Írta: Elizabeth Royte
Fényképezte: Ronan Donovan

Dian Fossey az 1960-as évek végén érkezett Afrikába, hogy Louis Leakey antropológus biztatására, a National Geographic Society anyagi támogatásával tanulmányozni kezdje a hegyi gorillák életét.


A Volcanoes Nemzeti Parkkal szomszédos Bisate falu lakói már megszokták, hogy a gorillák elő-előbújnak az erdőből, és lakmároznak az építőanyagnak használt bambuszból. A Titus-csoport tagjai olykor a parkon kívül töltik az éjjelt; félő, hogy így a helybeliektől vagy a jószáguktól elkapnak valami betegséget, amellyel szemben teljesen védtelenek.

A Virunga-hegység vadonában élő gorillák száma 1973-ra 275 alá csökkent; ma viszont már 480-an vannak. Ehhez kellett jó néhány hathatós intézkedés. Folyamatosan figyelték az állomány állapotát, lefülelték és megbüntették a vadorzókat, valamint állatorvosok segítségét is igénybe vették.


Fossey Cocóval és Puckerral sétál. Az ikrek 1969-ben egy német állatkert tulajdonába kerültek, de nagyon rosszul bántak velük, így Dian magához vette őket, a kunyhóját is megosztotta a két kölyökkel. Végül mégsem sikerült megmentenie őket a rabságtól.

Minél több a gorilla, genetikai szempontból annál változatosabb az állomány. Nagyon kellett már a létszámnövekedés, mert mind több és több jele mutatkozott a beltenyésztettségnek, egyre több kölyök született farkastorokkal, összenőtt ujjakkal. Ugyanakkor az egyedszám gyarapodásának hátulütői is vannak. A Pablo-csoport 2006-ban 65 tagot számlált, és bár azóta 25-re apadt a létszáma, még így is majd háromszor akkora, mint a Virunga-vidék ugandai és kongói részén élő gorillacsapatoké.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2017. szeptemberi lapszámában.