A kiállítás legnagyobb fotója egy testvérpárt ábrázol

A világ ismert fotósainak nagyméretű képei ingyenesen látogathatóak négy hónapon keresztül, mindössze háromórányira Budapesttől, egy tradicionális osztrák fürdővárosban, Baden bei Wienben.

Jacques Rocher, az Yves Rocher alapítvány elnöke, 2004-ben egy hatalmas szabadtéri kiállítást álmodott meg szülővárosában, La Gacillyben. A természetvédelem elkötelezettjeként az ember és a környezet kapcsolatát állította a kiállítás fókuszába, és segítőivel a világ legjobb fotósainak ilyen irányú képeiből válogattak ki kétezret. A teljesen új megközelítésű tárlatnak a városka utcái, parkjai adtak teret, és az óriási, időnként akár 70 négyzetméteres képek közt sétálva a városlakók és turisták sokkal erőteljesebben szembesültek a fotók által felvetett problémákkal. Az első kiállítás elsöprő sikerén felbuzdulva a rendezvény rendszeres lett, azaz 15 éve minden nyáron képekkel „rendezik be” a francia kisvárost. A közönség pedig töretlenül lelkesedik a képekért – ma már az évi 400 000 látogatóval ez Európa messze legnagyobb fotófesztiválja.

A fotókat mindig két prioritás alapján válogatják. Az egyik fókusz egy ország vagy kontinens – 2015-ben ez Olaszország, 2016-ban Japán, 2017-ben pedig Afrika volt. A képek másik csoportja pedig egy-egy környezeti problémát jár körbe - ez a központi kérdés 2015-ben a bolygónk, 2016-ben az óceánok, 2017-ben pedig az emberek és állatok kapcsolata volt.

Az osztrák kisváros, Baden bei Wien 2018-ban rendezi meg első ízben a fesztivált, mégpedig úgy, hogy a 2017-es anyagot hozzák át négy hónapra, a június 8. és szeptember 30. közti időszakra.

Balról jobbra: Lois Lammerhuber a badeni kiállítás ötletgazdája, Gerhard Weber a város főkertésze, Stefan Szirucsek polgármester, Jacques Rocher a francia kállításigazgató

Pascal Maitre a fesztivál jelképével

A fotográfusok és szervezők a jelképes faültetésen

De hogyan kerül egy francia kiállítás a sógorokhoz?
Erről az ötletgazdát, Lois Lammerhubert kérdeztem, aki osztrák fotósként több projekten is együtt dolgozott Jacques Rocher alapítványával. A két úr összebarátkozott, így Lammerhuber meghívást kapott a tavaly nyári fotókiállításra. Ahogy rótta a városka utcáit, hirtelen bevillant neki, milyen jól mutatnának ezek a fotók Badenben. Szinte látta maga előtt, melyik képsorozatot hova helyezné el saját városában.  A gondolatot ekkor még igyekezett kiverni a fejéből, hiszen ez mégse egy szuvenír, amit beletesz az ember a bőröndjébe, hogy hazavigye, hanem egy helyhez kötött fesztivál. De az ötlet nem hagyta nyugodni. A kiállítás megnyitóján odaült barátja mellé és csak annyit mondott: La Gacilly Badenben. A francia fesztiválelnök visszakérdezett. Baden? Az hol van? Lammerhuber elővette a mobilját és megmutatott néhány fotót a városról. Rochernek tetszettek a képek a virágokkal teleszórt parkokról, így pár hét múlva már el is látogatott Badenbe. Ahogy meglátta a várost, azonnal igent mondott, de még meg kellett győzni, az akkor frissen kinevezett polgármestert, Stefan Szirucseket is. Úgyhogy Lammerhuber őt is felkereste és ismét előkerült a telefon, meg annak képgalériája. Ezúttal La Gacillyről mutatott fotókat a polgármesternek, akire szintén átragadt a lelkesedés. A városban mindig is prioritás volt a környezetvédelem, hiszen a fürdőkúrára érkezett vendégeknek igyekeznek egészséges környezetet biztosítani. A parkokban egyáltalán nem használnak semmiféle vegyszert és saját szememmel láttam, ahogy a városka marketingvezetője az utcán meglátva egy ott árválkodó parkolójegyet azonnal lehajolt, hogy felvegye és a szemetesbe dobja. Nem volt nehéz meggyőzni egy ilyen városvezetést arról, hogy milyen nagyszerű otthont adnának egy környezettel foglalkozó fesztiválnak – úgyhogy az elvi megállapodás hamar megszületett.

Amikor Lammerhuber kivitte francia kollégáját a reptérre és hazament, hirtelen rászakadt a felelősség súlya. „Mit tettem?” – kérdezte magától ijedten, de aztán igyekezett megnyugodni. Ez is csak olyan kiállítás, amiből már többet is szervezett, csak a méretei nagyobbak. Sokkal!

A 850 ezer eurós költség egyharmadát a város, másik harmadát a tartomány, a harmadik részét pedig szponzorok állták.
Lammerhuber csillogó szemekkel mesélte, ma ő a világ legboldogabb embere.  Bár hónapok kemény munkája van mögötte, olyan hálálkodó leveket, üzeneteket kap, hogy naponta többször könnyek szöknek a szemébe.

Akintude Akinleye és a cikk írója Kisgyörgy Éva

Hatalmas élmény volt, hogy két, World Press díjat kapott fotóssal is sikerült beszélgetnem.
Pascal Maitre francia fotográfus kedvenc témája Afrika. Fiatalként többször járt a fekete kontinensen és egyszerre nyűgözte le annak szépsége és problémái. A Világbank adatai szerint Afrikában 600 millió emberhez nem jut el az áram és képeivel azt igyekszik körüljárni, mégis miképp élnek így az emberek. De természetesen kikérdeztem arról is, járt-e nálunk. Mosolyogva felelte, hogy igen, jó húsz éve képsorozatot készített a Dunáról. Nagy tisztelője a magyar fotográfiának, azonnal sorolta kedvenceit: André Kertész, Robert Capa, Martin Munkácsi.

Nigériából érkezett Akintude Akinleye, aki már gyerekkorában tudta, fotós akar lenni. Kisiskolásként beállt segédnek egy fotóstúdióba, és mivel szegény családból származott, középiskolai és egyetemi tanulmányai alatt is végig inaskodott. Kulturális antropológia szakon végzett, ösztöndíjjal Kanadában szerzett mesterfokozatot, ahol a doktoriját tervezi megírni, és tanítani is itt szeretne. A Reuters munkatársaként járja a világot, de a közeljövőben inkább saját projektekre igyekszik koncentrálni.

A fesztivál ereje abban rejlik, hogy a gondosan kiválogatott, nagyon magas minőségű fotók megállítják, elgondolkodtatják az arra járókat. Sokszor kérdéseket vetnek fel, máskor válaszokat adnak, felráznak és megnyugtatnak, elszomorítnak és reményt nyújtanak. Minden egyes kép nagyon erős, hiszen alkotóik a szakma legjobbjai, gyakran World Press Photo versenyeken győztes művészek.  Ahogy nap mint nap látjuk ezeket a képeket, közelebb érezzük magunkhoz a rajtuk ábrázolt embereket és problémákat. A kiállításnak pont ez a célja: a mai világban, amikor ijesztően eltávolodtunk a természettől, újra közelebb kell kerülni hozzá, hogy fenntartható módon, harmóniában élhessünk vele. Ugyanígy a föld lakóival is – ha eddig Afrikáról csak a szegénység jutott eszünkbe, a képek láttán megváltozhat véleményünk.

Írta és fényképezte: Kisgyörgy Éva - travellina.hu