Írta: Szira Péter
Fotó: Lakos Gábor

Kun Ádám evolúció-biológus, ökológus, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa és az ELTE oktatója. Szakterülete az emberi együttműködés evolúciója és az élet keletkezése. Lelkes tanító, tudománynépszerűsítő. Tavaly megjelent könyvében mindenki számára érthetően tekinti át a modern evolúcióbiológiát. Blogján friss tudományos eredményeket ismertet.

Megközelíthető-e az evolúció felől a xenofóbia, illetve a rasszizmus?
Egyértelműen igen, méghozzá mind a kettő. A félelem, a xenofóbia az egyszerűbb eset. Képzeljünk el egy zárt közösséget, amelyben megjelenik egy magányos idegen. A helybeliek első kérdése ez lesz: de miért van egyedül? Az emberek közösségben élnek – ezt az idegent tehát biztosan kitaszította, elküldte a saját csoportja. Ha nagyobb csoport tűnik föl ugyanígy, akkor az feltehetően a területet vagy annak legalábbis egy részét akarja megszerezni. Az effajta territorialitás vagy inkább csoporttudat már régóta megvan bennünk. Az aktív idegengyűlölet, a rasszizmus is reflexszerű az embernél, ezt tudomásul kell vennünk. Példaként elég legközelebbi rokonainkat, a csimpánzokat és a bonobókat venni, hogy belássuk: az idegengyűlöletnek egyértelmű biológiai alapjai vannak.

Ne vegyük rögtön az embert?
Arra is sort kerítünk, de előbb nézzük, mi van körülöttünk… A csimpánzok extrém módon rasszisták, ha szabad így fogalmaznom. Csányi Vilmos példájával: ha felteszünk hat, egymás számára idegen, ivarérett hím csimpánzt a 7-es buszra a Móricz Zsigmond körtéren, a Ferenciek terére már csak egy lesz közülük életben. Azt is megfigyelték, hogy ha kettéválik egy túl nagyra nőtt csimpánzcsoport, attól a perctől a két új csoport tagjai agresszívek lesznek egymással. A bonobóknál matriarchátus van, a nőstények pedig nem annyira agresszívek, mint a hímek. Mi, emberek e két állapot között „jojózunk” – mert azt tényleg nem lehet mondani, hogy egy idegen láttán azonnal fegyver után kapunk.

A szociálpszichológia viszont állítja, hogy ezeket a tíz- meg tízezer éves ösztöneinket a tömérdek civilizációs hatás már jócskán felhígította.
A legmélyebb ösztöneinket szerintem nagyon nehéz felülírnunk.

Olyan mélyen gyökereznek?
A csoporttudat borzasztóan erős az embernél. Ami ebből a szempontból megkülönböztet bennünket a csimpánzoktól, az az, hogy a csimpánzok merevebbek. A csimpánz számára csupán a saját csoport létezik, mindenki más ellenség. Az embernél is van olyan, hogy „mi” és „ők”, ám mi jóval rugalmasabbak vagyunk abban a kérdésben, hogy mit is tekintünk csoportnak. Számunkra bármi lehet csoport, még a kézimunkaszakkör is.

Ez a kromoszómák szintjén működik?
Ha azt mondom, igen, akkor Ön biztosan meg fogja kérdezni tőlem, hogy melyik gén felelős mindezért, én meg  nem tudok válaszolni. Ezért inkább azt mondom: olyan mélyen bennünk van a csoporttudat, hogy a kutatások szerint már a csecsemő is imád kategorizálni. Az is tény, hogy nagyon élesen látjuk a csoporthatárokat. Ez még nem félelem vagy gyűlölet – csak természetes számunkra, hogy saját csoportunk legyen.

Eszerint mi is eldöntöttük már a bemutatkozásnál: barát vagy ellenség?
El kellett volna? Nem hiszem. Az előítélet egészen más kérdés.

A kultúra, a műveltség, a civilizációs szokások nem írják felül ezeket az ösztönöket?
Magát a kategorizálást nem, legfeljebb más jellemzőket fogunk nézni. Meg mást fogunk mondani, mivel megtanultuk, hogyan kell politikailag korrekt módon fogalmazni. De az sokkal fontosabb, hogy a csoporttudatunk jóval flexibilisebb, mint más állatoké. Mindig tudunk új meg új csoportot választani és a magunkénak tekinteni, így bizonyos értelemben valóban felül tudjuk írni az ösztönös távolságtartást vagy akár a gyűlöletet is. A rasszizmust tápláló előítéleteinket azonban olyan csoportokra is kiterjesztjük, amelyekkel még csak nem is találkoztunk. Ez egy reflex, amely nem feltétlenül társul agresszióval. El kellene fogadnunk ezt a tényt, semmi értelme harcolni ellene. Akár az Európai Unióra is kiterjeszthetnénk a csoporttudatot, így fölszámolhatnánk a nemzetek közötti sok száz éves ellentéteket. Akár az emberiséget is tekinthetnénk csoportnak.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2018. júliusi lapszámában.