Írta: Laura Parker
Fényképezte: Randy Olson

Ha az Újvilágba induló angol telepesek palackozott vízzel és fóliázott elemózsiával rakták volna meg hajójukat, a Mayflowert, mielőtt 1620-ban útnak indultak, műanyaghulladékuk maradéka máig ott úszna-lebegne az óceánban.

Ha az Atlanti-óceánba hajigálták volna a kiürült vizespalackot meg a szemétbe vetett csomagoló-fóliát, mint manapság oly sokan teszik, a hullámokban darálódó, napfényben bomló műanyag parányi darabkái mind a mai napig szennyeznék, mérgeznék a vizet, megkötnék az odakerült más méreganyagokat; halak, kagylók emésztőrendszerébe jutva egyik-másik darabka talán éppen az Ön szervezetében kötne ki, kedves Olvasó!


Hulladékgyűjtő bangladesi család a Buriganga folyó egyik ágának hídja alatt. A címkéket leszedik, a zöld és a színtelen műanyag palackokat különválogatják, majd eladják egy kereskedőnek. A bangladesi szemétgyűjtő jövedelme havonta mintegy 100 dollár (nagyjából 25 ezer forint).

Adjunk hálát az égnek, hogy az angliai Plymouthból Észak-Amerikába áthajózó első puritánok hírét sem hallhatták még a műanyagoknak, ötlött az eszembe nemrégiben, miközben Anglia déli partvidékén épp Plymouth város felé futott velem a vonat. Olyasvalakivel volt ott találkozóm, akitől nagyon sokat megtudhattam arról, milyen gondok-bajok okozói lettek mára a műanyagok,  különösképpen a világ óceánjain, tengerein.

A műanyagokat a 19. század végén találtuk föl, ipari méretekben pedig csak 1950 körül kezdtük gyártani, így a mai napig „csupán” 8,3 milliárd tonnányit állítottunk elő belőlük. Ebből a töméntelen mennyiségből több mint 6,3 milliárd tonna hulladékként végezte. És ami még ennél is hajmeresztőbb: a szemétbe hajított műanyagnak kevesebb mint 10 százaléka hasznosult újra.


Noorjahan műanyaghulladékot válogat Banglades fővárosában, Dhakában. A rengeteg tasakot, fóliát átmossa a Buriganga folyó vizében, aztán kiteregeti a parton, és időről időre megforgatja, hogy jól kiszáradjon. Mindeközben kisfiára, Monóra is vigyáz. Az így gyűjtött hulladék plasztikot egy újrahasznosító cégnek adja el. A világstatisztika szerint a szemétbe dobott műanyag kevesebb mint egyötödét hasznosítjuk újra.

Egyelőre nem tudjuk pontosan, hogy az emberiség műanyaghulladékából mennyi jut el a Föld végső szennygyűjtőibe: az óceánokba és tengerekbe. Jenna Jambeck, a Georgiai Egyetem professzora mindenesetre döbbenetes adatokat tett közzé 2015-ben: becslése szerint csupán a kontinensek partvidékéről évi 4,8–12,7 millió tonnányi műanyag kerül az óceánok vizébe – elsősorban nem is hajók fedélzetéről, hanem a szárazföldön eldobott és folyókba hajigált szemétből, a szél és a víz közreműködésével – elsősorban Ázsiából. Képzeljük el, hogy méterenként tizenöt, plasztikhulladékkal teletömött bevásárlószatyrot teszünk ki a földkerekség összes tengerpartján; ez mintegy 8 millió tonnányi műanyagot jelent – ugyanannyit, mint amennyi Jambeck becslése szerint évente átlagosan a világ óceánjaiba jut. Azt sem tudjuk, természetes úton milyen gyorsan bomlanak a műanyagok kis molekulákra; az optimisták szerint 450 év alatt, a pesszimisták szerint soha.


Összegyűjtött, megmosott, kézzel válogatott színes plasztikdarabok száradnak a Buriganga partján. Dhakában és környékén 120 ezren dolgoznak feketén az újrahasznosító iparban. A város 18 millió lakójának napi „hulladéktermelése” mintegy 10 ezer tonna.

Azt viszont tudjuk, hogy a vízbe került plasztik súlyos kárt tesz a tengeri élővilágban. Közel hétszázféle állatról, köztük nem egy veszélyeztetett fajról derült ki, hogy megsínyli a műanyagözönt. Némelyiket halászhálódarab köti gúzsba, fojtja meg; a zömét belülről károsítja a műanyag.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2018. júniusi lapszámában.