággal lehetetlen visszaadni a hercegnő külsejét, a rekonstrukcióhoz felhasznált modern népességi minták ugyanis sokban eltérhetnek az ókori emberek adataitól. A szobrász feladatát nehezítette továbbá, hogy a mumifikálódás eltorzította a nő vonásait – a szoros kötözés például teljesen összenyomta az orrot.

„Követtem a bizonyítékokat és a rekonstrukció elfogadott módszertanát, és ebből jött létre az arca egy olyan valakinek, aki a messzi múltból jött el hozzánk. Ez egy csodálatos érzés ” – tette hozzá Mann.

A végső fázisban poliuretán gyantából öntötték ki az arcot. A kutatók egy sötét olívaárnyalatot választottak Meritamon bőrszínének, frizuráját pedig egy korábban rekonstruált, jó állapotú női múmia hajviseletéről mintázták – a megvalósításhoz egy helyi afrikai hajszalon egész napos munkája kellett.

A kutatók bíznak benne, hogy II. Ramszesz lányának megformálásával, eddig feledésben lévő neve is újjáéled. Ahogy Davey is megállapította: „Rekonstruálásával visszaadtunk valamennyit a személyazonosságából, cserébe ő csodálatos lehetőséget adott ennek a különböző kutatókból álló csoportnak, hogy megvizsgálják őt, és kitolják a tudás és a technológia határait, amennyire csak lehet.”

Forrás: The University of Melbourne

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

A 35-40 éves korában elhunyt férfit szarvasmarháival és szekerével együtt temették el.

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

A felszín alatti folyosókat rejtőzködésre használhatták a Bar Kohba-felkelés idején.

Ezeréves korcsolyát találtak

Ezeréves korcsolyát találtak

A Csehországban feltárt lelet ritka bepillantást nyújt a középkori emberek találékonyságába és mindennapjaiba.

Bronzkincsekkel teli ősi sírokat találtak Kínában

Bronzkincsekkel teli ősi sírokat találtak Kínában

Egy tükör, egy tányér, egy harang és más leletek kerültek elő.

Megtalálták Nagy-Britannia Pompejiét

Megtalálták Nagy-Britannia Pompejiét

A több ezer éves település ritka betekintést nyújt a bronzkori mindennapokba.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket