Írta: Andrew Revkin

Miért nem tudjuk számottevően fékezni az általunk okozott klímaváltozást? Miután jó harminc éven át a klímával kapcsolatos témákról írtam, nemrég eszembe jutott: hasznos, még ha olykor kínos is lenne felidézni, milyen téves helyzetértékelések és elszalasztott lehetőségek miatt romlott a helyzet.

Megnevezhetünk-e főbűnösöket? Majd mindenkinek megvan a maga elmélete és „gyanúsítottja”. Íme néhány: az alapkutatások elégtelen finanszírozása, az ipari lobbi befolyása, a szakszerűtlen sajtó, az ásványi tüzelőanyagok hasznosításában érdekelt üzleti körök és az állami beavatkozást ellenzők szándékos porhintése. És ne feledjük a „nem megfelelő hozzáállást” sem – ez vonatkozik a klímaváltozás megfelelő kezelését gátló viselkedésformákra és társadalmi normákra.

Évekig azt hittem, hogy a válasz Agatha Christie Gyilkosság az Orient expresszen című regényének végkifejletéhez hasonlít, azaz minden gyanúsított bűnös. De az is elképzelhető, hogy a klímaváltozás nem is annyira egy orvosolandó környezeti anomália, hanem mind komolyabb veszélyforrás: egyelőre az emberiség nagyobb hatással van a bolygóra, mint amennyire uralni tudja ennek következményeit. Planetáris pubertás című 2009-es cikkemben eljátszottam a gondolattal: fajunk éppen a kamasz- és a felnőttkor közötti viharos időket éli, fütyül a figyelmeztetésekre, hogy végre fel kellene nőnie. A példában a tesztoszteronnak az ásványi tüzelőanyagok túlzott felhasználása felel meg.

De a helyzet kuszább. Minél többet tudósítottam kenyai nyomornegyedekből és indiai falvakból, ahol faszénnel vagy rőzsével tüzelnek, annál világosabbá vált, hogy ami az energiaellátást és a klímaveszélyeket illeti, nem lehet mindenkit egy kalap alá venni. A gazdagok megtehetik, hogy átállnak valamilyen „tiszta” energiaforrásra, illetve mentesítik magukat a hőség, az árvíz és más csapások következményeitől. Ám a többiek még ma is küzdenek azokért az alapvető gazdasági javakért, amelyeket mi is ásványi tüzelőanyagokat égetve szereztünk meg.

A jelek szerint több kutatás egy rémisztő következtetést igazol: a klímaváltozás nem hasonlít az összes eddig fölmerült környezeti problémára. Nem „oldhatjuk” meg úgy, ahogy a szmog vagy az ózonlyuk ellen fellépünk, azaz pontosan meghatározott előírásokkal, nemzetközi szerződésekkel, korlátozott technológiai változásokkal. Ahhoz túl szerteágazó jelenség, és a károsanyag-kibocsátás is jórészt abból fakad, hogy 7,5 milliárdan (és pár évtized múlva 10 milliárdan) boldogulni szeretnének a Földön.

(Nyitókép: Lángol az erdő a Napa megyei szőlőskert mögött. Az évek óta rendkívüli hőség és aszály sújtotta észak-kaliforniai erdőkben 2017 októberében tucatnyi tűz pusztított. Fotó: Stuart Palley)

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2018. júliusi lapszámában.