Írta: Jonathan Franzen
Fényképezte: Joel Sartore

Értékesnek az antropocén mai, kései korszakában általában az számít, ami az ember számára gazdasági szempontból értéket képvisel – vagyis hasznot hoz nekünk. Ami azt illeti, nem egy vadonbéli madár húsa fogyasztható, finom. Rengeteg madár pusztít, eszik kártevő rovarokat, rágcsálókat. Mások más szempontból fontosak – beporozzák a növényeket, magvakat terjesztenek, emlősök táplálékául szolgálnak – olyan vidékeken, ahol az ökoszisztémák természetes, eredeti állapotának megőrzése a turizmus okán, vagy a klíma védelme, a szénmegkötés szempontjából fontos.


Karibi flamingó (Phoenicopterus ruber) Születésekor még fehér a tolla; pompás színét később az elfogyasztott puhatestűek, rákok és moszatok festékanyaga, karotinoidtartalma adja. Csőre azért olyan bizarr formájú, mert leszegett fejjel veszi igazán hasznát, úgy szűri ki táplálékát a vízből.

Az a szomorú igazság, hogy a vadon madarai önmagukban nem érnek sokat számunkra: keveset tesznek hozzá az emberiség gazdagságához. Sőt, ők is ugyanazt a gyümölcsöt szeretik enni, amit mi. Ugyanakkor erkölcsi, etikai értékeinknek valóban jó indikátorai. Azért olyan fontosak – azért kell olyan fontosnak lenniük –, mert rajtuk kívül lassan semmi nem köt össze bennünket a mindinkább meghátrálni kényszerülő természettel.


Kígyászkeselyű (Sagittarius serpentarius) Az afrikai szavannák hosszú lábú, ádáz természetű kígyászkeselyűje mintha a daru és a sas keresztezéséből született volna. Horgas csőre egyértelműen jelzi, hogy hivatásos ragadozó.

Ma már a madarak képviselik legszembetűnőbben és legnagyobb számban az ember előtti idők világát. Minden idők legnagyobb szárazföldi állatainak leszármazottai: az ablakunk előtt ügyködő cinege és pinty valójában aprócska, remekül alkalmazkodott dinoszaurusz. A tóban úszkáló réce küllemre és hangra sem más, mint 20 millió évvel ezelőtt élt őse volt a miocén korban, amikor még a madarak uralták a Földet. Ám ma, amikor egyre mesterségesebb világunkban már tollatlan műmadarak, drónok röpködnek körülöttünk, mind kevésbé látjuk hasznát annak, hogy a természet hajdani urait ajnározzuk, oltalmazzuk. De valóban a gazdasági haszon lenne a legfőbb mérték? Hiszen ha hagyjuk a madarakat a feledés homályába veszni, azzal saját múltunkat is feledjük.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2018. januári lapszámában.