Írta: Paul Salopek
Fényképezte: Matthieu Paley

A Vakhan a Föld egyik legnéptelenebb tája. Keskeny, ám 320 kilométer hosszú: az afgán Badahsán tartományból indulva a tádzsik–pakisztáni határ között nyúlik el, egészen a már Nyugat-Kínában emelkedő hófödte csúcsokig. Ezeket a határokat az oroszok és a britek húzták meg a 19. században, így alakítva ki ütközőzónát a két ázsiai gyarmatbirodalom között; aztán meg a határok valahogy úgy maradtak. Ma úgy 17 ezer nomád pásztor, illetve fallal kerített falvakban lakó földműves él a területen. Ezen az úton hagyom el jómagam is Közép-Ázsiát.

Omina Bégum a háza tetejére állított kunyhóban pihen vucs Urguntban.

A tádzsik határon Iskasimnál keltünk át. Utoljára 16 éve léptem afganisztán földjére haditudósítóként. Egészen más ország volt még az.
Az én Afganisztánomban katonák száguldoztak Toyota kisteherautókon. Imitt-amott pedig amerikai B-52-es repülőrkről ledobott 230 kilós bombák robbanása rázta meg a vidéket.

A gyéren lakott Vakhant a Hindukus eddig megóvta a háborútól. Itt a béke csendje honol. Amint az érett búzatáblák között bandukolunk, biztonságban érezzük magunkat. Mint még a bibliai időkben: a gazdák körbe-köbe hajtott okrökkel csépeltek.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2018. szeptemberi lapszámában.